mérsékelt pesszimizmus a hazai vállalkozásoknál

„Kismértékű csökkenést mutat az előző negyedévhez képest a hazai vállalkozások egyéves várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index. A visszaesés főként azzal magyarázható, hogy a hitelezés beszűkülése, valamint a vállalati hitelkamatok várt növekedése rányomta a bélyegét a vállalkozások hangulatára, és a versenyhelyzetük romlására számítanak. Mindeközben számottevő javulás tapasztalható az európai uniós pályázati források hozzájutásának megítélésében” – mondta el Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.

Az 500 hazai mikro-, kis- és középvállalkozás vezetőinek megkérdezésén alapuló reprezentatív K&H kkv bizalmi index az előző negyedévi növekedéssel ellentétben enyhe, 3 pontos csökkenést mutat, így jelenleg mínusz 35 ponton áll. A múlt héten bejelentett 10 pontos munkahelyvédelmi terv ismertetése előtt készült felmérés eredménye alapján a kissé pesszimista várakozások főként a vállalati hitelkamatok várt emelkedésével, valamint a versenyhelyzet megítélésének romlásával magyarázható. Negatív eredmény figyelhető meg az árbevételi várakozásokkal kapcsolatban is, ami annak tudható, hogy a lakosság megtakarítási állománya a végtörlesztés miatt nagymértékben csökkent, emiatt a fogyasztás továbbra is stagnál, a lakossági bizalom pedig nehezen mozdul el a mélypontról. „A vállalati hitelkamatok negatív várakozásainak oka azzal magyarázható, hogy a hitelpiac szűkülése érezhetően negatív hatással van a vállalkozásokra. A közterhekkel kapcsolatos várakozások ugyan javuló irányvonalat mutatnak, ennek ellenére a részindex még mindig a legalacsonyabb, mínusz 58 pont” – elemezte az eredményeket a kkv szakértő. 

A gazdaságpolitika, a közterhek és az EU-val kapcsolatos várakozások az előző negyedévhez hasonlóan pozitív irányba mozdultak el. Az európai uniós pályázatoknál megfigyelhető optimista hozzáállás leginkább a mezőgazdasági cégeket érinti, míg a többi ágazat – ipar, szolgáltatás, kereskedelem – esetében egyértelműen pesszimistábbak a pályázati forrásokhoz hozzájutást tekintve, közülük is leginkább a szolgáltató cégek vezetői ítélik nehéznek a pályázati források elérhetőségét. 

„Az ágazatok közül az előző negyedévhez hasonlóan most is a mezőgazdasági vállalkozások derűlátóbbak a következő egy év várakozásait illetően, miközben a kereskedelmi cégek várakozásai fordultak leginkább negatív irányba. A szolgáltató és ipari cégeknél leginkább az eddigi, nem túl optimista hangulat stagnálása tapasztalható. Az árbevétel szempontjából továbbra is a mikrocégek a legpesszimistábbak (-40 pont), de jelentős hangulatromlás eredményeként jelenleg már a kisvállalkozások bizalma is hasonló szinten áll (-32 pont)” – tette hozzá Németh László.

a K&H kkv bizalmi index kutatásról

A K&H és a GfK Magyarországon elsőként kezdte el vizsgálni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index kutatás 500 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint* éves árbevétel alatti társaság vezetőjének megkérdezésével történik.  

A kutatásban a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 gazdasági tényezőt és annak várt változásait vizsgálják: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok, munkaerő, vállalat pénzügyei, bankok, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok. A K&H kkv bizalmi index a 10 részindex súlyozott átlaga, annak megfelelően, hogy az egyes tényezőket mennyire fontosnak ítélik a vállalkozások.  

* 2010 első negyedévét megelőzően 700 millió forint

K&H Csoport

A K&H Csoport Magyarország egyik vezető pénzügyi szolgáltatója. Az ügyfelek pénzügyi igényeire banki és biztosítási megoldásokat egyaránt kínál, amelyek közül az ügyfelek okosan dönthetnek és kiválaszthatják a számukra legmegfelelőbbet. A K&H Csoport termékpalettája kiterjed a hagyományos lakossági és vállalati banki termékeken kívül (számlavezetés, befektetések, megtakarítások, hitelek, bankgaranciák, bankkártya szolgáltatások, letétkezelés, treasury, projektfinanszírozás, stb.) a prémium banki szolgáltatásra, a befektetési alapkezelésre, a lízingre, az életbiztosításra, a vagyon- és felelősségbiztosításra, a nyugdíjpénztári szolgáltatásokra, valamint az értékpapír kereskedelemre is. A K&H Csoport országszerte mintegy 230 lakossági fiókkal több száz pénzügyi szolgáltatást kínál ügyfeleinek.

A KBC Európa egyik vezető pénzügyi csoportja. Többcsatornás bankbiztosítási csoport, melynek tevékenysége Európára koncentrálódik. A Csoport jelentős, több esetben vezető pozíciót foglal el elsődleges hazai piacain, Belgiumban és Közép-Kelet Európában (Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon és Bulgáriában), ahol elsősorban lakossági ügyfeleket, kis- és közepes méretű vállalatokat és közepes tőzsdei kapitalizációjú helyi vállalatokat szolgál ki. 

A KBC Belgium egyik legjelentősebb vállalata, és a brüsszeli Euronext tőzsdén is jegyzik.

főbb adataink:

K&H Bank
2012. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 191 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2521 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,4 milliárd forint

K&H Biztosító
2012. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 5,9 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 103,4 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,3 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,2 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9181
  • 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu