a kínai növekedés megnyugtatja a piacokat
A vártnál jobb kínai első negyedéves GDP adat fontos útjelző a piacok számára. Azt mutatja, hogy Kínának sikerül átállnia a lassabb, de stabil, fogyasztás alapú növekedésre. Ez jelentős növekedési potenciált jelent elsősorban a technológiai szektor, valamint Dél-Korea és Tajvan számára, amit befektetési szempontból is érdemes kihasználni” – nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.
„A ma reggel közzétett kínai GDP adat fontos útjelző a piacok számára. A vártnál jobb, 7,4%-os első negyedéves GDP növekedés azt mutatja, hogy sikerül a fokozatos átállás a lassabb, de stabil, fogyasztás alapú növekedésre a korábbi, kormányzati beruházások által ösztönzött gazdasági növekedésről. Márpedig ez azért különösen fontos, mert évek óta vissza-visszatérő kérdés volt, hogy hogyan sikerül a kínai gazdaság lassulását fenntartható pályára állítani, anélkül, hogy beszakadna a gazdaság, és ezzel magával rántaná nemcsak a feltörekvő piacokat, de a fejlett országok jórészét is” – hangsúlyozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.
„A kedvező adat tehát azt jelenti, hogy a kínai gazdaság növekedésében egyre hangsúlyosabb szerepet kap a lakossági fogyasztás bővülése. Ez pedig kedvező növekedési lehetőséget teremt azoknak a cégeknek és kereskedelmi partnerországoknak, amelyek ki tudják szolgálni a növekvő lakossági igényt. A következő években így főként a távol-keleti technológiai cégek, valamint Dél-Korea és Tajvan profitálhat a kínai növekedésből. Ezt pedig befektetési szempontból is érdemes kihasználni, akár kifejezetten erre a régióra épülő befektetési alapokon keresztül” – javasolja a befektetési szakember
K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 219 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 140 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.
K&H Alapkezelő
A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője. A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet.
Főbb adataink:
K&H Bank
2013. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 212 milliárd HUF
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2562 milliárd HUF
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 17,4 milliárd HUF
K&H Alapkezelő
2013. december 31-én:
teljes kezelt vagyon: 867,1 milliárd forint
intézményi ügyfelek kezelt vagyona: 120,2 milliárd forint
K&H alapokban kezelt vagyon: 746,9 milliárd forint
K&H Biztosító
2013. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 10,5 milliárd HUF
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 116,6 milliárd HUF
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,9 milliárd HUF
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,2 milliárd HUF
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- 328 9181
- 328 9220
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu