minden harmadik kkv létszámbővítésre készül

A cégek várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index kisebb növekedést követően újra a pozitív tartományba került, jelenleg 2 ponton áll. A javulás hátterében az áll, hogy erősödött a kkv-k létszámbővítési szándéka és a közterhekkel kapcsolatban is derűlátóbbak lettek, míg a pénzügyeket tekintve enyhén növekvő árbevétellel, de alacsonyabb profittal terveznek a következő egy évben. A bizalom a mikrovállalkozások kivételével mérettől és ágazattól függetlenül a pozitív tartományban van.

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások egy éves várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index értéke 3 pontot emelkedett, így jelenleg 2 ponton áll. „Az utóbbi három évben kisebb-nagyobb visszaesésekkel ugyan, de fokozatosan javulnak a cégek várakozásai. A mostani, enyhe emelkedés annak köszönhető, hogy erősödött a cégek munkaerő-felvételi szándéka, és a közterhekben is pozitív változásra számítanak, míg a pénzügyekben felemás eredményt, növekvő árbevételt, de alacsonyabb profitot várnak a következő egy év során” – mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

K&H kkv bizalmi index 2010 Q1-2017 Q3

A bizalom minden árbevétel-kategóriában és minden ágazatban erősödött, és – a mikrovállalkozások kivételével – mérettől és iparágtól függetlenül a pozitív tartományban van. A középvállalkozások várakozásai javultak leginkább – 4,5 pontról 25 pontra –, ezzel ők a legoptimistábbak jelenleg. A kisvállalkozások bizalma ennél jóval szerényebb mértékben, 2 pontról 4 pontra javult, miközben a mikrovállalkozások hangulata a negatív sávban tartózkódik, bár az ő esetükben is javulás tapasztalható, hiszen az -6 pontról -3 pontra emelkedett.

 várakozások árbevétel kategóriák szerint 2012 Q1-2017 Q3

Az ágazatok közül – szokás szerint – az agrárcégek hangulata a legjobb (17 pont), őket az ipari és a kereskedelmi vállalkozások követik (6 és 2 pont), miközben a szolgáltató szektor jelenleg semleges állásponton van (0 pont).

 várakozások ágazatok szerint 2012 Q1-2017 Q3

létszámbővítésre készülnek

Az index javulásának egyik oka, hogy erősödött a foglalkoztatási szándék. Megduplázódott a több mint 4 fős létszámbővítésben gondolkodók aránya (9%), összességében pedig a cégek több mint harmada (36%) tervez új munkaerőt felvenni. Enyhén javultak a közterhekre vonatkozó várakozások is. „A vállalkozások egyharmada az előző negyedévhez hasonlóan változatlan mértékű adókkal és járulékokkal számol, ugyanakkor a félévi 41%-ról 36%-ra esett vissza a magasabb, ezzel párhuzamosan pedig 21%-ról 25%-ra nőtt az alacsonyabb közterhekben bízók aránya” – részletezte az eredményeket a szakember.  

magasabb árbevétel, de alacsonyabb profit

A vállalkozások pénzügyeiket tekintve felemás eredményre számítanak: „A kkv-k árbevétel várakozásai tovább emelkedtek, és jelenleg 8,6%-os bevétel növekedéssel terveznek a következő egy évben, profitvárakozásuk azonban jelentősen, 5,1%-ról 4,5%-ra mérséklődött az előző negyedévhez képest” – emelte ki Kovács Viktor Zoltán

a K&H kkv bizalmi indexről

A K&H és a GfK Magyarországon elsőként kezdte el vizsgálni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index összeállítása 500 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint* éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével történik. A kutatásában a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 gazdasági tényezőt és annak várt változásait vizsgálják: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok, munkaerő, vállalat pénzügyei, bankok, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok. A K&H kkv bizalmi index a 10 részindex súlyozott átlaga, annak megfelelően, hogy az egyes tényezőket mennyire fontosnak ítélik a vállalkozások. A legutóbbi felmérés 2017. augusztus 28. – szeptember 12. között történt.

A kutatásban megkérdezett vállalkozások méret és árbevétel-kategória szerint:
mikrovállalkozások (0 - 100 millió Ft)
kisvállalkozások (101 - 300 millió Ft)
középvállalkozások (301 - 2 milliárd Ft)
* 2010 első negyedévét megelőzően 700 millió forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • +36 1 328 9133
  • +36 1 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu