erre készül az MNB

„Az Európai Központi Bank mennyiségi lazítása és az alacsony hazai inflációs környezet miatt az MNB tovább csökkentheti az alapkamatot, akár 1,5%-ig. Erre a januári döntés alkalmával várhatóan még nem kerül sor, az előkészítő lépésekre azonban már számítani lehet. Az elmúlt hét nagy kötvénypiaci hozamcsökkenése a magyar állampapírokat is elérte, de a nemzetközi környezetben még mindig jónak számító hozamok miatt továbbra is vonzóak maradnak a hazai kötvények – mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

„Az Európai Központi Bank múlt héten bejelentett kötvényvásárlási programja teret nyit a Magyar Nemzeti Bank számára a további kamatcsökkentésre. Ezt támogatja az is, hogy a fogyasztói árak növekedése az év egészére nézve jóval a 3%-os inflációs cél alatt maradhat. Az MNB részéről így hamarosan további kamatvágásra lehet számítani. Az alapkamat a jelenlegi piaci várakozások szerint idén 1,7%-ra csökkenhet, véleményünk szerint azonban akár 1,5%-ra is zsugorodhat” – mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója

„Mivel épphogy túl vagyunk a piacok számára komoly kockázatot jelentő EKB bejelentésen és a hétvégi görög választásokon, ezért a keddi kamatdöntés alkalmával konkrét lépésre feltehetően még nem kerül sor. A sajtótájékoztatón azonban vélhetően megkezdődik az előkészítése a további lazításnak” – tájékoztatott Horváth István. 

„Az EKB kötvényvásárlási programjának bejelentésére a kötvénypiacok erőteljes hozamcsökkenéssel reagáltak, ami a hazai kötvénypiacot is elérte. A nemzetközi szinten gyakorlatilag zéró kamat miatt azonban a magyar kötvények kedvező hozamai még mindig vonzó célpontot jelenthetnek a befektetők számára” – mondta el a szakember. 

K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1800 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 156 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez. 

A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. 

K&H Alapkezelő

A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője. A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet. 

Főbb adataink: 

K&H Bank
2014. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 172 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 733 milliárd forint
nettó eredmény (egyszeri tételek nélkül): 24,8milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): -32,5  milliárd forint

K&H Alapkezelő
2014. szeptember 30-án:
teljes kezelt vagyon:  980,5 milliárd forint
K&H alapokban kezelt vagyon: 850,0 milliárd forint
intézményi ügyfelek kezelt vagyona:  130,5 milliárd forint

K&H Biztosító
2014. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,9 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 123,9 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,6 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,9 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9950
  • 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu