széles körben kezdenek elterjedni az árfolyamvédett vegyes alapok

„Igaz, már 2008-ban megjelentek az első árfolyamvédett vegyes (CPPI) alapok a hazai befektetési alap piacon, széles körben azonban csak most kezdenek elterjedni. Az értékmegőrzésre és értéknövelésre egyaránt alkalmas alaptípus most két új taggal, a forintos K&H vagyonvédett portfólió április alappal és az eurós K&H euró megtakarítási cél április alappal bővül” – tájékoztatott Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

Az egyre alacsonyabb kamatszint miatt a lakossági befektetők idén is keresik a magasabb hozamlehetőséget kínáló befektetéseket, azonban ezzel együtt is az óvatosság határozza meg leginkább befektetési döntéseiket. Tipikusan erre a helyzetre nyújtanak jó megoldást az árfolyamvédett vegyes (CPPI) alapok, amelyek már 2008-ban megjelentek a hazai befektetési alap piacon, széles körben azonban csak most kezdenek elterjedni a befektetők között. Ennek oka egyrészt, hogy a hazai lakossági befektetőknek jellemzően némi idő kell ahhoz, hogy egy újfajta befektetési alap szerkezettel megbarátkozzanak. Másrészt a részvénypiacok, ezen belül is leginkább a fejlett tőzsdék profitkilátásai most azon a szinten vannak, amelyen vonzóak a részvénybefektetések. „A CPPI alapok Nyugat-Európában és az amerikai befektetési piacon már évek óta kedveltek az óvatos befektetők körében, itthon azonban most válnak egyre ismertebbé és keresettebbé. Az elmúlt másfél évben tapasztalt növekvő érdeklődés eredményeként csak a K&H ügyfelei körében a CPPI alapok állománya mára már meghaladja a 120 milliárd forintot” – tájékoztatott Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

A CPPI alapok aktívan kezelt, árfolyamvédelemmel ellátott vegyes alapok, amelyeknél az aktuális piaci árfolyamok függvényében egy matematikai program szabályozza a részvény, kötvény és pénzpiaci eszközök arányát úgy, hogy egy előre meghatározott védelmi szintnél nem engedi lejjebb csökkenni a befektetett tőkét. Az aktív kezelés az eszközosztályokon belül is megvalósul, a portfoliómenedzserek elemzései és várakozásai alapján, A CPPI alapok így egyszerre alkalmasak értékmegőrzésre és értéknövelésre, azaz emelkedő árfolyamok esetén vonzó hozamlehetőséget nyújtanak, ugyanakkor mérsékelhető a részvénypiacok árfolyam-ingadozásának kockázata. További előnyük pedig, hogy nyíltvégű alapokról lévén szó, bármikor megvásárolhatóak, illetve eladhatóak.

A hazai befektetők egyre szélesebb körű igényeire reagálva tovább bővül mindkét árfolyamvédett vegyes alapcsalád. Az óvatos befektetési kategóriába sorolt K&H vagyonvédett portfólió április nyíltvégű alapok alapja forintban, míg a dinamikus K&H euró megtakarítási cél április nyíltvégű alapok alapja euróban jegyezhető.

K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 219 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 140 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.

A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.

K&H Alapkezelő

A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője. A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet.

Főbb adataink:

K&H Bank
2013. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 212 milliárd HUF
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2562 milliárd HUF
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 17,4 milliárd HUF

K&H Alapkezelő
2013. december  31-én:
teljes kezelt vagyon:  867,1 milliárd forint
intézményi ügyfelek kezelt vagyona:  120,2 milliárd forint
K&H alapokban kezelt vagyon: 746,9 milliárd forint

K&H Biztosító
2013. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 10,5 milliárd HUF
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 116,6 milliárd HUF
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,9 milliárd HUF
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,2 milliárd HUF

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9181
  • 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu