messze még a feltörekvő piacok fellendülése

Az amerikai jegybank újabb 10 milliárdos csökkentésről dönthet ma a kötvényvásárlási programot illetően. Komoly piaci hatást azonban várhatóan már nem fog okozni, hiszen a januári kedvezőtlen kínai adatok, és az elhúzódó orosz-ukrán konfliktus sem okozott tartós visszaesést a tőkepiaci hangulatban. Ennek ellenére a fennálló gazdasági-politikai bizonytalanságok miatt a befektetők számára sokkal inkább a megbízható növekedést produkáló fejlett részvénypiacokat ajánljuk” - nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

„A cudar téli időjárás ellenére sem tört meg az USA lendülete, a gazdaság teljesítményére vonatkozó indexek továbbra is kedvező képet festenek az amerikai gazdaságról. Így - a várakozások szerint újabb 10 milliárd dolláros csökkentéssel – tovább folytatódhat a Fed eszközvásárlási programjának szűkítése. Áprilistól tehát már csak 55 milliárd dollár értékben fog kötvényeket vásárolni a piacról az amerikai jegybank” – mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

„Az idei év eddig meglehetősen mozgalmasan a feltörekvő piacok számára. A kínai lassulásról szóló januári adatok, majd az elhúzódó orosz-ukrán konfliktus komoly árfolyammozgásokat, illetve tőkekivonást okozott a feltörekvő régióban. Láthatóan azonban tartós, elhúzódó hatással egyik sem járt. A mostani Fed döntéstől sem várjuk, hogy komoly turbulenciát okoz a feltörekvő régióban, - annak ellenére sem, hogy a kötvényvásárlás mértékének csökkentése leginkább a feltörekvő piacok számára kedvezőtlen - mivel azt a befektetők már nagyrészt beárazták” – tájékoztatott Horváth István.

 

„Mindezek ellenére is idő kell azonban még ahhoz, hogy a gazdasági-politikai bizonytalanságokkal küzdő feltörekvő országok, és ezzel a teljes feltörekvő piac helyzete megbízható módon stabilizálódjon. Középtávon a magyar kötvénypiacon is hozamemelkedésre számítunk, elsősorban a hosszú lejáratú állampapírok esetében. A befektetőknek ezért a következő hónapokban inkább a megbízható növekedést produkáló fejlett részvénypiacokat javasoljuk” – hangsúlyozta a befektetési szakember.

K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 219 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 140 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.

A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.

K&H Alapkezelő

A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője. A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet.

Főbb adataink:

K&H Bank
2013. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 212 milliárd HUF
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2562 milliárd HUF
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 17,4 milliárd HUF

K&H Alapkezelő
2013. december  31-én:
teljes kezelt vagyon:  867,1 milliárd forint
intézményi ügyfelek kezelt vagyona:  120,2 milliárd forint
K&H alapokban kezelt vagyon: 746,9 milliárd forint

K&H Biztosító
2013. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 10,5 milliárd HUF
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 116,6 milliárd HUF
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,9 milliárd HUF
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,2 milliárd HUF

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9181
  • 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu