közel 2 millió forint sporteszköz-támogatás az Abaúj-hegyközi, a Bodrogközi és a Sellyei kistérség oktatási intézményeinek

Az alsóberecki óvoda, valamint a gönci, a sellyei, a tiszakarádi és a vajszlói általános iskola lettek a K&H a hátrányos helyzetűekért program sporteszköz-pályázatának díjazottjai. A K&H Csoport felajánlása nyomán az öt intézmény együttesen 2 millió forint értékű támogatásban részesül.

A KSH 2012-es adatai alapján Magyarországon a legszegényebb 2 millió emberből 700 000 gyerek, a rászorulók pedig leginkább a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben élnek.

A K&H a legelmaradottabb térségekben élő gyermekek életminőségének javítására indította el 2014 őszén K&H a hátrányos helyzetűekért programját, és hirdette meg sporteszköz-pályázatát, amin a 47 leghátrányosabb helyzetű kistérség közül az Abaúj-hegyközi, a Bodrogközi és a Sellyei kistérség óvodái és általános iskolái pályázhattak sportszerekre és mozgáskoordinációt fejlesztő eszközökre. 

„Ügyfeleink és partnereink jelzése alapján tavaly ősszel átfogó kezdeményezést jelentettünk be a rászorulók megsegítésére, amely átível a K&H eddigi támogatási területeinek mindegyikén, így a gyermekegészségügy, a sport, az előadó-művészet és a fiatalok oktatása területén is” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója. „A K&H a hátrányos helyzetűekért program egyik eleme a sporteszköz-beszerzési pályázat is, amellyel a legelmaradottabb régiókban élő gyerekek fizikai jól-létéhez, egészség-prevenciójához, mozgáskoordinációjának fejlesztéséhez kívánunk hozzájárulni.”

A hátrányos helyzetű kistérségek településein általában az iskolaudvar, vagy az iskola tornaterme az egyetlen sportolásra alkalmas helyszín. Márpedig ezen gyerekek számára kiemelten fontos a délutáni sport, amely a közös időtöltés, szórakozás mellett hozzájárul testi, lelki fejlődésükhöz, egészségükhöz, és egyfajta kiemelkedési lehetőséget is jelent a tehetségesek számára.

A K&H sport-eszköz pályázati felhívásra összesen 25 pályázati anyag érkezett a három érintett kistérségből. A K&H a hátrányos helyzetűekért program szakmai tanácsadó testülete közülük választotta ki az öt nyertest, akik összességében közel 2 millió forint értékű sportszereket kapnak.

A nyertesek:

-    Berecz Károly Óvoda, Alsóberecki (Bodrogközi kistérség) – 93 820 Ft
-    Károlyi Gáspár Általános Iskola, Gönc (Abaúj-hegyközi kistérség) – 494 276 Ft
-    Sánta Erzsébet Általános Iskola, Tiszakarád (Bodrogközi kistérség) – 499 723 Ft
-    Kiss Géza Általános Iskola, Sellye (Sellyei kistérség) – 500 000 Ft
-    Kodolányi János Általános Iskola, Vajszló (Sellyei kistérség) – 408 390 Ft

„A K&H 2010 óta kínál ügyfeleinek úgynevezett társadalmilag felelős alapot, amellyel az ökológiai és társadalmi kihívásokra kívánja felhívni a figyelmet. Tavaly ezt a hagyományunkat folytatva bocsátottuk ki a K&H mozdulj! tőkevédett alapot, amely világszintű, a sporteszközgyártásban érdekelt nagyvállalatok részvényeinek árfolyam-emelkedése után nyújt hozamot” – monda Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója. „Az alap azonban nemcsak egy kedvező befektetés, hanem egyben része a K&H a hátrányos helyzetűekért programnak is, így az alap bevételéből 2 millió forintot adományozunk az ország hátrányos helyzetű térségeinek iskolái és óvodái számára, hogy ezek a fiatalok egészségesebb, teljes életet élhessenek.”

„Az Abaúj-Hegyközi, a Bodrogközi és a Sellyei kistérség meghatározó jegye az aprófalvas jelleg, ahol a lakosság elvándorol vagy elöregedik. Az ott élők – köztük az iskolás gyerekek – sportolási és kikapcsolódási lehetőségei erősen korlátozottak” – mondta el Tibori Tímea, az MTA senior kutatója, a K&H a hátrányos helyzetűekért program külsős szakmai tanácsadója. „A sikeres pályázók arra vállalkoznak, hogy a helyi közösségek különböző korcsoportjai között a sportoláson keresztül aktív kapcsolatot teremtsenek, és ezzel hozzájáruljanak a helyi közösség tagjainak integrációjához. Reméljük, ez az elnyert sporteszközök segítségével sikerül is!”

A K&H a hátrányos helyzetűekért program létrehozása során a K&H szakmai együttműködést alakított ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának Társadalmi Felzárkóztatásáért Felelős Helyettes Államtitkársásával.

K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 156 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez. 

A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. 

Főbb adataink: 

K&H Bank
2014. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 179 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 442 milliárd forint
nettó eredmény (egyszeri tételek nélkül): 28,2 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): -29,1 milliárd forint

K&H Biztosító
2014. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,8 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 128 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 3,5 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,5 milliárd forint

Kapcsolattartó

Pete Renáta

Well PR Ügynökség
  • +36 (1) 350 7390 /130
  • r.pete@well.hu