március 12-én ébredtek rá a kkv-k: baj van!

Március 12-én ébredtek új napra a hazai cégvezetők. Pénzügyeik következő egy évi alakulását tekintve merőben más, negatív véleménnyel vannak, mint akár csak néhány nappal e dátumot megelőzően. Csökkenő árbevétellel több mint háromszor, a profitot tekintve pedig közel két és félszer annyi cég számol jelenleg az előttünk álló egy évben – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból. A pesszimista vállalatvezetők aránya 11 éve nem látott szintre emelkedett, és vélhetően ez az arány még tovább növekedhet a következő napokban.

A K&H kkv bizalmi index kutatás 2004 óta negyedéves rendszerességgel vizsgálja a kkv szektor véleményét a cégek üzleti kilátásaival kapcsolatban. Az idei év első negyedéves adatgyűjtési időszaka – február 26. - március 13. – egybeesett a hazai vírushelyzet súlyosbodásával, ezért megvizsgáltuk, mikortól változott a vállalkozások véleménye erőteljesebben, azaz mikor észlelték, hogy a kialakult helyzet a cégük működésére nézve is komolyabb következményekkel járhat. Az adatok révén pillanatfelvételt kaphatunk arról, hogyan vélekednek most a jelenlegi kilátásokról. A napokban bejelentett, vállalkozásokat is érintő törlesztési moratórium és egyéb kormányzati lépések hatásai azonban még nem láthatók.

A rendelkezésre álló adatokból három fontos megállapítás szűrhető le:

  • Február 26. és március 11. között nem volt érdemi különbség a felmérésben részt vevők válaszainak alakulásában. 
  • Március 12-től a kkv-k döntéshozóinak véleménye drasztikus változáson ment keresztül, tehát ez a fordulónapja a gazdasági kilátásokkal kapcsolatos várakozások átalakulásának.
  • Első lépésben a vállalkozások következő egy évre szóló árbevétel- és nyereségvárakozásaival kapcsolatos véleményekben következett be negatív irányú változás, miközben a többi fontos gazdasági kérdésben – mint például a foglalkoztatottak számának változásában – még nem alakítottak ki érdemben más véleményt a vállalkozások vezetői.

10-ből 4 kkv árbevétel csökkenésre számít

Míg a március 12-e előtt válaszolóknak átlagosan 57 százaléka vélte, hogy cége árbevétele a következő egy évben növekedni fog, addig március 12-től kezdődően ez az arány kevesebb mint a felére, 25 százalékra zuhant. Ezzel párhuzamosan 32 százalékról 38 százalékra nőtt a stagnálást, és 11 százalékról 37 százalékra ugrott az árbevétel csökkenést prognosztizálók aránya. Arra, hogy a kkv-k több mint harmada az árbevételének csökkenésére számítson, 2009 óta nem volt példa.

idén eltűnhet a vállalkozások profitja

A borúlátó hangulat a profitvárakozásoknál is megfigyelhető. Míg a fordulónapig átlagosan 40% várt növekvő profitot az előttünk álló egy évben, addig március 12-től kezdődően ez az arány kevesebb mint a felére,15%-ra zsugorodott, teret nyitva a csökkenő nyereséget váró kkv döntéshozóknak, akiknek aránya 17 százalékról 42 százalékra ugrott. Ilyen magas arány eddig egyetlen alkalommal, 2009 első negyedévében fordult elő a kutatásban.

március 12-én ébredtek rá a kkv-k: baj van!

Mi történt március 11-én? A kormány ezen a napon rendkívüli jogrendet hirdetett, és veszélyhelyzet elrendeléséről döntött. Ennek legfontosabb elemei: beutazási tilalom 4 országból, az egyetemek bezárása, 100 főnél nagyobb beltéri és az 500 főnél nagyobb kültéri rendezvények betiltása. Az ország általános iskoláinak bezárásáról akkor még nem esett szó, de közvetlen környezetünkben, Csehországban, Szlovákiában, Ausztriában, Szlovéniában és Romániában már elrendelték azt.

a K&H kkv bizalmi indexről

A K&H és a GfK Magyarországon elsőként kezdte el vizsgálni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index összeállítása 400 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint* éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével történik. A kutatásában a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 gazdasági tényezőt és annak várt változásait vizsgálják: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok, munkaerő, vállalat pénzügyei, bankok, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok. A K&H kkv bizalmi index a 10 részindex súlyozott átlaga, annak megfelelően, hogy az egyes tényezőket mennyire fontosnak ítélik a vállalkozások. A legutóbbi felmérés során 2020. február 26. – március 11. között 351 cég, március 12-13-án 49 cég pénzügyi döntéshozója válaszolt. 
A kutatásban megkérdezett vállalkozások méret és árbevétel-kategória szerint:

 

  • mikrovállalkozások (20 - 100 millió Ft)
  • kisvállalkozások (101 - 300 millió Ft)
  • középvállalkozások (301 millió Ft - 2 milliárd Ft)

* 2010 első negyedévét megelőzően 700 millió forint

 

Kapcsolattartó

LWp Kommunikáció

  • info@lwp.hu
  • +36 1 279 3900
  • +36 30 525 9520