K&H: mire költenek a SZÉP Kártyások?
így vásárolunk húsvétkor
A húsvéti időszakban kiemelt szerepet kapnak a SZÉP Kártyák, melyekkel egyebek mellett vendéglátóhelyeken, hotelekben is lehet fizetni. Tavaly és tavalyelőtt is az éttermekben költötték a legnagyobb összeget a K&H SZÉP Kártyásai – közölte a pénzintézet. Az is kiderült, hogy a húsvéti hónapokban hogyan alakult a bankkártyás forgalom.
Minden évben az egyik legterjedelmesebb hosszú hétvége a húsvéti, amikor sokak számára a nagypéntektől húsvét hétfőig tartó időszak munka vagy éppen iskola nélkül telik. Ebben az időszakban fókuszba kerülnek a Széchenyi Pihenő Kártyák, amelyekkel éttermekben, szállodákban, apartmanokban is lehet fizetni, de akár szórakozást és az ilyenkor szokásos szabadidős tevékenységek sorát is fedezni lehet velük. A K&H a közelgő idei húsvét apropóján azt nézte meg, hogy a K&H SZÉP Kártyákkal az elmúlt években hogyan költöttek az érintettek. Emellett az is kiderült, hogy az adott hónapokban miként alakultak a bankkártyás költések.
éttermek, hotelek, egyebek
Tavaly húsvétkor a legnagyobb összeget étteremben költötték el a pénzintézet SZÉP Kártyás ügyfelei, összesen közel 155 millió forintot fizettek, ami4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi 150 millió forint alatti összeget.
A különböző hotelekben, szállodákban 50 millió felett volt a forgalom, ám ez elmarad a 2023-as húsvét 69 millió forintot meghaladó szintjétől.
Az egyéb kategóriába sorolt SZÉP Kártyás kiadások – ide tartoznak egyebek mellett az állatkerti belépők, vagy akár a kerékpár vásárlásra fordított költések – 26 millió forintot meghaladó összeget tettek ki tavaly, ami 25 százalékkal fejelte meg az egy évvel korábbit.
vonzóbbá vált a digitális kártyázás
„A SZÉP Kártya használata az elmúlt időszakban még kényelmesebbé vált, miután a pénzintézet stratégiájában kiemelt szerepet játszó elektronikus fejlesztések eredményeként már digitálisan is használhatóak. A K&H ügyfeleik körében is egyre népszerűbb ez a megoldás: a múlt év végén a SZÉP Kártyás tranzakciók 2,5 százaléka történt digitális úton, míg idén márciusban már átlépték a 3 százalékos szintet” - mondta Rammacher Zoltán, a K&H Lakossági
ügyfél szegmens marketing vezetője.
A SZÉP Kártyás költések mellett a pénzintézet ismertette azt is, hogy a húsvéti időszakot magában foglaló hónapokban, azaz 2024 áprilisában és 2023 márciusában hogyan alakultak a bankkártyás kiadások. Az adatok szerint növekedés következett be: míg tavaly márciusban 22,3 milliárd forintért költöttek az érintettek, tavalyelőtt áprilisban 21,2 milliárdért, azaz 5 százalékkal nőtt a forgalom.
Kapcsolattartó
K&H Kommunikáció
- sajto@kh.hu