K&H: havi 60 ezer forinttal kerülnek többe a “mindennapok”
szinte mindenkinél növekedtek a megélhetési költségek
Továbbra is alig van olyan, aki ne költene többet a megélhetésre, mint egy évvel korábban a második negyedéves K&H biztos jövő felmérés szerint, amely a 30-59 évesek kiadásainak változásait vizsgálta. A válaszadók 91 százaléka havi átlagban 60 ezer forinttal költ többet, ami lényegében megegyezik az első negyedévben mért 92 százalékos aránnyal és 64 ezer forintos többletkiadással. Azonban jelentős azok aránya, akik akár 100-149 ezer forintos többletkiadásból tudják csak finanszírozni az életüket. Tehát bár az infláció minimális mértékben lassult a második negyedévben, ezt a harmincas, negyvenes és ötvenes korosztályba tartozók nem igazán érzékelték.
Továbbra is sokkal többet kell költeni a mindennapokra. A 30-59 éves korosztályba tartozók 91 százaléka a második negyedévben többet költött a megélhetésére, mint egy évvel korábban - derül ki a K&H biztos jövő felmérésének legfrissebb adataiból. Az első negyedévben 92 százalékuk beszélt az egy évvel korábbinál magasabb kiadásokról, vagyis lényegében ugyanannyian maradtak.
37 százalék 50-99 ezer forinttal többet költ, mint tavaly
A magasabb kiadásokkal szembesülők - akik magasabb kiadásokról számoltak be, mint egy éve - a második negyedévben átlagosan 60 ezer forinttal költöttek többet, mint 2022 azonos időszakában. A költségnövekedés medián értéke 48 ezer forint volt, vagyis a megélhetésükre többet költők fele ennél kisebb, a másik fele pedig nagyobb összegről számolt be. Az első negyedévben az átlagos többletkiadás 65 ezer, a medián pedig 49 ezer forintot tett ki, érdemi változásról tehát nem beszélhetünk. A hivatalos adatok szerint az év első negyedévében minden hónapban 25 százalék felett volt az éves infláció, a második negyedév hónapjaiba némi lassulás eredményeként 20,1-24 százalék között volt a pénzromlás üteme, de ez láthatóan még nem jelent meg a vizsgált korosztályok véleményében.
A biztos jövő felmérés eredményei szerint nagy eltérések voltak abban, hogy az érintettek között kit milyen mértékben sújtotta a megélhetési költségek emelkedése: 34 százalékuk, azaz nagyjából a harmaduk még viszonylag olcsón megúszta, ők 50 ezer forintnál alacsonyabb költségnövekedésről számoltak be. Ugyanakkor az érintettek legnagyobb része, 37 százalék beszélt 50-99 ezer forintos nagyságrendről. Alacsonyabb, de még mindig jelentős azoknak az aránya, akik 100-149 ezer forintos többletkiadásból tudják csak finanszírozni az életüket, 18 százalék, azaz majdnem minden ötödik érintett ebbe a csoportba tartozott. 4 százalékuk 150-199, 7 százalékuk pedig 200 ezer forintnál is jelentősebb összegű emelkedést tapasztalt.
A K&H biztos jövő kutatás célja, hogy negyedévente bemutassa a 30-59 éves lakosság biztonságérzetében bekövetkezett változásokat. Az anyagi helyzet megítélésén felül a felmérés minden negyedévben különböző aktuális témákat vizsgál részletesen: az utazási kedv alakulását, a nyugdíjkilátásokat és a nyugdíjmegtakarításra fordítható összeg nagyságát, a korosztály tagjainak lakhatási helyzetét és kilátásait, valamint a közlekedésről, ezen belül a közlekedésbiztonságról, járművek biztonságáról alkotott véleményét. A megkérdezettek száma negyedévente 500 fő, összetételük nem, kor, régió és településtípus alapján reprezentálja a 30-59 éves magyar lakosságot. A fenti sajtóanyagban idézett felmérés 2023. április 28. - május 7. között készült.
Kapcsolattartó
K&H Kommunikáció
- sajto@kh.hu