konkurenciából üzlettárs? meglepő trend söpör végig a hazai kkv szektoron!

Új szintre lépett a hazai kkv-k együttműködési hajlandósága: a 2026 első negyedévére vonatkozó K&H bizalmi index felmérés szerint már tízből hat vállalkozás nyitott arra, hogy partnerségre lépjen más piaci szereplőkkel. Az adatok egyértelműen jelzik, hogy a cégek egyre inkább felismerik a közös fellépésben rejlő lehetőségeket, és a korábbinál több területen keresik aktívan a stratégiai együttműködéseket versenyképességük megőrzése érdekében. Új üzleti modell körvonalazódik tehát a kkv-knál, mind inkább előtérbe kerül a partnerség a versengés helyett.

Az együttműködések fő mozgatórugója továbbra is az ügyfélszerzés, a kkv-k pénzügyi döntéshozóinak 88 százaléka ezt tartja kulcsfontosságúnak. Szorosan mögötte következik a forgalomnövelés (87%), valamint a kapcsolati háló bővítése és a tudásmegosztás (mindkettő egyaránt 84%). A partnerségek emellett a hatékonyságnövelésben is komoly szerepet játszanak: a cégek 79 százaléka költségcsökkentést, míg 67 százaléka a termék- vagy szolgáltatáskínálat bővítését várja tőlük.  A kínálati bővítés iránti szándék ráadásul két év alatt 7 százalékponttal erősödött.

Jelentősen megugrott az érdeklődés a komplexebb megoldások iránt is: minden második cég hajlandó lenne termékeit vagy szolgáltatásait összekapcsolni másokéval, 46 százalékuk pedig kölcsönös kedvezmények nyújtásában is gondolkodik. A közös termékfejlesztések iránt is nagy az érdeklődés, a válaszadók 43 százaléka jó lehetőséget lát ebben.

Ezzel párhuzamosan a marketingterületen is oldódnak a korábbi fenntartások. Míg egy éve a cégvezetők kétharmada elutasította a közös reklámkampányokat, ez az arány idén 7 százalékponttal csökkent. Még nagyobb az elmozdulás a hűségprogramok terén, ahol az ellenállás egy év alatt 20 százalékponttal esett vissza, így már minden harmadik vállalkozás nyitott az ilyen jellegű kooperációra is. Hasonló tendencia figyelhető meg a közös promócióknál és nyereményjátékoknál is, különösen az egymás tevékenységét kiegészítő cégek körében.

„Kifejezetten pozitív fejlemény, hogy a hazai vállalkozások nyitnak egymás felé és egyre több tevékenységben el tudják képzelni a közös munkát.  Jelenleg a legnépszerűbb együttműködési forma a kölcsönös ajánlás. Minden ötödik kkv akár eltérő profilú céget is ajánlana partnereinek, míg további egyharmaduk kiegészítő tevékenységet végző vállalkozásokkal működne együtt. A K&H Banknál mi is támogatjuk a vállalkozások közötti kollaborációt, a könnyű és gyors bankolás mellett üzleti közösséggel és ingyenesen elérhető online tananyagokkal segítjük a cégek fejlődését” – emelte ki Rammacher Zoltán, a K&H lakossági és kkv-szegmens marketingvezetője a friss bizalmi index eredményei alapján.

A K&H bizalmi index számai alapján egyértelműen kimondható: a hazai kkv-szektor egyre jobban felismeri, hogy az együttműködés nem gyengeség, hanem stratégiai előny, és ez a megközelítés akár új irányt is adhat a piac fejlődésének.

A K&H kkv bizalmi indexről

A K&H Magyarországon elsőként kezdte el vizsgálni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index összeállítása jelenleg 400 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével történik. A kutatásban a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 gazdasági tényezőt és azok várt változásait vizsgálják: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok, munkaerő, vállalat pénzügyei, bankok, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok. A K&H kkv bizalmi index a 10 részindex súlyozott átlaga, annak megfelelően, hogy az egyes tényezőket mennyire fontosnak ítélik a vállalkozások. A legutóbbi mérés, melyet az Impetus Research készített, 2026. február 9. és március 6. között történt. Készült a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére.

Kapcsolattartó

K&H Kommunikáció

  • sajto@kh.hu