A K&H Bank 2017 első kilenc hónapjában 32,2 milliárd forintos nyereséget ért el
Éves összehasonlításban a hitelkihelyezés 78%-kal emelkedett az év első kilenc hónapjában, 8%-kal növekedő hitelállománnyal az előző év azonos időszakához képest - A K&H Biztosító 2,1 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el
A K&H Bank 9,7 milliárd forint nettó adózás utáni eredménnyel zárta 2017 harmadik negyedévét. Adózás utáni nettó eredménye 32,2 milliárd forintot ért el 2017 első 9 hónapjában, amely a VISA részvények 2016. évi értékesítéséből származó egyszeri tételt figyelmen kívül hagyva éves összehasonlításban 8,1%-os növekedésnek felel meg. A K&H teljes hitelállománya 8%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, 79%-kal növelve az új hitelkihelyezést a tavalyi év azonos időszakához képest. 2017 első 9 hónapjában a K&H Biztosító 2,1 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el, úgy, hogy mind a nem-élet ágban, mind pedig a rendszeres díjas életbiztosítások tekintetében bővülni tudott, éves összehasonlításban 18, illetve 11%-kal.
„A K&H stabil üzleti és pénzügyi teljesítményt nyújtott az év első három negyedévében. Az előző év azonos időszakához képest 79%-kal emelkedett új hitel kihelyezésünk az év első kilenc hónapjában, a piacnál is gyorsabban növekedve. Ez naponta több mint 1 milliárd forint új hitelösszeg kihelyezésének felel meg, amelynek segítségével idén közel 25 ezer háztartást, illetve a kkv és nagyvállalati ügyfélkörünkben 2300 projektet tudtunk finanszírozni ebben az évben. Ezzel egyértelműen betöltjük a gazdaság támogatásában játszott szerepünket.” – jelentette be David Moucheron, a K&H Csoport vezérigazgatója.
„Adózás utáni nettó eredményünk 32,2 milliárd forintot ért el 2017 első három negyedévében, amely a VISA részvények 2016. évi értékesítéséből származó egyszeri tételt figyelmen kívül hagyva éves összehasonlításban 8,1%-os növekedésnek felel meg. A Bank 2017 harmadik negyedévében 9,7 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el. Éves összehasonlításban mind a nettó kamat-, mind pedig a nettó díjbevétel növekedett, 3,2 illetve 2,6%-kal. Ez elsősorban a magasabb üzleti volumeneknek és a magasabb ügyfélszámnak volt köszönhető, ami ellensúlyozta az alacsony kamatkörnyezet negatív hatását. Az eredményekhez hozzájárult a hitelezési értékvesztések, valamint a bankadó és a társasági adó alacsonyabb szintje.” - mondta Gombás Attila, a K&H Csoport pénzügyi vezetője.
Lakossági hitelezésben a K&H piaci részesedése a 2016. szeptemberi 9,8%-ról 2017 szeptemberére 10,3%-ra növekedett. 2017. szeptember 30-ig a K&H 79 milliárd forint új jelzáloghitelt folyósított, ami éves összehasonlításban 34%-os növekedésnek felel meg; továbbá 2017-ben 19 milliárd forint új személyi kölcsönt, ami a tavalyi év azonos időszakához képest 78%-os emelkedést jelent. 2017 harmadik negyedévében új jelzáloghitel-kihelyezésben piaci részesedése elérte a 16,3%-ot, személyi kölcsönök tekintetében pedig a 7,4%-ot.
Az új üzleti hitelek kihelyezése az év első három negyedévében 178 milliárd forint volt, ami elsősorban a strukturált finanszírozási, valamint kereskedelmi és lakóingatlan-ügyleteknek köszönhető. Ez 112%-os növekedésnek fel meg – azaz több mint megduplázódott – az előző év azonos időszakához képest. 2017 első kilenc hónapjában a K&H mind ügyfél hitel-, mind pedig betéti állományát jelentősen növelni tudta, ami a hitelállomány tekintetében 1367 milliárd forintnak (azaz 8%-os éves növekedésnek), a betétállomány tekintetében pedig 2199 milliárd forintnak (azaz 15%-os éves növekedésnek) felel meg.
Az üzleti eredményeken felül a K&H folytatta befektetéseit a digitalizáció területén, hogy ügyfeleinek könnyed és gördülékeny banki és biztosítási megoldásokat kínálhasson. „A K&H mobilbankba integrált K&H mobiltárca bevezetése, valamint a K&H e-bank szolgáltatásunk olyan szolgáltatásokkal történő kibővítése, mint pl. a K&H e-portfolió, amely az ügyfelek befektetéseit elemzi és azok kapcsán tanácsot ad vagy a K&H hiteláttekintés, amely mutatja a még kinn lévő tőkeösszeget és az ügyfél által fizetett törlesztő részletet, mind szerves részét képezi a digitalizációs folyamatunknak, és jelentős mértékben hozzájárul stratégiánk sikeres megvalósításához” – tette hozzá David Moucheron.
Nik Vincke, a K&H Biztosító vezérigazgatója hozzátette: „Ügyfélközpontú stratégiánknak és elkötelezett értékesítőinknek köszönhetően mind a nem-élet üzletágban, mind pedig a rendszeres díjas életbiztosítások tekintetében sikerült túlszárnyalnunk a piac teljesítményét, éves összehasonlításban 18, illetve 11%-os növekedést elérve. Szokás szerint 2017 végén is vonzó kötelező felelősségbiztosítási ajánlattal jelentünk meg a piacon.”
A K&H Bank nem auditált, konszolidált, IFRS (nemzetközi számviteli szabályok) szerinti eredménye a következőképpen alakult:
milliárd Ft |
2016. szept. 30. |
2017. szept. 30. |
változás |
---|---|---|---|
nettó eredmény |
33,4 |
32,2
|
-3,6% |
nettó eredmény (a 2016-os VISA bevétel nélkül) |
29,8 |
32,2 |
+8,1 |
ügyfélhitelek |
1264 |
1367 |
+8,2% |
ügyfélbetétek |
1912 |
2199 |
+15% |
befektetési alapok állománya |
873 |
781 |
-10,6% |
működési bevétel |
108,2 |
109,1 |
+0,8% |
nettó kamatbevétel |
52,3 |
53,9 |
+3,2% |
nettó díj- és jutalékbevétel |
39,3 |
40,3 |
+2,6% |
működési költségek tranzakciós illetékkel együtt |
67,8 |
69,5 |
+2,4% |
a hitelportfolió minősége |
|
|
|
nem-teljesítő hitelek |
10,8% |
7,8% |
-3,0% |
hitelezési veszteségek |
-0,4% |
-0,3% |
+0.1% |
tőke és likviditás |
|
|
|
tőke-megfelelési mutató (csoportszintű) |
14,9% |
14,9% |
- |
hitel/betét arány |
66,4% |
62,5% |
-3,9% |
szolvencia mutató (Biztosító) |
238,0% |
239,6% |
+1,6% |
hatékonyság |
|
|
|
költség/bevétel arány (a 2016. évi VISA tétel nélkül) |
67,9% |
67,5% |
-0,4% |
költség/bevétel arány (a 2016. évi VISA tétel és bankadó nélkül) |
62,7% |
63,7% |
+1,0% |
tőkearányos megtérülés |
18,8% |
16,5% |
-2,3% |
tőkearányos megtérülés a 2016. évi VISA bevétel nélkül |
16,8% |
16,5% |
-0,3% |
A K&H Csoport
Az ország egyik vezető és országosan több mint 4100 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 208 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1 800 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2017. szeptember 30-án a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 624 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít rendszeres megrendeléseket és tevékenységet.
Főbb adataink:
K&H Bank
2017. III. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 255 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 926 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 32,2 milliárd forint
K&H Biztosító
2017. III. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS, nem auditált): 13,2 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS, nem auditált): 164,4 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS t, nem auditált): 3,47 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS, nem auditált): 2,06 milliárd forint
Kapcsolattartó
Lesti Mónika
Kommunikációs Igazgatóság- +36 1 328 9181
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu