az átalakuló Ázsiára érdemes befektetésként is odafigyelni

A világ legnépesebb régiójának fogyasztása egyre növekszik, amelyet befektetési szempontból is érdemes kihasználni. A K&H változó Ázsia tőkevédett alap olyan nemzetközi nagyvállalatok részvényeiből kínál részesedést, amelyek stabil fejlett piaci háttérrel, ugyanakkor az ázsiai régióban dinamikus növekedési potenciállal bírnak.

A korábbinál alacsonyabb gazdasági növekedési dinamikája miatt az elmúlt években Kína nem volt épp a befektetők kedvence. Azonban a háttérben fontos változások történnek a kínai gazdaságpolitikában: az ország a beruházás-vezérelt növekedésről fokozatosan átáll a mérsékeltebb, de kiegyensúlyozottabb, hosszú távon is fenntartható, belső kereslet vezérelte gazdasági modellre. „A kínai háztartások fogyasztása az elmúlt tíz évben közel megháromszorozódott, de az emelkedés dacára is csak a kínai nemzeti össztermék alig több mint harmadát (37%) adja. Ez az arány kiugróan alacsonynak számít, hiszen összehasonlításképpen a kelet-európai országokban 50-60% között alakul, a nagyobb jövedelmű országokban pedig még ennél is magasabb. Ez azt mutatja, hogy a kínai lakossági fogyasztás növekedésében jelentős potenciál van még, amit az ország vezetésének politikai döntései is támogathatnak. Márpedig, ha a világ legnépesebb országában nő a kereslet, arra befektetési célból is érdemes odafigyelni” – tájékoztatott Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

Emellett Ázsia másik két óriásállamában, Indiában és Indonéziában is folyamatosan zajlik a középosztály erősödése. Az ugrásszerűen bővülő ázsiai középréteg pedig nyilvánvalóan egyre többet fogyaszt, egyre nagyobb vásárlóerővel rendelkezik. A folyamat rendkívül dinamikus, így a Föld teljes lakosságának mintegy felét kitevő ázsiai régió vásárlóereje egyre komolyabb szerepet tölt be a világgazdaság egészében. 

Kik lehetnek a folyamat nyertesei?

Azok a nemzetközi nagyvállalatok, amelyek árbevételük jelentős részét az ázsiai piacokra exportált fogyasztási cikkekből szerzik, figyelemre méltó növekedést érhetnek el a következő években. A K&H változó Ázsia tőkevédett alap olyan európai, amerikai és japán nagyvállalatok, mint a Nissan, az Adidas, a Procter&Gamble, a Kering, a Danone, a Swatch, az Univer és a Pfizer részvényeinek emelkedéséből nyújt részesedést a tőke védelme mellett. Ezek a vállalatok egyrészt stabil, fejlett piaci háttérrel rendelkeznek, másrészt erőteljes piaci jelenlétük az ázsiai régióban kedvező növekedési lehetőségeket kínál. Az alap a részvények teljesítményét havi rendszerességgel, 56 alkalommal vizsgálja meg, és a futamidő végén 50%-os részesedést kínál a részvénykosár emelkedésének átlagából. Az alap 4 év 9 hónapos futamideje a tartós befektetési számla (tbsz) periódusához illeszkedik.

K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 156 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez. 

A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. 

K&H Alapkezelő

A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője. A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet. 

Főbb adataink: 

K&H Bank
2014. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 179 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 442 milliárd forint
nettó eredmény (egyszeri tételek nélkül): 28,2 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): -29,1 milliárd forint

K&H Alapkezelő
2014. december 31-én:
teljes kezelt vagyon:  1011,6 milliárd forint
K&H alapokban kezelt vagyon: 873,2 milliárd forint
intézményi ügyfelek kezelt vagyona:  138,4 milliárd forint

K&H Biztosító
2014. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,8 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 128 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 3,5 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,5 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9950
  • 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu