az alapanyaghiány egyre nagyobb kihívások elé állítja a kkv-kat is

Új akadályokkal kell szembenézniük a kkv-knak, derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb, harmadik negyedéves eredményeiből. Tavaly a járvány közvetlen következményeként a kereslethiány okozott nehézségeket, mostanra viszont az anyaghiány jelent kihívást a kereslet intenzív visszatérése és a kiüresedő készletek miatt.

Az előző negyedév óta másfélszeresére nőtt azoknak a cégeknek az aránya, akiknek nehézségeket okoz az anyaghiány – derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb, harmadik negyedéves eredményeiből, amely a hazai a mikro-, kis- és középvállalkozások várakozásait vizsgálja. Míg a második negyedévben a cégek 13 százalékának okozott gondot az alapanyaghiány, ez a harmadik negyedévben már 20 százalékra ugrott. Ezzel párhuzamosan a kereslethiány az előző negyedévben a kkv-k 22 százalékának jelentett problémát, ám most már csak 14 százalékuknak. A legjelentősebb hátráltató tényező még mindig a munkaerőhiány (34 százalék), azonban a legjelentősebb változás az anyaghiány kapcsán történt. „A járvány kitörése után a cégek többsége a kereslet tartós csökkenésére számított, ezért a veszteségek minimalizálása érdekében leépítette készleteit. A kereslet viszont a vártnál sokkal gyorsabban tért vissza, így a hirtelen megnövekedő igényekkel most sok cég nem tud lépést tartani” – magyarázta Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője az eredményeket.

A kihívások ellenére egyelőre jobban teljesítenek a cégek: 60 százalékuk már elérte vagy meg is haladta a járvány előtti működési szintjét. Ez másfélszeres növekedést jelent az előző negyedévhez képest, amikor még a vállalkozások 37 százaléka mondhatta csak el ugyanezt magáról.

nehéz helyzetben a szolgáltatók

A szektorok tekintetében az ipari, építőipari cégek tudtak regenerálódni a leggyorsabban, esetükben már 70 százalék elérte vagy meg is haladta a járvány előtti teljesítményét. A szolgáltatókat ennél jobban megviselte az utóbbi másfél év. A korlátozások hatásai még most is láthatók: a szektorban a vállalkozások alig több mint felének (56%) sikerült csak újra elérni a vírus kitörésekor fennálló működési szintet, amit a járványhelyzet súlyosbodásával járó esetleges szigorítások tovább nehezíthetnek.

Méret tekintetében elmondható, hogy a nagyobb cégek könnyebben vették az akadályokat. A középvállalkozások 73 százaléka már elérte vagy meg is haladta a járvány előtti teljesítményét, míg a kisvállalkozások körében 61 százalék, a mikrocégeknél pedig 57 százalék ez az arány.

a K&H kkv bizalmi indexről

A K&H Magyarországon elsőként kezdte el vizsgálni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index összeállítása jelenleg 400 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével történik. A kutatásban a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 gazdasági tényezőt és azok várt változásait vizsgálják: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok, munkaerő, vállalat pénzügyei, bankok, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok. A K&H kkv bizalmi index a 10 részindex súlyozott átlaga, annak megfelelően, hogy az egyes tényezőket mennyire fontosnak ítélik a vállalkozások. A legutóbbi mérés, melyet az Impetus Research készített, 2021. szeptember 3. és 27. között történt. Készült a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére.

A kutatásban megkérdezett vállalkozások méret és árbevétel-kategória szerint:

  • mikrovállalkozások (20 - 100 millió Ft)
  • kisvállalkozások (101 - 300 millió Ft)
  • középvállalkozások (301 millió Ft - 2 milliárd Ft)

Kapcsolattartó

K&H Kommunikáció

  • sajto@kh.hu