bankolásból jeles: a pesti diákok fantasztikusan teljesítettek a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő budapesti középdöntőjén

A K&H országos pénzügyi vetélkedőjén több mint 8000 magyar iskolást kalauzolt a pénz világába az idei tanévben. Az első fordulós versenyfeladatokat a diákok 39 százaléka teljesítette hibátlanul, vagy egy-két hibaponttal és jutott tovább a regionális középdöntőkbe. A márciustól áprilisig 8 különböző városban zajló fordulókon a diákoknak már komplexebb pénzügyi fogalmakkal is meg kell birkózniuk. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő budapesti középdöntőjének zsűri elnöke szerint a gyerekek kreativitása nemcsak a rajzolásban vagy a történetmesélésben mérhető, a pénzügyekben legalább olyan érdekes megoldásokkal rukkoltak elő.

Idén nyolcadik alkalommal hirdette meg a K&H Csoport a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőt. A pénzintézet azzal a céllal hívta életre a programot, hogy az általános iskolások pénzügyi ismereteit bővítse és készségszintű tudást adjon a kezükbe. A versenyre idén összesen 8113 diák, 2035 csapat nevezett mintegy 467 iskolából országszerte.

Az online fordulók után márciustól egészen áprilisig országszerte nyolc városban bizonyítják a gyerekek pénzügyi felkészültségüket. Az első középdöntő a pénzintézet székházában várta a versenyzőket 2018. március 28-án, ahová Budapestről és a Pest megyében résztvevő 2441 diák közül mindössze 88 iskolás, azaz 20 csapat jutott tovább, vagyis régiós szinten a nevezők 3,6 százaléka. Korosztályonként 5 csapat mérte össze tudását, mind a négy korcsoportból egy csapat jutott tovább az országos döntőbe, ahol majd a másik 7 régió győzteseivel vetélkednek a legokosabb pénzügyes címért.

A középdöntősök teljesítményéről Bedőcs Ágota Bóbita, a K&H fiókvezetője, a zsűri elnöke nyilatkozott: „A vetélkedő feladataival a mindennapok valós élethelyzeteiből vett példákra alapozva szeretnénk fejleszteni a diákok pénzügyi tudását, persze játékos módon, hogy ezáltal közelebb hozzuk őket a pénz világához, megmutassuk nekik azokat a mérlegelési technikákat, amelyekkel később felnőttként okos pénzügyi döntéseket hozhatnak. Ez nem csupán matek és rideg pénzügyi kalkulációkat jelent. Pont ellenkezőleg! A középdöntőn a diákok nem egyszer hoztak olyan kreatív megoldást vagy írtak ötletes történetet egyes pénzügyi szituációkra, amelyekre mi felnőttként nem is gondolnánk. Örömmel tapasztaltam, hogy a gyerekek ilyen nyitottak a pénzügyek iránt, a versenyszellemük és a nyerni akarásuk pedig átütő erővel hatott az egész teremben. Pedig még ’csak’ a középdöntőnél tartunk.”

A budapesti középdöntő eredményei a következőképpen alakultak:

  • az 1-2. osztályosok kategóriájában Újpesti Karinthy Frigyes Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Bölcs Baglyok nevű csapata nyert
  • 3-4. osztályosok közül az Újpesti Szűcs Sándor Általános Iskola PayPass Őrültek nevet viselő csapata bizonyult legjobbnak 
  • 5-6. osztályosok kategóriájából Budakeszi Széchenyi István Általános Iskola Mickey egér nevű csapata került ki győztesen
  • a legnagyobbaknál, a 7-8. osztályosok versenyében Grassalkovich Antal Általános Iskola Pink csapatának tanulói arattak győzelmet

„Hat éve foglalkozom az általános iskolások pénzügyi nevelésével, illetve a pénzügyi tanulmányok általános iskolákba való bevezetésével. A K&H vetélkedőjének programja, illetve tudásanyaga szerintem abszolút jól beilleszthető a tanórák mellé. Úgy gondolom, hogy először a pénzhez való hozzáállást kell megtanítani a gyerekeknek, hogy később magabiztosan tudjanak dönteni a pénzügyi kérdésekben. Én azt látom, legalábbis a mi iskolánkban, hogy a gyerekek nagyon jól érzékelik a pénz értékét, nem szórják el, tudatosan spórolnak különféle dolgokra és sok családban működik az ’anyabank’ is. A csapatom most második éve vesz részt a K&H vetélkedőjén és nagyon boldogok vagyunk, hogy továbbjutottunk a döntőbe. A diákjaim nagyon jól érezték magukat, tetszettek nekik a feladványok, noha a pénzügyi puzzle és a számolási feladatok kissé megizzasztották őket, annak ellenére, hogy ezeket a tanórán gyakorolva ügyesen megoldották. Ez talán a verseny izgalmainak tudható be. – mesélt a középdöntő után Fodorné Branstädter Ágnes, az Újpesti Szűcs Sándor Általános Iskola PayPass Őrültek nevű csapatának felkészítő tanára.

A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőjén évről évre egyre több diák vesz részt. Az országos döntőt májusban Budapesten rendezik meg, ahol a győztes iskolások nyereményei között drón, okosóra, tablet, videójáték és VR szemüveg is lesz. Emellett a legjobban teljesítő csapatok félmillió forintnyi könyv- illetve sportszer utalvánnyal is gazdagíthatják iskolájukat.

A K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedőről

A K&H Csoport társadalmi szerepvállalásának részeként 2010-ben indította útjára a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőt. A program célja, hogy a magyarországi általános iskolások pénzügyi, gazdálkodási ismereteit gyarapítsa. A vetélkedő programja évről évre egyre több diákot vonz országszerte. A verseny indulásától a nevezések száma mintegy megtízszereződött, 2018-ban immár 8113 fő részvételével zajlott a verseny. 2010 óta a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőre összesen 608 településről 1106 iskola csapata pályázott. Ez összesen több mint 38.000 résztvevő általános iskolás diákot jelentett. A K&H Csoport a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő programjával az általános iskolai korosztály pénzügyi tudatosságra nevelését kívánja előre mozdítani annak érdekében, hogy a jövő generációjának képviselői okos pénzügyi döntéseket hozhassanak.

Kapcsolattartó

LWp Kommunikáció:

  • info@lwp.hu
  • +36 1 279 3900
  • +36 30 525 9520