nyolcéves csúcson a fizetésemelést tervező kkv-k aránya

Nőtt a fizetésemelést tervező cégek aránya, leginkább a középvállalkozásoknál és az iparban dolgozók számíthatnak magasabb bérekre. Emellett enyhén emelkedett a hazai kkv-k foglalkoztatási szándéka is, közel minden negyedik vállalkozás adhat fel álláshirdetést a következő egy évben – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.

A kormányzat minimálbér emelési szándékát megelőzően készült kutatás szerint nőtt a fizetésemelésben gondolkodó cégek aránya. „Jelenleg a cégek 41%-a készül fizetésemelésre, terveik szerint átlagosan 4,2%-kal magasabb bért fognak utalni munkavállalóiknak a következő egy év során. Ez az arány azért is figyelemre méltó, mert legutoljára nyolc évvel ezelőtt volt ennél magasabb a béremelést tervező kkv-k aránya” – mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője. A cégmérettel párhuzamosan a magasabb bér esélye is nő: míg a mikrovállalkozások 38%-a készül emelni a fizetéseket, addig a kisvállalkozásoknál 44%, a középvállalkozásoknál pedig már 49% ez az arány. A különböző ágazatok közül az ipari cégek emelkednek ki, közülük közel minden második cég készül béremelésre (45%).

nem mindegy hol keres állást

A hazai vállalkozások többsége a jelenlegi létszámmal kíván működni a következő egy év során, azonban enyhén nőtt a létszámbővítésben gondolkodó vállalatok száma. „A munkaerő-felvételt tervező cégek aránya kismértékben, 18%-ról 22%-ra emelkedett, közülük legtöbben 1-4 fős bővítésben gondolkodnak. Ez a javulás mindenképpen örvendetes, és tovább növelheti a jelenleg csúcson levő foglalkoztatottsági arányt, mivel a KSH legfrissebb adata szerint idén augusztus-októberben a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 404 ezer fő volt, 138 ezer fővel több, mint egy évvel korábban” – mondta el Kovács Viktor Zoltán. Nem mindegy azonban, ki milyen régióban keres állást, hiszen az ország különböző pontjain igen eltérő az elhelyezkedés esélye. Míg Nyugat-Dunántúlon minden negyedik kkv keres új munkaerőt, addig Észak-Magyarországon 16%, Dél-Dunántúlon pedig ennél is kevesebb, mindössze 13% ez az arány. Utóbbinál nem meglepő ez a szám, ebben a régióban nagyszámú hátrányos helyzetű település található, ahol jóval nehezebb munkalehetőséget találni.

a K&H kkv bizalmi index kutatásról

A K&H és a GfK Magyarországon elsőként kezdte el vizsgálni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index kutatás 500 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint* éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével történik. A kutatásában a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 gazdasági tényezőt és annak várt változásait vizsgálják: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok, munkaerő, vállalat pénzügyei, bankok, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok. A K&H kkv bizalmi index a 10 részindex súlyozott átlaga, annak megfelelően, hogy az egyes tényezőket mennyire fontosnak ítélik a vállalkozások. A legutóbbi felmérés 2016. augusztus 26. – szeptember 8. között történt.

* 2010 első negyedévét megelőzően 700 millió forint

A K&H Csoport

Az ország egyik vezető és országosan több mint 4000 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2016. szeptember 30-án a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 800 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 5 évben összesen 239 milliárd forint (ebből 2015-ben 55 milliárd forint) adó és járulék megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.

Főbb adataink:

K&H Bank 2016 III. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 255 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 625 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 33,4 milliárd forint

K&H Biztosító 2016 III. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,87 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 155,4 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 3,26 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,22 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • +36 1 328 9950
  • +36 1 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu