tovább csökken a kkv-k bizalma
A hazai kkv-k várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index, 18 pontos csökkenést követően -44 pontra süllyedt, amely a válság kezdete óta mért legalacsonyabb érték. Ezzel a hazai vállalkozások bizalma – a tavalyi rövid megtorpanást leszámítva - gyakorlatilag 2010 második negyedéve óta folyamatosan csökken. A pesszimista várakozások főként a gazdaságpolitika, a közterhek, valamint a banki hitelkamatok várt változására vonatkoznak, miközben minimális javulás tapasztalható az európai uniós pályázati források elérhetőségének megítélését illetően - mondta el Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.
Az elmúlt hónapok gazdaságpolitikai intézkedései és gazdasági eseményei megtépázták a hazai vállalkozások bizalmát, hiszen az országosan reprezentatív, 700 kisvállalat vezetőjének megkérdezésén alapuló K&H kkv bizalmi index története egyik legnagyobb, 18 pontos esését szenvedte el, ezzel az index négy éves mélypontra, -44 pontra süllyedt. A legutóbbi felmérés alkalmával több indexelem is csökkent, legnagyobb mértékben a gazdaságpolitika és a közterhek változására vonatkozó részindexek, miközben továbbra is a vállalati hitelkamatokkal kapcsolatos várakozások a legpesszimistábbak (- 82 pont). 2011 negyedik negyedévében csupán az EU-s pályázati forrásokra vonatkozó részindex emelkedett minimálisan.
A kormányzati gazdaságpolitika megítélése az elmúlt negyedévben negatívan változott, ez magába foglalja a kormányzat elmúlt 3 hónapban hozott intézkedéseinek megítélését, valamint azt, a várakozást, hogy a gazdaságpolitika várhatóan mennyire lesz vállalkozásbarát a következő 1 évben. Jelenleg a vezetők csupán 4%-a véli úgy, hogy a kormányzat versenyhelyzetet javító gazdaságpolitikát folytat. A központi intézkedések versenyképességre gyakorolt hatását az ipari vállalatok értékelik legnegatívabban, és a cégméret növekedésével párhuzamosan romlik a gazdaságpolitika megítélése.
A gazdaságpolitika mellett a közterhek változására vonatkozó várakozások romlottak legnagyobb mértékben. 23 százalékpontot növekedett a magasabb közterhekre számítók aránya (76%), ezen belül is a válaszadók többsége 5% feletti növekedésre számít. A kkv szektoron belül a 300 millió forint éves árbevétel feletti középvállalkozások számítanak legnagyobb arányban (83%) a közterhek növekedésére. „A közterhekkel és a gazdaságpolitikával kapcsolatos várakozások erőteljes visszaesése nem véletlen, hiszen míg tavaly év elején a kkv-k terheinek csökkentése és versenyképességük növelése kiemelt gazdaságpolitikai célként lett feltüntetve, idén a vállalkozókat negatívan érintő adóváltozások, valamint a versenyszféra kormányzati oldalról elvárt béremelése jelentősen rontja a vállalkozások versenyképességét” – mondta el Németh László.
A legutóbbi negyedéves eredmények közül a vállalati hitelkamatok változására vonatkozó várakozások szerepeltek a legrosszabbul. Ennek oka, hogy az előző negyedévben mért 42%-hoz képest a vezetők 68%-a várja - a jegybanki alapkamat növekedésével párhuzamosan - a vállalati hitelkamatok rátájának növekedését miközben a csökkenést prognosztizálók aránya csupán 4%.
K&H kkv bizalmi index kutatás
A K&H és a GfK 2004 óta készíti el a K&H kkv bizalmi index kutatást. A mikro-, kis- és középvállalkozások körében végzett, országosan reprezentatív felmérés célja a magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint* éves árbevétel alatti társaságok következő egy évre vonatkozó várakozásainak megismerése. A vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló tényezők alapján 10 részindexből számítják a teljes kkv bizalmi index értékét.
A K&H kkv bizalmi indexet meghatározó részindexek: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok, munkaerő, vállalat pénzügyei, bank, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok.
Az adatvétel negyedévente, 700 vállalkozás vezetőjének megkérdezésével történik. A legutóbbi adatfelvétel 2011. november 30. és december 9. között készült.
* 2010 első negyedévét megelőzően 700 millió forint
K&H Csoport
A K&H Csoport Magyarország egyik vezető pénzügyi szolgáltatója. Az ügyfelek pénzügyi igényeire banki és biztosítási megoldásokat egyaránt kínál, amelyek közül az ügyfelek okosan dönthetnek és kiválaszthatják a számukra legmegfelelőbbet. A K&H Csoport termékpalettája kiterjed a hagyományos lakossági és vállalati banki termékeken kívül (számlavezetés, befektetések, megtakarítások, hitelek, bankgaranciák, bankkártya szolgáltatások, letétkezelés, treasury, projektfinanszírozás, stb.) a prémium banki szolgáltatásra, a befektetési alapkezelésre, a lízingre, a pályázati tanácsadásra, az életbiztosításra, a vagyon- és felelősségbiztosításra, az egészség- és nyugdíjpénztári szolgáltatásokra, valamint az értékpapír kereskedelemre is. A K&H Csoport országszerte 235 lakossági fiókkal, valamint közel 420 biztosítást értékesítő szerződéses partnerén keresztül többszáz pénzügyi szolgáltatást kínál ügyfeleinek.
A KBC Európa egyik vezető pénzügyi csoportja. Többcsatornás bankbiztosítási csoport, melynek tevékenysége Európára koncentrálódik. A Csoport jelentős, több esetben vezető pozíciót foglal el elsődleges hazai piacain, Belgiumban és Közép-Kelet Európában (Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon és Bulgáriában), ahol elsősorban lakossági ügyfeleket, kis- és közepes méretű vállalatokat és közepes tőzsdei kapitalizációjú helyi vállalatokat szolgál ki.
A KBC Belgium egyik legjelentősebb vállalata, és a brüsszeli Euronext tőzsdén is jegyzik.
főbb adataink:
K&H Bank
2011. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 203 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2977 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,1 milliárd forint
K&H Biztosító
2011. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 8,3 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 105,4 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,7 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,4 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- 328 9181
- 328 9220
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu