az üzleti kapcsolatok alapja is a bizalom

Nem könnyű a kis- és középvállalkozók beszállítójává válni ma Magyarországon, 10-ből 6 kkv ugyanis a már bevált, jól ismert alvállalkozókkal dolgozik együtt – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Ha mégis új beszállítópartnert kell keresni, a cégek elsősorban saját ismertségi körükből választanak, mivel a döntésnél a megbízhatóság a legfontosabb szempont.

Úgy tűnik, igencsak nehéz lehet bekerülni a kkv-k jól megszokott beszállítói közé. A K&H kkv bizalmi index felmérés legutóbbi eredménye szerint ugyanis a kkv-k többsége (61%) a már jól bevált beszállítókkal dolgozik, és csak kisebb részük (39%) nyitott arra, hogy új beszállítókkal kössön szerződést. „A kkv-k és beszállítók között egyfajta bizalmi kapcsolat van, hiszen egyik üzletmenete sem tud a másik nélkül gördülékenyen működni. Nem véletlen tehát, hogy az új partnerek kiválasztásakor elsősorban a megbízhatóságot keresik a cégek, és csak ezt követően veszik figyelembe a rugalmasságot, az árazást és a szállítási időt a legalkalmasabb jelölt kiválasztásakor” – mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

ismerősök előnyben

A jó kapcsolatok nem csak a magán, hanem az üzleti életben is létfontosságúak lehetnek. „A megkérdezettek többsége úgy nyilatkozott, hogy új üzleti partnert elsősorban az ismertségi köréből választ (60%), de a már meglévő partnerek ajánlása is sokat számíthat (48%). Nem kell azonban kétségbe esni, ha nem ismerünk senkit sem, hiszen azért az sem kizárt, hogy teljesen idegen céget keressenek meg a kkv-k, hiszen 38%-uk él ezzel a lehetőséggel is” – mondta el a szakértő.

Ha a beszállító már bekerült a bizalom körébe, nem kell a folyamatos ellenőrzésektől tartania. A kkv-k túlnyomó többsége ugyanis csak indokolt esetben vizsgálja felül partnereit (74%), és csupán minden negyedik (26%) cég végez rendszeres felülvizsgálatokat.

a K&H kkv bizalmi indexről

A K&H és a GfK Magyarországon elsőként kezdte el vizsgálni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index összeállítása 400 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint* éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével történik. A kutatásában a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 gazdasági tényezőt és annak várt változásait vizsgálják: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok, munkaerő, vállalat pénzügyei, bankok, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok. A K&H kkv bizalmi index a 10 részindex súlyozott átlaga, annak megfelelően, hogy az egyes tényezőket mennyire fontosnak ítélik a vállalkozások. A legutóbbi felmérés 2018. június 15 – 22. között történt.

A kutatásban megkérdezett vállalkozások méret és árbevétel-kategória szerint:

  • mikrovállalkozások (0 - 100 millió Ft)
  • kisvállalkozások (101 - 300 millió Ft)
  • középvállalkozások (301 - 2 milliárd Ft)

* 2010 első negyedévét megelőzően 700 millió forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • +36 1 328 9133
  • +36 1 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu