előbb tanulja meg használni a mobilt a gyerek, mint a bankkártyát
Már az egészen kis gyerekek játékai között megtalálható a mobiltelefon, de ugyanúgy a műanyag bankkártya is, így mindkettőt felismerik, tudják melyik mire való. És vajon mit kap előbb a gyerek: mobilt vagy bankkártyát? A mai fiatalokat gyakorlatilag már születésüktől fogva körülveszik a digitális eszközök. Általános gyakorlat, legalábbis külföldön, hogy már a kisiskolásoknak, 7-8 éves kortól van saját mobiltelefonjuk, tabletjük. Az egyes országokban ugyanakkor eltér a gyakorlat arra vonatkozóan, mikor kaphat a gyerek saját, vásárlásra alkalmas bankkártyát, ez lehet 11, 14 vagy 16 éves kor is.
Egy külföldi felmérés szerint míg a felnőttek kiadásainak nagy részét a rezsi, a mindennapi élelmiszerek vásárlása és a gépkocsi fenntartása teszi ki, addig a fiatalok bevételük nagy részét – nem meglepő módon - ruházkodásra és szórakozásra költik el. Egyre fiatalabb korban kapnak mobiltelefont a gyerekek, ráadásul márkás készülékeket, okostelefonokat. Mobiltelefonnal már egészen fiatalon, akár 7-8 éves korban rendelkeznek, és tabletet is korán kapnak. Hollandiában például minden kisdiák ingyen tabletet kap az iskolájától. Felmérések szerint Magyarországon a teljes népesség 50-60 százalékának van okostelefonja.
Míg mobil eszközük bármilyen fiatalon lehet, a bankkártya-használatot minden országban életkorhoz kötik. Legkorábban – 11 éves korban - egyes brit bankoknál juthatnak vásárlásra alkalmas bankkártyához a gyerekek, de az általános gyakorlat az, hogy 16 éves kortól használhatják a plasztikkártyát. A korlátozás legfőbb oka, hogy a felmérések szerint sokan cigarettára és más káros, felnőtt használati cikkekre költik a pénzüket a kártya használatával. Emiatt például Nagy-Britanniában egy mobil-applikáció segítségével a 18 évnél fiatalabbak kártyás pénzköltését csak szülői felügyelet mellett teszik lehetővé.
Egy amerikai felmérés szerint az ottani fiatalok 51 százaléka bankkártyával fizet készpénz helyett, náluk ugyanakkor már a kártyánál is népszerűbb a mobiltelefonos vásárlás.
Magyarországon a 14 évnél idősebbek kaphatnak vásárlásra alkalmas bankkártyát. A K&H Banknál például jelenleg több mint 57 000 db 14. illetve 18 év feletti, valamint pályakezdő (19-29 éves) K&H trambulin számlatulajdonos van. Már a 6 éven felülieknek is lehet saját belföldi ATM bankkártyájuk, amelyről a szülők által megszabott napi limit erejéig készpénzt vehetnek fel vagy feltölthetik mobiltelefonjukat, lekérdezhetik egyenlegüket. Ezzel a kártyával azonban boltban még nem vásárolhatnak, a 14 év felettiek viszont már ezt is megtehetik, itthon és külföldön egyaránt.
„Magyarországon is megfigyelhető trend, hogy a fiatalok mind korábban kezdik használni a digitális eszközöket. A többség elsőként mobiltelefont kap, ugyanakkor sok szülő számára fontos, hogy minél előbb megkezdjék a gyerekek tudatos pénzügyi viselkedésre való felkészítését, és saját számlát nyitnak nekik. A fiatalok számára pedig már a bankolás is a digitális eszközökön keresztül történik. A K&H mobilbank applikációt például már 15 ezren használják okostelefonjukon, és ez a szám folyamatosan nő” – mondta dr. Bába Ágnes, a K&H Bank lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese.
K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 156 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.
Főbb adataink:
K&H Bank
2014. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 179 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 442 milliárd forint
nettó eredmény (egyszeri tételek nélkül): 28,2 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): -29,1 milliárd forint
K&H Biztosító
2014. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,8 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 128 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 3,5 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,5 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- 328 9181
- 328 9220
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu