hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

videójáték a szoba falain túl

A mobiltechnológia és a sávszélesség fejlődése alapjaiban változtatja meg a videójátékok világát is. Ma már a gamerek nagyobb része játszik okostelefonon, mint asztali számítógépen, egy év alatt ugyanis 54-ről 65 százalékra ugrott itthon az okostelefonon videójátékozók aránya. Az e-sport hazai fejlődését támogató K&H szerint a digitális fejlődés egyre inkább teret enged a szabadban történő videójátékozásnak, így a fiatalok az online játék mellett offline közösségi élménnyel is gazdagodhatnak.

szeptemberben közel 90 ezer kisgyerek lépi át először az iskola kapuit

a K&H 5 tippje, hogyan szoktasd hozzá elsős gyermekedet az iskolához

A tanévkezdés mindig kihívás nemcsak a gyerekek, hanem az egész család számára, de még izgalmasabb, amikor gyermekünk először lépi át az iskola küszöbét. A kicsik életében hatalmas változás ez, hiszen egy sokkal szigorúbb napirendhez, új társakhoz és környezethez kell igazodniuk, ami nem minden gyereknek megy könnyedén. A K&H gyógyvarázs program a gyermekek testi és lelki egészségének támogatójaként 5 tippet ad arra, hogyan készüljünk fel közösen az iskolára. 

5+1 tipp a fenntartható tanévkezdésért

a K&H szerint pénztárca- és környezetkímélő is lehet a tanévkezdés

Pár nap és kezdődik az iskola – ami évről évre tetemes kiadást jelent a szülők számára. Azonban vannak olyan lehetőségek, apró trükkök, amelyekkel nemcsak a családi kiadások csökkenhetők, hanem természeti értékeinket is óvjuk. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szakértői összegyűjtöttek 5+1 tippet, amik követésével pénztárca- és környezetkímélő is lehet a tanévkezdés. Érdemes ezeket a szempontokat a gyerekekkel is átbeszélni!  

a kkv-k szinte sosem állnak le

A hazai vállalkozásokra szinte egyáltalán nem jellemző az időszakos leállás. Ha mégis beiktatnak egy kis szünetet, az jellemzően maximum egy hétig tart, és többnyire az egész céget érinti. A leállás időszaka összefügghet a dolgozók szabadságolásával, ugyanis a munkavállalók és a cégek is leginkább júliusban és augusztusban mennek nyaralni. 10-ből 9 cég azonban leállás nélkül oldja meg a nyári szabadságolást – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi eredményéből. 

K&H: már okostelefonra is érkezhet a lakosság kedvence

személyi kölcsön öt perc alatt

Erőteljes növekedést mutat a személyi kölcsönök piaca, miközben egyre többen bankolnak mobilon. Ezt a kettőt kötötte most össze a K&H: augusztustól mobilbankon keresztül, azaz teljesen online is lehet igényelni személyi kölcsönt, amely akár öt percen belül megérkezhet a számlára. A magyar piacon több mint 270 milliárd forint összegben adtak a bankok személyi kölcsönt az év első hat hónapjában, ami 29 százalékos emelkedésnek felel meg. A K&H júliusig 24 milliárd forint személyi kölcsönt folyósított az ügyfeleinek, ez pedig 41 százalékos növekedés éves szinten. Közben a mobiltelefonnal bankolók száma 60 százalékkal nőtt, a mobiltárcás fizetések összege pedig átlépte az 5 milliárd forintot május végén.

gamer a gyerek? ezek a sportok lehetnek nála nyerők

A 15 évesnél idősebb gamerek 82 százaléka mozog rendszeresen, 29 százalékuk pedig heti több mint 4 alkalommal végez aktív testmozgást. A sportolási szokások kialakítása tehát akkor sem lehetetlen, ha gyermekünk idejének nagy részét inkább tölti online játékokkal, mintsem sportolással. A K&H az egészséges életmód és az e-sport támogatójaként ezért azt javasolja, érdemes megfigyelni, hogy a gyerekünk melyik online játékkal foglalkozik a legtöbbet. Könnyebben választhatunk számára olyan offline tevékenységet, mozgásformát, ami valóban tetszik neki, élményt nyújt, ha az kapcsolódik a játék típusához. 

K&H e-dukáció: minden harmadik magyar bankol okostelefonról

vigyázni kell az érzékeny adatokra

Tízből kilenc internethasználó háztartásban van okostelefon, 71 százalékukban laptop, 61 százalékukban pedig asztali számítógép. Annak ellenére, hogy az okostelefonok a legelterjedtebbek a digitális eszközök között, netbankolásra mégsem ezeket használják a magyarok - többek között erre jutott a K&H friss kutatása. A K&H e-dukáció információbiztonsági programhoz készített felmérésből kiderül az is, hogy tízből négyen elárulják bankkártyájuk PIN-kódját, jellemzően a párjuknak vagy családtagjuknak. A K&H új programja keretében bárki tesztelheti, mennyire vigyáz adataira az online térben.

a K&H tippjeivel még a hőség sem riaszthat el a sportolástól

Európa legelhízottabb országaként tartják számon Magyarországot, ami a mozgásszegény életmódnak is köszönhető. Az egészséges életmóddal – amelynek fontos része a sport – sokat tehetünk az elhízás ellen, a nyári hőség azonban könnyen visszafoghatja a motivációnkat és erőnlétünket is. A K&H az egészséges életmód támogatója, ezért a profi sportolóktól mutat hasznos tippeket, hogy a nyári hónapok aktívan telhessenek, sőt, akár még új sportok kipróbálásához is kedvet kapjunk. 

K&H: ezeket a KRESZ-szabályokat szegik meg az autósok

a büntetés leginkább a gyorshajtásért és a helytelen parkolásért jár

Telefonálással és gyorshajtással szegik meg leginkább a KRESZ-szabályokat az autósok a magyarok szerint – derül ki a K&H biztos jövő felméréséből. A legkevesebb gond a közlekedési lámpák jelzéseivel és az alkoholfogyasztással van: 76 százalék gondolja úgy, hogy a közlekedési lámpák jelzéseit a legtöbbször figyelembe veszik az autósok, míg 64 van meggyőződve arról, hogy a sofőrök többsége nem ül ittasan a volán mögé. A legtöbb autós saját bevallása szerint leggyakrabban gyorshajtásért és szabálytalan parkolásért kapott büntetést az elmúlt 3 évben. 

K&H: 1 billió forint, 3 millió befizetés – tarolnak az új ATM-ek

fordulat a bankolásban: változik a fiókok szerepe

Új korszak indul a bankolásban: a készpénzes tranzakciók egyre inkább  automatákon keresztül történnek, a papír alapú tranzakciókat digitálisak váltják fel, miközben a személyes tanácsadásra és a bankfiókokra továbbra is komoly igény van. A K&H tapasztalatai szerint a készpénzbefizető automaták és az automatizált készpénzforgalmú fiókok hamar népszerűvé váltak. A bank készpénzbefizető ATM-jeinek népszerűségét mutatja, hogy az idei első félévben 36 százalékkal, 752 ezerre nőtt a befizetések száma, a teljes összeg pedig 35 százalékkal 236 milliárd forintra.  A K&H befizető automatái a 6 évvel ezelőtti indulásuk óta átlépték az 1 billió forintos összeghatárt és összesen több mint 3 millió tranzakciót bonyolítottak eddig.