hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

K&H: anyagi kényszer, infláció, bizonytalanság – milyen nyugdíjas évekre számítanak a középkorúak?

továbbra is sokan számolnak azzal, hogy nyugdíjasként dolgozniuk kell

A középkorú magyarok nagy része nyugdíjasként is dolgozna, leginkább anyagi okokból, a K&H biztos jövő reprezentatív kutatása szerint. A felmérésből kiderül: az infláció, a megtakarítások értékvesztése és a gazdasági bizonytalanságok komoly aggodalmat keltenek, miközben óvatos optimizmus is megjelenik a jövőbeli megélhetéssel kapcsolatban.

K&H: pluszpénz is jár a szuperhitel mellé

komoly kedvezményeket kaphatnak az elsőlakás-vásárlók

Elindult az Otthon Start Program, amelynek célja, hogy a fiatalok könnyebben megszerezzék első saját otthonukat kedvezményes lakáshitel segítségével. A K&H ehhez kapcsolódva minden igénylőnek, aki meglévő vagy újonnan nyitott lakossági bankszámlával rendelkezik a banknál – a hitelösszegtől függetlenül – 200 ezer forintos jóváírást biztosít, valamint számos kezdeti költséget mérsékel vagy teljesen átvállal, köztük a szerződéskötési díjat, a közjegyzői díjat és az értékbecslés díját. A bank szakértői szerint a konstrukcióval a fiatalok biztonságosabb, tervezhetőbb környezetben kezdhetik el jövőjüket, miközben a lakáshitelpiac az év végére akár 50 százalékkal is bővülhet, amelynek döntő részét az Otthon Start-hitel adhatja.

a K&H lett 2025-ben is Magyarország legjobb fenntarthatósági bankja

a nemzetközi díjat a zöld finanszírozásban és ESG-megoldásokban betöltött vezető szerepért ítélték oda

A K&H Csoport immár második alkalommal nyerte el az Euromoney „Magyarország legjobb fenntarthatósági bankja” díját, amely elismeri a bank fenntarthatóság iránti elkötelezettségét. Ez a díj azt mutatja, hogy a K&H a fenntarthatóságot üzleti modelljének szerves részeként kezeli, ami leginkább a jelentős zöld finanszírozási volumenekben, az ESG-befektetési megoldásokban és az innovatív, ügyfelek fenntartható üzleti működésre való átállását segítő megoldásokban tükröződik.

K&H: szeptembertől új felsővezetők a biztosítási területen

a digitalizáció és a fenntarthatóság továbbra is kiemelt figyelmet kap

Evgeni Benbasat váltja szeptember 1-jétől Nik Vincke-t a K&H Biztosító élén, aki a KBC Csoport regionális vezetésében folytatja munkáját.

a következő uniós költségvetési tervezet jelentősen veszélyeztetheti a magyar agrárium szereplőinek likviditását

Az agrárhitelezés és az uniós támogatások kulcsszerepet játszanak a magyar mezőgazdaság likviditási helyzetében. Ezért is kulcskérdés, hogy hogyan fog alakulni a következő EU költségvetési ciklus.