a jövőben nem egymást, hanem a balesetet előzik meg az autók

az intelligens autók a biztosítási piacot is átalakítják

Belátható időn belül megjelenhetnek a közforgalomban a néhány éve még a sci-fik világából ismert sofőr nélküli autók, amelyek többek között a baleseti statisztikákat javíthatják, de emellett az autóbiztosítási piacot is átalakíthatják. Magyarországon 20 százalékkal csökkent tíz év alatt a személyi sérüléssel járó balesetek száma, a sérültek száma pedig 25 százalékkal mérséklődött. Az intelligens rendszerek pedig további javulást eredményezhetnek.

Gőzerővel folynak az vezető nélküli autók fejlesztései a különböző technológiai és járműipari vállalatoknál. A fejlesztésekbe jelentős erőforrásokat befektető Google egyik társalapítója, Sergei Bryn 2013-ban azt mondta, öt éven belül mindenki számára elérhetőek lesznek a sofőr nélküli autók. Az amerikai keresőóriás célja, hogy 90 százalékkal kevesebb baleset, jármű legyen az utakon, valamint ugyanennyivel csökkenjen a közlekedéssel töltött idő.

kevesebb baleset lehet

A balesetstatisztikák javításában főszerepet szánnak az intelligens autóknak. Erre szükség is van, évente ugyanis 50 millió sérültje van a közúti baleseteknek szerte a világon. Bár a magyar baleseti statisztikák jelentősen javultak, még mindig sokan szenvednek balesetet. 2003-ban – a hivatalos KSH-adatok szerint - közel 20 ezer személysérüléses közlekedési baleset történt Magyarországon, 2013-ban pedig 15,7 ezer, ami több mint 20 százalékos csökkenésnek felel meg. Ezzel párhuzamosan a balesetekben megsérült emberek száma 25 százalékkal 20 681 főre csökkent 2003 és 2013 között. Kaszab Attila, a K&H biztosítójának vezérigazgató-helyettese, és nem-életbiztosítási és működésfejlesztési vezetője elmondta: az autonóm gépjárművekkel többek között csökkenthető az emberi hibák miatt bekövetkező balesetek száma. „Számos, jelenleg is futó, jó eredményekkel kecsegtető projekt létezik: a Volvo XC60 automata fékező, az alacsony sebességű ráfutásos balesetek elkerülésére kifejlesztett rendszere például 20 százalékkal csökkentette az ütközések számát, és 33 százalékkal a személyi sérülésekét” – tette hozzá. 

egy lehetséges forgatókönyv

Bár a fejlesztések folynak azért az intelligens autók tömeges elterjedésére még várni kell. Kaszab Attila szerint 2020-ra már valóság lehet az olyan jármű, amely képes átvenni a kormányzást, a navigációt, a fékezést és a parkolást, úgy, hogy ezekbe a vezető bármikor beavatkozhat. Egy lehetséges forgatókönyvet felvázolva a K&H vezetője elmondta: 2020-ra már minden jelentős járműgyártó megjelenhet a saját intelligens megoldásaival, és addigra a jogi szabályozás, ezen belül a szóban forgó autók biztosítási háttere is kialakulhat. Arra azonban, hogy ezek a járművek a fejlett országokban a járműállomány jelentős részét tegyék ki és a károk száma akár 10-20 százalékkal csökkenjen – Kaszab szerint - valószínűleg 2040-ig kell várni. Körülbelül 2060-ig valósulhat meg, hogy a járműállomány túlnyomó része már autonóm, ami lényegesen változtathat a közlekedés képén is.  

Az egyre automatizáltabb járművek miatt a biztosítási piac is változás előtt áll. A K&H biztosítójának várakozásai szerint a károk számának csökkenésével a gépjármű-biztosítások kgfb és casco díjbevétele drasztikusan csökkenhet a következő évtizedekben és ezek a termékek akár el is tűnhetnek a palettáról. Kaszab Attila hozzátette: „Több gyártó – például a Volvo vagy a Google – vállalni akarja a biztosítási kockázatokat, ezért valószínű, hogy a jármű ára tartalmazza majd a teljes körű biztosítást is. A teljesen autonóm autók elterjedéséig a díjképzésben hangsúlyos szerepet kapnak majd a vezetéstámogató rendszerek, ezek megléte díjkedvezményekhez juttathatja a tulajdonost”. 

 

K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1800 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 156 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez. 

A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. 

 

Főbb adataink: 

K&H Bank
2014. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 172 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 733 milliárd forint
nettó eredmény (egyszeri tételek nélkül): 24,8 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): -32,5  milliárd forint

K&H Biztosító
2014. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,9 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 123,9 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,6 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,9 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9181
  • 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu