hogyan védjük meg a kicsiket a légúti fertőzésektől?

Hazánkban az elmúlt hónapokban tízszeresére emelkedett a légúti megbetegedésben szenvedő gyerekek száma. A K&H gyógyvarázs szakembere szerint a világjárvány miatt már jól ismert trió – az alapos kézmosás, a védőmaszk használata és a távolságtartás – a gyerekekre veszélyes fertőzések terjedését is visszaszoríthatja.  Az alapvető szabályok betartása mellett pedig az is fontos, hogy a legkisebbek méretének megfelelő innovatív lélegeztető és tüdőgyógyászati készülékek álljanak rendelkezésre az egészségügyben.

A légúti fertőzések a leggyakoribb gyermekkori megbetegedések közé tartoznak, amelyek minden évben jellemzően ősszel és télen jelennek meg nagyobb számban. Ezeknek több mint 90 százalékát vírusok okozzák, és járhatnak gyengeséggel, fejfájással, lázzal, hőemelkedéssel, izom- és ízületi fájdalommal, valamint étvágytalansággal is. A Semmelweis Egyetem honlapján olvasható friss információk szerint az elmúlt hónapokban jelentős mértékben emelkedett azoknak a kórházi ellátásra szoruló gyerekeknek a száma, akik légúti megbetegedéssel küzdenek. Dr. Krivácsy Péter, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika Sürgősségi Betegellátó Osztály vezetője, a K&H gyógyvarázs zsűritagja szerint ennek feltehetően az az oka, hogy a legmagasabb kockázati csoportba tartozó két-hároméves kor alatti gyerekek a karantén időszakok miatt eddig aligha találkozhattak a légúti betegségeket okozó vírusokkal. Most viszont az online oktatást és a nyári szünetet követően az óvodában, iskolában a nagyobb testvérek könnyen „összeszedhetik” és továbbadhatják a kisebbeknek a fertőzéseket.

A felnőttek számára jelenleg a koronavírus jelenti a legnagyobb veszélyt, de a kicsik sincsenek biztonságban: náluk általában enyhe tünetekkel jelentkezik a COVID-19, vannak azonban más vírusok, amelyek kifejezetten őket támadják. Ilyen például a most kiugró megbetegedésszámot okozó RSV (respiratory syncitial virus), amely egy alsó légúti vírusfertőzés, és elsősorban csecsemőket betegít meg, de akár a nagyobbakat is megfertőzheti.

Az RSV-fertőzésre jelenleg nincs speciális terápiás vagy gyógyszeres kezelés, így az ellene való védekezésként marad a szülők felelősségteljes magatartása, azaz a koronavírus-járvány miatt már jól ismert alapos kézmosás és távolságtartás. Fontos tudni az RSV okozta betegségről, hogy kialakulhat súlyos állapot, nehézlégzés is.

A szülői odafigyelés mellett az is legalább ennyire fontos, hogy a gyermekegészségügyi ellátórendszer olyan korszerű lélegeztető és tüdőgyógyászati eszközökkel legyen felszerelve, amelyek kifejezetten a kicsik méretéhez igazodnak, és a terápiás eljárásokat egyszerűbbé, gyorsabbá, fájdalommentesebbé teszik. A K&H gyógyvarázs program jóvoltából ezért idén több kórház is a légúti és légzőszervi betegséggel küzdő gyerekek kezelését megkönnyítő eszközökkel gazdagodott, az Országos Mentőszolgálat mentőkocsi-hálózatának felszereltsége pedig kifejezetten a gyermekek méreteihez igazodó lélegeztető ballonokkal bővült.

 

Kapcsolattartó

K&H Kommunikáció

  • sajto@kh.hu