te szavazol, a paralimpikonok nyernek!
indul újra a K&H mozdulj! paralimpiai kártyaprogram
Parasportolóink, akik többek között 18 éremmel gazdagították Magyarország dicsőségtábláját a riói paralimpián, újabb nemzetközi megmérettetésekre készülnek. A K&H mozdulj! paralimpiai kártyaprogrammal most Te is hozzájárulhatsz ahhoz, hogy a parasportolók még eredményesebben teljesíthessenek a következő versenyeken. Szeptemberben online közönségszavazáson dől el, kik kapjanak fejenként bruttó 800 ezer forintos támogatást ehhez.
A parasportolók elhivatottsága, eltökéltsége utat mutathat mindannyiunk számára, eredményeik tiszteletet ébresztenek. „A sporteseményeken szurkolás mellett legalább ilyen fontosnak tartjuk azt is, hogy a felkészülés idején anyagi és erkölcsi támogatásunkkal segítsük kiválóságainkat. Immár több mint tíz éve a K&H Visa Classic dombornyomott betéti kártyákkal történő vásárlások minden elköltött 1000 forintja után 1 forintot a sportolók támogatására teszünk félre. A K&H mozdulj! paralimpiai kártyaprogramnak köszönhetően az elmúlt 11 évben eddig 17 sportoló és 2 segítő kapott egyénileg több mint 15 millió forint összegű ösztöndíjat” - mondta el Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.
Most ismét itt a lehetőség, hogy kimutassuk tiszteletünket és biztatásunkat, hiszen idén újabb kiváló sportolók részesülhetnek a fejenként bruttó 800 ezer forintos támogatásban. A Magyar Paralimpiai Bizottság által ajánlott jelöltekre három kategóriában – felnőtt, reménység és paralimpiai segítő – online szavazhat minden szurkoló 2017. szeptember 1. és 30. között a www.kh-regisztracio.hu/mozdulj/ weboldalon.
Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke üdvözölte a program újbóli elindítását: „A világ minden kontinensén a parasport hatalmas fejlődésen megy át és egyre nagyobb a népszerűsége. Öröm látni, hogy a magyar társadalom megszerette a hazai parasportolókat, elképesztő energiákat ad a sportolóinknak a támogatásuk. Köszönjük, hogy szavazatukkal, szeretetükkel támogatják a sikeres felnőtt sportolókat, az ifjú kezdő sportolóinkat és azokat a segítőket, akik önmaguk helyett a sportolókat helyezik előtérbe nap mint nap. A K&H Csoport kezdeményezése példaértékű, 11 éve tartó segítése a sportolóknak egyedülálló és követendő minta. Köszönöm, hogy együtt bizonyíthatjuk be: fogyatékosnak lenni nem azt jelenti, vesztesnek lenni” - tette hozzá a bizottság elnöke.
A K&H mozdulj! paralimpiai kártyaprogram 2017. évi jelöltjei:
felnőtt kategória:
-
Csonka András paralimpiai ezüstérmes asztaliteniszező
-
Hajmási Éva paralimpiai ezüstérmes vívó
-
Suba Róbert paralimpiai ezüstérmes kajakozó
reménység kategória:
-
Konkoly Zsófia paralimpiai bronzérmes úszó
-
Ruzsa Zoltán csörgőlabdázó
-
Sztanó György erőemelő
segítő kategória:
-
Jova György, Béres Dezső paralimpiai bronzérmes boccia játékos segítője
-
Kálmán Edgárné, Kálmán Krisztina atléta segítője
-
Varjasné dr. Kovács Edit, számtalan paraúszó segítője, felfedezője
A jelöltekről bővebb információ a www.kh-regisztracio.hu/mozdulj/ regisztrációs oldalon található. A magyar parasportolókat a Magyar Paralimpiai Csapat facebook oldalán, a magyarparalimpiai csapat Instagram oldalán és a www.hparalimpia.hu weboldalon lehet követni.
A K&H Csoport
Az ország egyik vezető és országosan több mint 4100 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 208 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését 1760 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2017. március 31-án a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 671 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.
Főbb adataink:
K&H Bank 2017. I. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 269 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 876 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 10,1 milliárd forint
K&H Biztosító 2017. I. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,2 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 162,1 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,14 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,85 milliárd forint
Kapcsolattartó
Józsa Renáta
Well PR Ügynökség- +36 1 350 7390/116
- r.jozsa@well.hu