díjazták a K&H vírusvideóját
1. helyezést ért el a „Viszik a nappalit” vírusvideó a Hipnózis Kreatív Reklámversenyen
Csütörtökön hirdették ki a Hipnózis Kreatív Reklámverseny idei győzteseit. A 2013-as év legjobb reklámkampányai között első díjat nyert a K&H „Viszik a nappalit” vírusvideója is.
2013-ban rövid idő alatt tarolt a K&H vírusvideója, a „Viszik a nappalit” az interneten, több mint 650 ezren nézték meg a K&H lakásbiztosításhoz kapcsolódó videóját. Egy kis nappali teljes berendezése állt egyik reggel a Széll Kálmán téren, három rejtett kamera vigyázó szemei alatt – amely tényre méretes tábla hívta fel a járókelők figyelmét. Ennek ellenére alig egy óra leforgása alatt széthordták az arra járók az összes berendezési tárgyat.
A kísérlethez közel százezer forintba kerültek a berendezési tárgyak. A legnagyobb értéket a fotel, a szék, az állólámpa és a szőnyeg képezte. A vírusvideó készítői számára is érdekes volt, hogy a 400 forintos díszkavicsot, az illatgyertyát és a cserepes növényt is előbb elvitték a járókelők, mint a könyveket, amelyeket végül egy idős bácsi szánt meg és tett el, miközben a könyvek is több mint ötezer forintba kerültek.
A biztosítóhoz beérkező kárjelentésekből is kiderül, sosem lehet tudni, hogy egy tolvaj épp mit tart értékesnek a lakásunkban. A készpénz és az ékszer mindig veszélyben van, azonban azt már nem lehet előre megjósolni, hogy a berendezési tárgyak közül mi tűnhet el.
A K&H szerint kísérletük is bebizonyította, hogy manapság nem érdemes a lakásbiztosításon spórolni. Jó hír, hogy a lakásbiztosításhoz kiegészítő biztosításként védekezhetünk a besurranásos lopások ellen is, július 17-ig az első évben mindössze 1 forintért. A K&H biztosítási időszakonként egyszer, legfeljebb 50 ezer forint értékben megtéríti a biztosított ingóságot, ha azt a nyitva felejtett ajtón vagy ablakon besurranó, vagy a tulajdonos által jóhiszeműen beengedett tolvaj tulajdonítja el.
K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 219 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 140 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.
Főbb adataink:
K&H Bank
2013. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 212 milliárd HUF
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2562 milliárd HUF
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 17,4 milliárd HUF
K&H Biztosító
2013. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 10,5 milliárd HUF
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 116,6 milliárd HUF
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,9 milliárd HUF
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,2 milliárd HUF
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- 328 9181
- 328 9220
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu