a fiatalok csupán 31 százaléka tudná legalább fél évig kihúzni a megtakarításaival

Jelenleg a fiatalok 55 százaléka rendelkezik megtakarítással – derült ki a K&H Csoport legfrissebb, 2020 első negyedéves ifjúsági indexéből. A két évvel ezelőtti 41 százalékos mutatóhoz képest ez kiváló eredmény. A COVID-19 vírus miatti gazdasági visszaesés következményei egyben világossá tették, hogy nagyon fontos ezen a téren megtartani a növekvő tendenciát, ami csakis tudatosabb hozzáállással valósítható meg. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő kiírója hisz abban, hogy a gyerekkorban megszerzett alapos pénzügyi ismeretek is nagy hatással vannak későbbi megtakarítási szokásainkra, hiszen a tudatosság tanulható.

hogyan tesznek félre?

A legtudatosabb megtakarítási viselkedés az, amikor hónap elején félreteszünk egy előre meghatározott összeget. A K&H felméréséből kiderült, hogy ez a megkérdezett 19 és 29 év közötti fiatalok csupán 30 százalékára jellemző. Szerencsére egyre csökken azon fiatalok tábora, akik egyáltalán nem teszik félre havi jövedelmük bizonyos részét. Az idei év első negyedévben a megkérdezettek csupán 17 százaléka nyilatkozott úgy, hogy jelenleg nem tud félretenni, ami a 2018 utolsó negyedévében mért 30 százalékhoz képest lényegesen kisebb arány – azaz a negyedévenként elvégzett felmérésből egy egyre tudatosabb megtakarítási hajlandóság követhető nyomon. Ebben nagy szerepe van az olyan pénzügyi programoknak is, mint a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő, hiszen ismeretanyaga nagy hangsúlyt fektet a tudatos pénzügyi szemlélet kialakítására. A vetélkedőnek köszönhetően a gyerekek már 8 éves koruktól találkozhatnak olyan pénzügyi fogalmakkal, mint a megtakarítás, a hitel vagy a befektetés.

mennyit tesznek félre?

A K&H 2020 első negyedéves ifjúsági indexe szerint a fiatalok rendelkezésére álló megtakarítások átlagos összege 404 ezer forint volt, ez az összeg a 2019-es adatokhoz képest enyhe visszaesést mutat. Ám így sem nevezhető csekélynek, viszont nem szabad figyelmen kívül hagynunk a tényt, hogy ez a megkérdezettek 55 százalékának válaszaiból számított átlag – hiszen ennyien mondták, hogy egyáltalán félre tudnak tenni. A maradék 45 százalék semmilyen megtakarítással nem rendelkezik, ami jelen helyzetben különösen fájdalmas következményekkel járhat. A 19-25 évesek körében mért átlag megtakarítási összeg 300 ezer forint körül, míg a 26-29 éves korosztályban már félmillió forint felett alakult a félretett összegek átlaga.

megélni a megtakarításból

A kutatásból kiolvasható, hogy a fiatalok csupán 31 százaléka képes fél évnél tovább fenntartani magát megtakarításaiból, míg közel ugyanennyien, 34 százalékuk kevesebb mint egy hónap alatt felélné összespórolt pénzét.

mire spórolnak?

Megtakarításaikat illetően ebben az évben a fiatalok 36 százaléka nem említett konkrét célt. Az összes válaszadó 47 százaléka a lakáscélú megtakarítást jelölte prioritásként, míg a 14-18 éves korosztályban ez csak 27 százalékra volt jellemző. A megkérdezettek 22 százaléka tervezi a tanulmányaira fordítani megtakarításait.

A K&H Vigyázz, kész, pénz pénzügyi vetélkedő résztvevői már jól tudják, hogy a célzott megtakarítás mindig nagyobb ösztönzőerővel hat, mintha csak alkalmanként tennének félre és nagyobb a valószínűsége annak, hogy az idő haladtával se fognak hozzányúlni. A jelenlegi helyzet rámutatott, mekkora szerepe lehet egy nagyobb összegű általános tartaléknak. A K&H Vigyázz, kész, pénz pénzügyi vetélkedő szervezői immár tizedik éve dolgoznak azon, hogy ez a tudás már kisiskolás kortól is elérhetővé váljon, és a felnövekvő generáció biztonságos, stabil, pénzügyi tudáson nyugvó jövőt építhessen fel magának.

A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőről

A K&H Csoport társadalmi szerepvállalásának részeként 2010-ben indította útjára a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőt. A program célja, hogy a magyarországi általános és középiskolások pénzügyi, gazdálkodási ismereteit gyarapítsa. A vetélkedő programja évről évre egyre több diákot vonz országszerte. A verseny indulásától a nevezések száma mintegy megtízszereződött, 2019-ben immár 8264 fő részvételével zajlik a verseny. 2010 óta a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőre összesen 759 településről 1696 iskola csapata pályázott. Ez összesen több mint 46 200 résztvevő diákot jelentett. A verseny a 2019/20-as tanévtől innovatív, online rendezésű középdöntővel várja az egyes régiók legjobbjait. A K&H Csoport a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő programjával a felnövekvő generáció pénzügyi tudatosságra nevelését kívánja előre mozdítani annak érdekében, hogy felnőttként majd okos pénzügyi döntéseket hozhassanak.

Kapcsolattartó

KH Kommunikáció

  • sajto@kh.hu