hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

10-ből 9 startup már figyel rá, ám a fenntarthatóság többet jelent a környezetvédelemnél

A startup szektorban kulcsszerepet kap a fenntarthatóság: a Start it @K&H inkubátorban működő csapatoknak már 90 százaléka figyelmet fordít rá működése és termékeinek fejlesztése során.  Ez azonban jelenleg inkább a természeti erőforrások fenntartható kezelését jelenti, míg a társadalmi kérdések háttérben maradnak. Az inkubátor ezért a most induló jelentkezési időszakában a környezetvédelmi megoldásokat hozó csapatok mellett a nemi esélyegyenlőséget és a női egyenjogúságot segítő startupokra is kiemelt figyelmet fordít. 

K&H: a fiatalok ötöde spórol, de már látszik az infláció kedvezőtlen hatása is

a fiatalok egy része már a hónap elején takarékoskodik, de vannak, akik 67 ezres pluszban zártak egy hónapot

A gyorsuló infláció alapvetően átírja a korábbi években megszokott családi költségvetéseket, és a megtakarítási magatartásra is hatással van mindenkinél, ezen belül a fiataloknál is. A 19-29 éves korosztály tagjainak 20 százaléka nem takarékoskodik, havi rendszerességgel 47 százalék spórol, és 18 százalékos azoknak az aránya, akik csak akkor tudnak félretenni, ha nagyobb összeghez jutnak. Ugyanakkor a rövid távú takarékoskodásban már nyomot hagyott az infláció - ezt mutatja a K&H ifjúsági index, amely a 19-29 évesek megtakarításait vizsgálta. A fiatalok 28 százaléka mondta azt, hogy az előző hónapban tudott spórolni, átlagosan 67 ezer forintot. 

92 százalék: az elmúlt félévben a kkv-k ekkora részének ugrottak meg a költségei

A hazai kkv-k nem valószínűsítik az orosz-ukrán katonai konfliktus gyors befejezését, de reménykednek abban, hogy még idén véget érhet. A K&H kkv bizalmi index 2022 második negyedéves eredményei alapján ugyanis az elmúlt félév meglehetősen érzékenyen érintette őket. Szinte minden cégnél költségnövekedés történt, amiben szerepet játszik az alapanyagok drágulása és az árfolyamváltozás is. Ennek hatására ötből négy cég volt kénytelen emelni a termékei, szolgáltatásai árát.

most már hivatalos: marad a kata, de csak nagyon kevesek számára

A szeptember 1-jétől életbe lépő új kata törvény átírja a hazai kisvállalkozások életét. Lényegesen leszűkül ugyanis azoknak a köre, akiknek lehetséges lesz ezt az adófajtát választani. A K&H és a Vállalkozás Okosan szakértői mutatják, mik a legfontosabb változások és milyen megoldást választhatnak ezt követően a katások.

szeretjük a SZÉP kártyát

rekordmértékben növekedett a K&H SZÉP kártya első féléves forgalma

Rekordmértékű, 31 százalékos növekedést ért el az első félévben a K&H SZÉP kártya felhasználás a tavalyi év azonos időszakához képest: az élelmiszervásárlás, az alszámlák közötti átjárhatóság és az elfogadóhelyek számának bővülése járult hozzá leginkább a juttatás intenzív használatához. A következő hónapokban is folytatódhat a növekedés, hiszen jellemzően júliusban és augusztusban a legnagyobb a SZÉP kártya forgalom, a nyári szabadságoknak köszönhetően.