A K&H Bank 37,4 milliárd, a K&H Biztosító pedig 4,2 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el 2021 első félévében

A K&H ügyfeleinek 82%-a már digitálisan aktív

A K&H Bank 37,4 milliárd, a K&H Biztosító pedig 4,2 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el 2021 első félévében:

  • A bank rendkívüli tételek nélküli eredménye egy év alatt 22%-kal nőtt 31,2 milliárd forintra.
  • A K&H teljes hitelállománya 13%-kal 1875 milliárd forintra nőtt, az új lakossági hitelkihelyezések volumene pedig 44%-os növekedéssel elérte a 150 milliárd forintot.
  • Folytatódott a K&H digitális átalakulása az innováció terén: az új számlák 40%-a a K&H azonnali számlanyitási applikációjában jött létre, a K&H Biztosító pedig elindította az azonnali, elektronikus zöldkártya-szolgáltatását a KGFB-ügyfelek számára.
  • A K&H továbbra is az egyik piacvezető a megújuló energiatermelés finanszírozásában. Ennek volumene 2021. június végére meghaladta a 100 milliárd forintot.

 

Guy Libot, a K&H Csoport vezérigazgatója így foglalta össze az eredményeket: „A K&H jó pénzügyi eredményei elsősorban a hitelvolumenek gyors emelkedésének köszönhetők, ami magasabb piaci részesedést eredményezett az új lakossági hiteleknél. A K&H olyan új, piacvezető innovációkat vezetett be, mint a Google Pay, vagy az azonnali  számlanyitási applikáció. Emellett felülvizsgáltunk és átalakítottuk hitelezési és befektetési stratégiánkat, hogy a leginkább érintett szektorokban a fenntarthatóságra összpontosíthassunk, valamint tudatosítsuk a fenntarthatóság témakörét mind a szervezetünkön belül, mind pedig ügyfeleink körében. 2021 végére a K&H Bank eléri a klímasemlegességet. 2015 óta 56%-kal csökkentettük az üvegházhatású gázok kibocsátását, csak zöld energiát használunk, valamint az üzleti banki terület dolgozói pedig képzést kaptak a fenntarthatósági különböző területeinek témakörében.”

Pénzügyi eredmények, 2021. első félév

A 2021-es év első felében a K&H Bank adózás utáni eredménye elérte a 37,4 milliárd forintot. A Bank rendkívüli tételek nélküli eredménye egy év alatt 22%-kal emelkedett, 31,2 milliárd forintra. A pénzintézet hiteleinek volumene egy év alatt 13%-kal nőtt, a betétállomány pedig 11%-kal bővült. 2021 első félévében a K&H új hiteleinek volumene 279 milliárd forintot tett ki. Az új lakossági hitelek értéke elérte a 150 milliárd forintot, ami 44%-kal haladta meg az egy évvel korábbi értéket.

„A K&H Bank továbbra is aktív szerepet vállal a magyar gazdaság, a háztartások, a kisvállalkozások, a nagyvállalatok és a közszféra (állam, önkormányzatok) finanszírozásában. Teljes hitel portfoliónk éves szinten 13%-kal 1875 milliárd forintra nőtt, az új lakossági hitelek szegmensben pedig tovább emelkedett a piaci részesedésünk.  Az új lakossági jelzáloghiteleinek volumene 55%-kal bővült, míg a piac 33%-kal nőtt. A K&H az első piaci szereplők egyikeként 2021 februárjában támogatott lakásfelújítási hitelterméket kezdett el kínálni. Idén június végéig a bank közel 500 támogatott felújítási hitelt folyósított 2,4 milliárd forint összértékben; az átlagos hitelösszeg 5,3 millió forint volt. A K&H részesedése a támogatott lakáshiteleket is magában foglaló teljes felújítási célú lakáshitelek területén 11,8%-os. A fogyasztási hitelezésen belül a lakásfelújítási célú kölcsönök aránya egy év alatt 27%-ról 38%-ra emelkedett. A Bank által folyósított babaváró hitelek értéke a tavalyi év azonos időszakához képest 33%-kal nőtt, míg a piac 9%-kal csökkent. A Bank a fogyasztási hiteleinek volumenét a piaci bővülésnek megfelelő 20%-kal növelte. Az NHP Hajrá! programon belüli teljes volumen elérte a 222 milliárd forintot, az Exim Kárenyhítő hitelprogramján belül pedig 57 milliárd forintnyi hitelszerződést kötöttünk. Mérlegünkben az államkötvények értéke 1,120 milliárd forint, ami 8%-os éves növekedést jelent” – magyarázta Gombás Attila, a K&H Csoport pénzügyi vezetője.

A K&H Biztosító eredményei

A K&H Biztosító adózás utáni eredménye 2021 első félévében 4,2 milliárd forintra emelkedett. A nem életbiztosítási üzletág díjbevétele elérte a 28,5 milliárd forintot. Ez a Casco, a lakásbiztosítás és a KKV-biztosítások dinamikus bővüléséből adódott, ami ellensúlyozta a KGFB-volumen kismértékű csökkenését. Az életbiztosítások jól teljesítettek: a rendszeres díjas, befektetési egységhez kötött (unit-linked) biztosítások egy év alatt 37%-kal, a rendszeres díjas kockázati életbiztosítások pedig 10%-kal bővültek.

“A COVID-19 világjárvány harmadik hulláma alatt megnövekedett a betegségi és haláleseti kárigények száma. A szolvencia 2 mutatónk erős, 231%-os volt. A nem életbiztosítási üzletágban a kárigények száma a lezárások idején csökkent, azóta pedig a szokásos szintre tért vissza” – magyarázta Nik Vincke, a K&H Biztosító vezérigazgatója.

bank és biztosítás a zsebben

Folytatódott a K&H digitális átalakulása az innováció terén és továbbra is a mobiltelefonon elérhető banki és biztosítási szolgáltatások fejlesztésére összpontosít. Már minden negyedik babaváró hitelt és minden második fogyasztási hitelt digitális csatornán (az e-bankon vagy a mobilbankon) keresztül igényelnek. A K&H mobilbankjában a fogyasztási hitellel együtt már törlesztési biztosítás is köthető; a szolgáltatás bevezetése óta az összes fogyasztási hitel több mint felére kötöttek ilyen biztosítást az ügyfelek. A K&H Biztosító bevezette az azonnali, elektronikus zöldkártya-szolgáltatását a KGFB-ügyfelek számára, akiknek már több mint 450 ezer zöldkártyát digitális formában küldtek ki. Szintén idén indult a K&H teljesen online számlanyitási szolgáltatása, amellyel az ügyfelek minden bankszámla-szolgáltatáshoz hozzáférnek a mobiljukon is, és azonnal, kb. 10 percen belül digitalizált bankkártyát kaphatnak.

„Mára ügyfeleink a számlák 40%-át a K&H azonnali számlanyitási applikációjában nyitják meg. Mi vezettünk be először olyan okostelefonos fizetési megoldást áprilisban, ami az Apple Pay mellett a Google Pay-t is kínálja  ügyfeleinknek. Ezzel újabb lökést adunk a mobilfizetés terjedésének. A második negyedévben a mobil fizetési megoldásokon keresztül teljesített tranzakciók összértéke az első negyedévhez képest 50%-kal emelkedett, és elérte a 15 milliárd forintot. Április óta az ügyfelek rendszeres befektetéseket is könnyen beállíthatnak a mobilbanki applikációban; értékpapírszámlát nyithatnak, vagy bizonyos befektetéseket  havonta, rendszeresen vásárolhatnak. Augusztusban adományozási kampányt indítottunk, amelyben a digitális fizetéshez kapcsolódva ügyfeleink 50 millió forint értékben hozzájárulhattak az Országos Mentőszolgálat innovatív berendezéseinek beszerzéséhez. Ennek hatására a mobilfizetések száma egyetlen hónap alatt 16%-kal nőtt. A Bank digitálisan aktív ügyfeleinek száma elérte a 600 ezret. Ez azt jelenti, hogy a K&H ügyfeleinek már 82%-a digitálisan aktív” – tette hozzá Németh Balázs, a K&H Csoport innovációs vezetője.

fenntarthatóság a K&H-nál

2021 első felében a K&H 13,6 milliárd forintnyi társadalmilag felelős befektetést (SRI) értékesített; az új befektetési alapok értékesítésének már több mint 20%-a ilyen. Március és június vége között az SRI alapok értéke 38%-kal 43,8 milliárd forintra nőtt. A társadalmilag felelős alapok még népszerűbbek azon ügyfelek körében, akik a K&H mobilbank rendszeres befektetési funkcióját használva lépnek be a befektetések világába. Ezen a csatornán az ügyfelek több mint 40%-a olyan eszközökbe fektetett be, amelyek esetében figyelembe veszik a környezetvédelmi és társadalmi hatásokat is.

„A fenntarthatóság áthatja a szervezetünket, amit az is bizonyít, hogy a K&H továbbra is a piacvezetők között van a megújuló energiaforrások finanszírozásában. Ennek volumene 2021. június végére meghaladta a 100 milliárd forintot. Az irodaépítést célzó kereskedelmi ingatlanfinanszírozás 85%-át, vagyis közel 50 milliárd forintot zöld előzetes vagy végleges minősítésű épületek létrehozására nyújtottuk” – hangsúlyozta Guy Libot, a K&H Csoport vezérigazgatója.

A K&H nem auditált, konszolidált, IFRS (nemzetközi számviteli szabályok) szerinti eredménye a következőképpen alakult:

milliárd Ft

2020. június 30.

2021. június 30.

változás

adózás utáni eredmény

3,2

37,4

n.a.

adózás utáni eredmény (rendkívüli tételek nélkül)

25,7

31,2

+22%

ügyfélhitelek

1665

1875

+13%

ügyfélbetétek

2873

3202

+11%

befektetési alapok állománya (szupernettó)

657

716

+9%

működési bevétel

84,0

97,0

+15%

működési költségek tranzakciós illetékkel

-49,8

-53,8

+8%

a hitelportfolió minősége

 

 

 

  nemteljesítő hitelek

3,0 %

2,3%

-0,7%

hitelezési költségek

1,0%

-0.5%

-1,5%

tőke és likviditás

 

 

 

  tőkemegfelelési mutató (csoportszintű)

17,6%

17,9%

+0,3%

  hitel/betét arány

61,9%

61,7%

-0,2%

  szolvencia mutató (K&H Biztosító)

241%

231%

 

hatékonyság

 

 

 

  költség/bevétel arány (bankadóval)

66,0%

62,0%

 

költség/bevétel arány (bankadó nélkül)

51,9%

47,9%

 

tőkearányos megtérülés*

3,8%

20,9%

 

* időarányos bankadóval

Kapcsolattartó

K&H Kommunikáció

  • sajto@kh.hu