K&H: komoly károkat okozott a vihar

Az augusztusi viharok miatt eddig közel 859 bejelentés érkezett a K&H Biztosítóhoz, így idén – a szeptember elejéig feldolgozott adatok szerint - 5234-re nőtt a viharokhoz köthető kárbejelentések száma. A károk átlagértéke elérte az 52 780 forintot.

Az augusztusi viharos időjárás országszerte jelentős károkat okozott. A K&H Biztosító összegzése szerint eddig 859 kárbejelentés érkezett a társasághoz. A károk becsült értéke összesen 29 millió forint, így az egy káreseményre jutó átlagos kár értéke 58 ezer forintra rúgott. A legtöbb kárt a villámcsapások okozták, de sok tetőbeázás, jégeső okozta eset is volt. 

A K&H Biztosító adatai szerint idén – a szeptember elejéig feldolgozott adatok alapján – a viharok miatt a lakás- és vagyonbiztosításokhoz köthetően összesen 5234 kárbejelentés érkezett, ezen belül a lakásbiztosításoknál átlagosan 48 ezer forint volt a tényleges károk értéke.

Kaszab Attila, a társaság vezérigazgató-helyettese, a nem-életbiztosításokért felelős vezetője elmondta, hogy az idén nyáron kevesebb volt a viharkár-bejelentések száma, mint 2017 és 2016 nyarán. A szakember a lakásbiztosítási piacról általánosságban megemlítette, hogy a lakásépítési boom eredményeként használatba vett új ingatlanok élénkülést hozhatnak a piacon. Szerinte a lakásbiztosítás díj mellett nagyon fontos a lakástulajdonosok számára, hogy milyen szolgáltatásokat nyújt nekik a biztosító.

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu