milliárdokat hagyhatnak külföldön a magyarok a nyári időszakban - érdemes pár dologra odafigyelni!

A külföldi utazások miatt nyáron általában jelentősen emelkedik a külföldi kártyaforgalom és készpénzfelvétel. A K&H-nál a járványt megelőzően, 2019 nyári hónapjaiban a kártyás vásárlások összege másfélszerese volt a havi átlagnak, a készpénzfelvételeké pedig közel 30 százalékkal volt magasabb. Ekkor egy-egy K&H-s külföldön 6-7 alkalommal vásárolt a kártyájával és összesen közel 80 ezer forintot költött. A K&H összeállításából kiderül az is, mire érdemes figyelni idén, ha külföldre utazunk és fizetésre kerül sor.

A járványhelyzet enyhülése miatt az idén várhatóan többeknek van lehetősége külföldre látogatni, mint tavaly, így az országon kívüli bankkártyás költéseknél is növekedés várható.

nyár, hónapok, átlagok

A nyaralási szezonban évek óta megugrik a külföldi költések aránya az év többi hónapjához képest, ezt a trendet természetesen a 2020-as év megtörte, 2021-ben azonban újra sokaknak adódik majd lehetősége az országhatárokon túl is nyaralni. A járványt megelőző nyáron például - 2019 júniusa és augusztusa között - a K&H-s ügyfelek közel 10 milliárd forintot költöttek a bankkártyájukkal külföldön, emellett jóval kisebb mértékben, 2,3 milliárd forint értékben vettek fel készpénzt. A 2019-es év egy-egy nyári hónapjában átlagosan a külföldi kártyás vásárlások összege 3,3 milliárd forintot tett ki, a készpénzfelvételeké 768 millió forintra rúgott, előbbi 47 százalékkal, utóbbi 27 százalékkal haladta meg a 2019-es (nyári hónapokon kívüli) havi átlagot. A K&H összeállítása szerint azon a nyáron átlagban 87-95 ezer forint értékben vettek fel készpénzt külföldön, fejenként 2 alkalommal. Emellett 6-7 alkalommal vásároltak a kártyájukkal, összesen 64-78 ezer forintot költöttek. „A 2020-as év megpróbáltatásai után az idei év még mindig nem a teljes lazulásé lehet, azonban már vélhetően sokan elindulnak, hogy végre külföldön is nyaralhassanak. Az országhatárokon túli bankkártyahasználat növekedni fog, a biztonságos használatra vonatkozó ökölszabályokat pedig nem szabad elfelejteni.” - tette hozzá Árva András, a K&H lakossági marketing szegmensének vezetője.

hogyan kell?

A járvány hatására a bankkártyák még jobban előtérbe kerültek, várhatóan a következő években még inkább erre támaszkodnak majd a külföldön pihenő magyarok. A K&H szakértői szerint ezért is érdemes figyelni pár dologra a külföldi bankkártya-használat esetén. 

Az utazás előtt érdemes megnézni, hogy a külföldi készpénzfelvételnek milyen költségei vannak, azonban ahol csak lehet kártyával fizessünk. Fontos tudni, hogy a kártyatársaságok devizában – általában euróban és dollárban - számolnak el és az aktuális forintárfolyam alapján vonják le a forintbankszámláról az adott összeget. 

Vásárlás előtt például tanácsos megnézni, hogy az adott helyen - például üzletben vagy panzióban és szállodában - elfogadják-e a bankkártyát, erről elsősorban kártyatársaságok a bejáratoknál vagy a pénztáraknál elhelyezett logói árulkodnak. 

Előfordulhat, hogy egy-egy külföldi szolgáltató - legyen az egy hotel vagy autókölcsönző cég - zárol egy bizonyos összeget a számlán, amikor az adott szolgáltatást igénybe veszi az utazó. Fontos, hogy ebben az esetben távozáskor - mondjuk az autó leadásakor vagy a szálloda elhagyásakor - mindenki ellenőrizze, hogy a zárolás lekerült-e a számláról. Ha esetleg nem, akkor mielőbb egyeztetni kell azzal a céggel és a bankkal, hogy felszabaduljon a pénz a számlán.  

Külföldön is be kell tartani azokat az alapszabályokat, amelyeket itthon is szem előtt tartunk. A bankkártya PIN-kódját nem szabad megadni másnak, pláne nem szabad ráírni a kártyára vagy a kódot tartalmazó cetlit a plasztik közelében tartani. Ha esetleg elveszik vagy ellopják a kártyát, akkor azonnal értesíteni kell a bankot, hogy tiltsa le a kártyát, így megelőzhető, hogy illetéktelenek használják és vásároljanak vele. A kellemetlenségtől megóvhat minket az is, hogy a K&H mobilbankban a kártyatiltás pár koppintással intézhető.

A külföldi mobilfizetés ugyanúgy megkönnyíti az életet, akárcsak idehaza, hiszen az ezt lehetővé tevő technológia egy nemzetközileg elfogadott szabványon alapszik, minden kártyatársaság ezt alkalmazza, ezt építik be a terminálokba, és ez teszi lehetővé a fizetést, történjen az kártyával, mobillal, órával vagy bármilyen egyéb eszközzel. Plusz biztonsági faktort jelent még az is, ha elveszik a mobiltelefon vagy eltulajdonítják, akkor jó eséllyel nem tudnak majd vele fizetni, mert a fizetéshez fel kell oldani a telefont, míg az esetlegesen ellopott bankkártyával 15 ezer forintos értékhatárig kód nélkül is lehet fizetni. A mobiltelefonos fizetés mellett szól, hogy az alkalmazásban akár több bankkártyát is lehet digitalizálni.

Kapcsolattartó

K&H Kommunikáció

  • sajto@kh.hu