Fokozottan balesetveszélyes az évszakváltás időszaka

5 tipp: A biztonságos őszi közlekedésért

Szeptembertől novemberig 20 százalékkal több baleset történik, mint az év egyéb időszakaiban. A K&H biztosítóhoz is ebben az időszakban rendszeresen 15 százalékkal több balesetbiztosítási bejelentés érkezik, mint más hónapokban. A biztosító összeszedte tippjeit, hogyan előzzük meg a bajt.

A KSH adatai szerint 2011-ben átlagosan 1319 személysérüléssel járó közúti baleset történt havonta, de a szeptembertől novemberig tartó időszakban a balesetek száma 20 százalékkal több volt, mint az átlag. Az elmúlt négy év adatai szerint októberben átlagosan 1637, míg novemberben 1592 közúti baleset történt. 

Ez a tendencia várható idén is, éppen ezért jobb előre felkészülni. Az őszi balesetek két fő oka a látási viszonyok rohamos romlása a rövidülő nappalok miatt, illetve a nedves utakon a gépjárművek viselkedése megváltozik és erre a legtöbb autós nincs felkészülve.

“Az évszakváltás a K&H Biztosító adatai szerint is fokozottan balesetveszélyes időszak. Átlagban, ezekben a hónapokban 15 százalékkal több közúti balesettel kapcsolatos bejelentést kapunk, mint máskor. Figyelemre méltó az a tendencia, hogy a kerekpározás népszerűségével arányosan nőnek a kerékpáros balesetek, szintén jellemzően az évszakváltás időszakában. A nyári hónapokhoz képest 10 százalékkal több kerékpáros balesetet jelentenek ügyfeleink az őszi hónapokban” – mondta Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese.

A K&H Biztosító 5 tippje az őszi közlekedéshez:

•    Általánosságban sokkal körültekintőbben közlekedjünk.

•    Ellenőriztessük a biztonságos vezetéshez elengedhetetlen berendezéseket:

    a lámpákat, az akkumulátort, a gumikat, a fékeket és a folyadékokat. 

•    A szélvédő mindig tiszta, átlátható legyen. 

•    A megfelelően működő szellőzőrendszer és a párátlanító spray is sokat javíthat a látási viszonyokon.

•    A bicikliseknek kiemelten figyelniük kell, hogy jól láthatóak legyenek,

    használják a kötelező  tartozékokat: első - hátsólámpák, prizmák és láthatósági mellény.

Az autósok biztonságosabb vezetési stílussal és gépkocsijuk szezonális felkészítésével sokat tehetnek a biztonságosabb közlekedésért. Rossz látási viszonyok között nagyon fontos a világítóberendezések, az akkumulátor, a gumiabroncsok, a fékek állapota valamint a folyadékok szintje. Ezeket célszerű teljes szezonális karbantartás keretében ellenőrizni. Biztonsági szempontból szintén fontos, hogy a szélvédő mindig tiszta, átlátható legyen. Ezért érdemes újra cserélni az ablaktörlő lapátokat, feltölteni a szélvédőmosó folyadékot, ennyivel is javíthatunk a látási viszonyokon. 

A biciklisek a balesetek kisebb hányadáért felelősek, de a rossz fényviszonyok között figyelniük kell arra, hogy ők maguk jól láthatóak legyenek. Ezzel magukat is óvhatják a figyelmetlen sofőrökkel szemben. A biciklisek számára fontos, hogy használják a kötelező tartozékokat – az első- és hátsólámpákat, prizmákat és láthatósági mellényt – és szükség esetén további prizmákat, lámpákat is felszereljenek kerékpárjukra valamint ruházatukra.

Ősszel korábban sötétedik, így sokkal nehezebb a tájékozódás, ugyanakkor a nedves, csúszós utakon nehezebb kellőképpen reagálni a veszélyes helyzetekre. Vezetés előtt és közben is rendkívül sokat számít a sofőr odafigyelése. A megfelelően működő szellőzőrendszer és a párátlanító spray is sokat javíthat a látási viszonyokon a nehéz, nedves levegővel terhelt napokon.

K&H Csoport 

A K&H Csoport Magyarország egyik vezető pénzügyi szolgáltatója. Az ügyfelek pénzügyi igényeire banki és biztosítási megoldásokat egyaránt kínál, amelyek közül az ügyfelek okosan dönthetnek és kiválaszthatják a számukra legmegfelelőbbet. A K&H Csoport termékpalettája kiterjed a hagyományos lakossági és vállalati banki termékeken kívül (számlavezetés, befektetések, megtakarítások, hitelek, bankgaranciák, bankkártya szolgáltatások, letétkezelés, treasury, projektfinanszírozás, stb.) a prémium banki szolgáltatásra, a befektetési alapkezelésre, a lízingre, az életbiztosításra, a vagyon- és felelősségbiztosításra, a nyugdíjpénztári szolgáltatásokra, valamint az értékpapír kereskedelemre is. A K&H Csoport országszerte mintegy 230 lakossági fiókkal többszáz pénzügyi szolgáltatást kínál ügyfeleinek. 

A KBC Európa egyik vezető pénzügyi csoportja. Többcsatornás bankbiztosítási csoport, melynek tevékenysége Európára koncentrálódik. A Csoport jelentős, több esetben vezető pozíciót foglal el elsődleges hazai piacain, Belgiumban és Közép-Kelet Európában (Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon és Bulgáriában), ahol elsősorban lakossági ügyfeleket, kis- és közepes méretű vállalatokat és közepes tőzsdei kapitalizációjú helyi vállalatokat szolgál ki. 

A KBC Belgium egyik legjelentősebb vállalata, és a brüsszeli Euronext tőzsdén is jegyzik. 

főbb adataink: 

K&H Bank
2012. június 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 201 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2454 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 7,9 milliárd forint 

K&H Biztosító
2012. június 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 8,1 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 106,0 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,9 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,6 milliárd forint 

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9181
  • 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu