K&H e-kupa FIFA 19 bajnokság: nagy dobásra készül a hazai e-sport
A már hazai szinten is több mint 400 ezer rajongót magáénak tudható e-sport újabb mérföldkövéhez érkezett, ugyanis az új FIFA 19 verzió megjelenésével szinte egy időben kerül sor vasárnap az első hivatalos hazai versenyre. A K&H e-kupa FIFA 19 bajnokság kapcsán a szervezők bemutatták a hazai e-sport lendületes fejlődését, aminek köszönhetően ma már itthon is egy 23 milliárd forintos piacról beszélhetünk, a jövőben pedig akár regionális nagyhatalommá válhat Magyarország.
Néhány nappal a FIFA 19 első hivatalos, hazai versenye, a K&H e-kupa FIFA 19 bajnokság előtt a szervezők sajtótájékoztatón mutatták be a magyar e-sport fejlődését. „A FIFA játékok igen komoly múltra tekintenek vissza, hiszen 25 éve jönnek ki az újabb és újabb kiadások, a felnövekvő fiatalok örömére. Ami azonban igazán nagy dobásnak számít, hogy az új FIFA 19 verzió piacra kerülésével szinte egy időben tarthatjuk meg az első hazai hivatalos bajnokságot” - mondta el Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója. „Ahogyan a most felnövő generáció új, digitális lehetőségeket keres magának a sport és a szórakoztatás terén is, úgy a bajnokság támogatásával a K&H is új, innovatív pályára lép. Felelős pénzintézetként ugyanis arra is törekszünk, hogy válaszokat adjunk a társadalmi igényekre, és hozzájáruljunk ahhoz, hogy a társadalom tagjai teljes életet élhessenek – ennek pedig a sport is fontos része. Eddig a sport támogatása a tömegsportra, a parasportra és a versenysportra terjedt ki, ami most tovább bővül az e-sport területével. Az e-sportra mint a jövő sportjára tekintünk, amely fejleszti az elmét, ugyanakkor fizikai erőnlétet is igényel. A K&H e-kupa FIFA 19 bajnoksággal tehát egy újabb olyan versenynek adunk teret, ahol az elhivatottság és a kiváló teljesítmény egyszerre érvényesülhet” – tette hozzá Horváth Magyary Nóra.
Szegő Péter, az MTK Budapest E-sport Szakosztályának vezetője örvendetesnek tartja, hogy az MTK Budapest által megalapított első e-sport szakosztályt követően ma már egyre több élvonalbeli sportklub indít ilyen szakosztályt. „A hazai e-sport látványos bővülése már rövid távon azt eredményezheti, hogy az NB I-es szintű klubok szinte mindegyike rendelkezni fog e-sport szakosztállyal. Emellett pedig az egyes játékokra specializálódó szakágak számának növekedése is meghatározó lehet, hiszen maguk a különböző videójátékok más-más versenyzői képességeket igényelnek”. A tavalyi alapítása óta most már 17 e-sportolót a tagjai között tudó e-sport szakosztály vezetője hozzátette, hogy elengedhetetlennek tartja, hogy Magyarország is megfelelő körülményeket és lehetőségeket biztosítson azoknak a fiataloknak, akik ebben az új sportágban kimagasló tehetségek.
Azt, hogy valóban mennyi tehetség és mekkora rajongói bázisa van itthon már most is az e-sportnak, Hodozsán Dániel, az esport1.hu tartalomigazgatója, egyben a verseny fő szervezője mutatta be: „a most felnövő generáció folyamatosan új, digitális lehetőségeket keres magának a sport és a szórakoztatás terén is, ami hatalmas robbanást okoz az e-sport világában. Az elemzések szerint már idén is világszerte több száz millió rendszeres és alkalmi néző követi az e-sport eseményeket, 2020-ra pedig ez akár 500 millió fölötti nézőszámra is emelkedhet. Ezek természetesen nemzetközi számok, de a globális trend Magyarországon is jól megfigyelhető: a videójáték díjakat, a hardver és periféria vásárlást, a játékon belüli (in-game) költést és a játékokhoz köthető márkázott (merchandise) termékek vásárlását is magába foglaló magyar e-sport piac mérete tavaly meghaladta a 23 milliárd forintot, az e-sporthoz köthető rajongótábor pedig 425 ezer főt - az e-sport térnyerése tehát Magyarországon is megkérdőjelezhetetlen. Természetesen nem az az elvárás, hogy a hagyományosan e-sport nemzetnek tekinthető Dél-Korea, USA vagy Kína kihívói legyünk, az azonban reális cél lehet, hogy regionális szinten e-sport nagyhatalom legyen Magyarország”.
további információk a versenyről: https://khkupa.esport1.hu/Kapcsolattartó
Csordás Emőke
Well PR- +36 1 350 7390
- +36 30 221 3611
- e.csordas@well.hu
- www.kh.hu