ki foglalkozik a jó adósokkal?

400 milliárd forintnyi jól fizető adós

A rendelkezésre álló piaci adatok alapján közel 70.000 olyan lakásvásárlási célú hitel van Magyarországon – ez mintegy 400 milliárd forintnyi hitelállományt jelent, – ahol az adósok jól fizetik a hitelüket, és érdemes lenne elgondolkozniuk azon, hogy ki tudják-e váltani azt egy kedvezőbb konstrukciójú megoldással. Ez a jól fizető, teljes lakáshitel állomány több mint 20 százaléka.

A hazai bankvilágról szóló hírek között az utóbbi években kiemelt helyet kaptak azok, amelyek a nehéz helyzetbe került hitelesekről szóltak. A K&H tapasztalatai szerint a rendben, vagy kis késedelemmel fizetők aránya az utóbbi hónapokban stabilizálódni látszik.

A K&H adatai szerint 2013 utolsó két negyedévében lassú növekedésnek indult a lakáshitel piac, és ez a növekedés ebben az évben is megmaradt. A most hitelt felvevő ügyfelek élvezhetik az alacsony kamatszint, az erőteljesen csökkenő teljes hiteldíj mutató mellett megszerezhető hitelek előnyeit. Azoknak a hiteleseknek a többsége, akik évekkel ezelőtt vettek fel lakáshitelt, jellemzően nem gondolkozik abban, hogy hiteleik átstrukturálásával kedvezőbb megoldást keressen.

„A rendelkezésre álló piaci adatok alapján pedig mintegy 70.000 olyan lakásvásárlási célú hitel van ma Magyarországon – ez mintegy 400 milliárd forintnyi hitelállományt jelent, – ahol az adósok jól fizetik a hitelüket, és érdemes lenne elgondolkozniuk azon, hogy ki tudják-e váltani azt egy kedvezőbb konstrukciójú megoldással. Ez a jól fizető, teljes lakáshitel állomány több mint 20 százaléka. Ez az állomány egy új hitellel éves szinten akár 150.000 Ft megtakarítást is elérhetne” – mondja dr. Bába Ágnes, a K&H Bank Lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese.

Legutóbb 2011-ben a fix árfolyamon történő végtörlesztés volt az a lehetőség, amelyben tömegesen váltottak át meglévő hiteleket, ez azonban csak a deviza alapú hitellel rendelkezőknek adott lehetőséget a váltásra.

A K&H Bank saját adatai szerint Magyarországon az új hitelt felvevőknek csupán 10 százaléka fordítja régi hitelének cseréjére a kért hitelt. A szomszédos Szlovákiában és Csehországban, a piac sajátosságai miatt, az új jelzáloghitel folyósításoknak jóval magasabb, 45 illetve 33 százaléka célozza a meglévő hitel kiváltását. A Magyarországon kialakuló hasonló piaci környezet a K&H szerint a refinanszírozások iránti érdeklődés növekedéséhez vezet.

„A K&H Banknál éppen azért dolgoztuk ki a törlesztéscsökkentő hitelünket, hogy kedvezzünk a késedelemmentes törlesztési múlttal rendelkező ügyfeleknek is. Így nekik is lehetőségük van egy, a meglévőnél esetlegesen kedvezőbb konstrukcióra váltani” – tette hozzá Bába Ágnes.

K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 219 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 140 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.K&H Csoport

A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.

Főbb adataink:

K&H Bank
2013. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 212 milliárd HUF
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2562 milliárd HUF
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 17,4 milliárd HUF

K&H Biztosító
2013. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 10,5 milliárd HUF
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 116,6 milliárd HUF
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,9 milliárd HUF
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,2 milliárd HUF