K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat

A K&H Csoport vezető, innovatív pénzügyi intézetként felelősnek tekinti magát azért a társadalomért és környezetért, amelyben működik. Elkötelezett a hosszú távú, fenntartható fejlődés mellett, így kiemelt figyelmet fordít a fiatalok oktatására, valamint a környezetvédelemre. 2024-ben ezért immár tizedik alkalommal hirdetjük meg a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázatot, amelynek célja, hogy anyagi támogatással segítse az agrárágazat fenntartható, hosszú távú fejlődését szem előtt tartó hallgatók tanulmányát, kutatómunkáját. A pályázatok benyújtásának határideje: 2024. szeptember 27.

Az elmúlt kilenc évben több mint 400 tehetséges hallgató nyújtotta be színvonalas szakmai munkáját a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázatra. Közülük 69-en kaptak összesen több mint 12 millió forint támogatást kutatómunkájuk folytatásához, amelyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a mezőgazdaság hatékonyabb, biztonságosabb és fenntarthatóbb legyen.

A K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat korábbi nyertesei:

díjazottak 2015

PhD kategória:

1. helyezett – Riczu Péter
Debreceni Egyetem, Kerpely Kálmán Növénytermesztési, Kertészeti és Regionális Tudományok Doktori Iskola
Spektrális információk alkalmazásának vizsgálata a precíziós gyümölcsöntözésben

2. helyezett – Dr. Szigedi Tamás
Budapesti Corvinus Egyetem – Élelmiszertudományi Kar
Zöld kémiai módszerek bevezetése az élelmiszeranalitikába

3. helyezett – Áy Zoltán
Szent István Egyetem
Abiotikus és biotikus stresszekkel szemben rezisztenciát eredményező DNS-szekvenciák expressziója búzában

TDK kategória:

1. helyezett - Németh Tamás 
Budapesti Corvinus Egyetem – Kertészettudományi Kar
Biopreparátumok alkalmazásának lehetősége a Sclerotinia sclerotiorum (Lib.) de Bary kórokozó ellen paprikahajtásban

2. helyezett – Kapás Mariann
Szent István Egyetem – Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar
Európai búzafajták levélrozsda ellenállóságának genetikai jellemzése molekurális markerekkel

3. helyezett – Tóth Adrienn
Budapesti Corvinus Egyetem – Élelmiszertudományi Kar
Frissen préselt narancslé eltarthatóságának növelése HHP technológia alkalmazásával

díjazottak 2016

PhD kategória:

1. helyezett – Varga Zsófia
Szent István Egyetem – Kertészettudományi Doktori Iskola
A fény hatása a kertészeti termesztésben - A programozható OLED technológia

2. helyezett – Zentai Andrea
Budapesti Corvinus Egyetem – Élelmiszertudományi Doktori Iskola
Növényvédőszer-maradékok és más szennyezőanyagok élelmiszerfogyasztásból származó akut expozíciójának probabilisztikus modellezése

3. helyezett – Szöllősi Attila
Budapesti Corvinus Egyetem – Élelmiszertudományi Doktori Iskola
Mikrobiális üzemanyagcella teljesítményének növelése

TDK kategória:

1. helyezett – Máté Rózsa – Bacsárdi Szilvia
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem – Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar
Innovatív talajjavítás bioszénnel – laboratóriumtól a szabadföldi alkalmazásig

2. helyezett – Farkas Nikoletta Annamária
Budapesti Corvinus Egyetem – Élelmiszertudományi Kar
Néhány gyümölcslé fermentálhatóságának vizsgálata probiotikus baktériumokkal

3. helyezett – Hanász Alexandra
Debreceni Egyetem – Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar
In vitro ozmotikus stressztűrési kísérletek burgonyanemesítési klónokon

díjazottak 2017

PhDkategória:

1. helyezett - Langó Bernadett
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 
A tritikálé hazai humán célú hasznosítását segítő kutatások

2. helyezett - dr. Aranyosi Tibor
Debreceni Egyetem Kerpely Kálmán Doktori Iskola.
Dolgozatának témája: Rendszeres szennyvíziszap komposzt kezelés hatásai a homoktalaj fizikai tulajdonságaira.

3. helyezett - Kovács László
Debreceni Egyetem  Állattenyésztési Tudományok Doktori Iskola.
Témája: Egyivarú ikrás pontyállomány kialakítása

Mesterképzés kategória:

1. helyezett - Fózer Dániel
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar. 
Téma: Mikroalga biofinomító upstrem technológiájának fejlesztése és kinetikai modellezése

2. helyezett - Kirchkeszner Csaba
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem – Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar
Téma: innovatív talajjavítás hulladékokból és melléktermékekből előállított bioszénnel és komposzttal szabadföldi kísérletekben.

3. helyezett - Koltay Ilona Anna
Pannon Egyetem –Georgikon Kar
Témája: Magyarország sertés takarmányozási gyakorlata az ammónia emisszió tükrében

Az alapképzés kategória nyertesei:

Budai József 
Szent István Egyetem – Mezőgazdasági és Környezettudományi Kar
Témája: Századunk élelmezése a fenntarthatóság függvényében.

Győri Rebeka
Állatorvostudományi Egyetem 
Dolgozatának címe: Lehetőségek tárháza

díjazottak 2018

PhD kategória:

1. helyezett – Román Krisztina
Miskolci Egyetem – Műszaki Anyagtudományi Kar
Növényi eredetű töltőanyagokkal töltött habosított PVC rendszerek

2. helyezett – Dr. Fodor István
Állatorvostudományi Egyetem – Állatorvostudományi Doktori Iskola
Nagy létszámú holstein-fríz tehenészetek szaporodásbiológiai menedzselésének összefüggései a szaporodási mutatókkal

3. helyezett – Zubay Péter
Szent István Egyetem – Kertészettudományi Kar
Gyógynövények termesztésének tudományos megalapozása agrárerdészeti körülmények között

Mesterképzés kategória:

1. helyezett – Laky Enikő Annamária
Állatorvostudományi Egyetem
Sánta és egészséges tehenek akut stresszhatásra adott válaszreakcióinak vizsgálata

2. helyezett – Kovács Barnabás Mihály
Pannon Egyetem – Georgikon Kar
Hagyományos és automatizált sejtanalitikai módszerek alkalmazása bikaspermiumok kromatinállapotának értékelésére

3. helyezett – Vida Norbert
Pannon Egyetem – Georgikon Kar
Kálium tápanyag-ellátás kapcsolata a napraforgó termőképességével és allelopátiájával

Alapképzés kategória nyertesei:

Mojzer Ármin Péter 
Szent István Egyetem – Kertészettudományi Kar
Mit eszünk 2050-ben?

Pesti Richárd
Szent István Egyetem – Élelmiszertudományi Kar
Hogyan alakul át a népesség élelmiszerfogyasztása 2050-re, és ezzel összefüggésben mire kell felkészülnie az élelmiszeriparnak és a mezőgazdaságnak?

díjazottak 2019

PhD kategória:

1. helyezett – Sipiczki Zoltán
Kaposvári Egyetem – Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola
Jövedelmező-e a mezőgazdaság? A magyarországi agrárvállalatok jövedelmezősége és finanszírozási sajátosságai

2. helyezett – Nagy Balázs József
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem – Oláh György Doktori Iskola
Algaalapú mezőgazdasági ágensek technológiaközpontú fejlesztése

3. helyezett – Barta Rajnai Eszter
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem – Oláh György Doktori Iskola
Alacsony hőmérsékletű pirolízis hatása növényi minták összetételére és termikus viselkedésére

Mesterképzés kategória:

1. helyezett – Oláh Zsófia
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem – Gépészmérnöki Kar
Talaj-szerszám egymásra hatás eredményeként létrejövő talajprofilok vizsgálata laboratúriumi talajvályú és diszkrét elemes módszer alkalmazásával

2. helyezett – Pintér Levente Elemér
Szent István Egyetem – Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar
A precíziós gazdálkodás vállalati bevezetésének lehetőségei a növénytermesztésben

3. helyezett – Fábián Boglárka
Pannon Egyetem – Georgikon Kar
Aminosavak emészthetőségének vizsgálata brojlercsirkében és pecsenyekacsában

Alapképzés kategória:

Gőbel Rebeka
Kaposvári Egyetem – Gazdaságtudományi Kar
Küzdelem az élelmiszerpazarlás ellen – hol és hogyan avatkozzunk be?

Czompó Balázs
Óbudai Egyetem – Alba Regia Műszaki Kar
Milyen megoldási javaslatokat lát az élelmiszerpazarlás megállítására?

díjazottak 2020

PhD kategória:

1. helyezett – Stammné Felde Orsolya
Állatorvostudományi Egyetem
Mycoplasma hyopneumoniae izolátumok genetikai változatossága és antibiotikum érzékenysége

2. helyezett – Farkas Csilla
Szent István Egyetem– Élelmiszertudományi Kar 
Búzakorpa és papírhulladékok bioetanol célú hasznosításának modellezése

3. helyezett – Tóth Adrienn
Szent István Egyetem– Élelmiszertudományi Kar 
Tojáslevek eltarthatóságának növelése kombinált kíméletes tartósítási eljárások alkalmazásával

Mesterképzés kategória:

1. helyezett – Szmetana Kornél
Állatorvostudományi Egyetem
Akvapónia, mint az agrárium jövője

2. helyezett – Hegedűs Ivett Margit
Soproni Egyetem – Erdőmérnöki Kar 
A szürke tölgy a klímaváltozás tükrében

3. helyezett – Batha Bálint 
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem– Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar
Eukaliptol: Új, biomassza eredetű oldószer  palládium katalizált karbonilatív keresztkapcsolási reakciókhoz 

Alapképzés kategória:

Kecsmár Gergő 
Miskolci Egyetem – Műszaki Anyagtudományi Kar 
Milyen megoldási javaslatokat lát a klímaváltozás enyhítésére vagy akár megállítására? 

Huber Anita 
Budapesti Corvinus Egyetem – Gazdálkodástudományi Kar 
Vidékfejlesztéssel az éghajlatváltozás ellen

díjazottak 2021

PhD kategória:

1. helyezett: Gorliczay Edit
Debreceni Egyetem, Állattenyésztési Tudományok Doktori Iskola
Baromfitrágya alapú komposzt termékek előállításának és hasznosításának értékelése

2. helyezett: Molnár Áron
Debreceni Egyetem, Állattenyésztési Tudományok Doktori Iskola
Rovarfehérjék és a zooplankton felhasználási lehetőségeinek vizsgálata a ponty és a csapósügér takarmányozásában

3. helyezett: Boros Ildikó Fruzsina
Magyar Agár- és Élettudományi Egyetem Kertészettudományi Kar, Kertészettudományi Doktori Iskola 
Salátafajták produkcióbiológiai jellemzése és komplex értékelése LED-es megvilágítási programok tesztelésével

mesterképzés kategória:

1. helyezett: Kühn Dorottya
Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Élelmiszerbiztonsági és -minőségi mérnök kar 
A vér- és tojáspor állománykialakító hatásának összehasonlítása kevert tésztás süteményben

2. helyezett: Örkényi Adrienn Bettina
Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar
Élesztő törzsek alkalmazhatóságának vizsgálata papír-alapú szubsztrátumok biotisztításához

3. helyezett: Máté Ádám
Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar
A szemes cirok genotípusok fiziológiai plaszticitásának összehasonlító vizsgálata eltérő mennyiségű nitrogénellátás mellett

alapképzés kategória:

Temesi Tamara
Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kar
Nagyüzemű mezőgazdasági művelés két évtizedes klímaváltozásra gyakorolt hatásának vizsgálata szénlábnyom számítással

Balogh Marcell János
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar
Borászati hulladékok hasznosítása környezetbarát technológiák alkalmazásával

díjazottak 2022

PhD kategória nyertesei:

1. helyezett: Kiss Nikolett Éva, Debreceni Egyetem Állattenyésztési Tudományok Doktori Iskola
Broiler csirke tartáshoz kapcsolódó környezeti terhelés értékelése körforgásos szemlélet alapján

1. helyezett: Török Evelin, Debreceni Egyetem Állattenyésztési Tudományok Doktori Iskola
Kiesési kockázatok értékelése a hazai tejtermelő szarvasmarha állományokban

1. helyezett: Kaszás László, Debreceni Egyetem Kerpely Kálmán Doktori Iskola
Csicsóka ökotípusok összehasonlító vizsgálata zöld biomassza hasznosítás céljából

mesterképzés kategória nyertesei:

1. helyezett: Szabó Bence és Wágner Árpád, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar
IMU alapú elmozdulásmérő eszköz fejlesztése és ennek alkalmazása talajáramlások vizsgálatában, diszkrételemes modellek

1. helyezett: Kádár Tamás László, Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kar
A kocsánytalan tölgy kisfajok ökológiai elkülönítése és felhasználási lehetőségei a Jakab-hegy térségében

1. helyezett: Szám Dorottya, Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Georgikon Campus
Botrytis cinerea extracelluláris fehérjék hálózatának vizsgálata

alapképzés kategória nyertesei:

Fesztóry Ottó, Nyíregyházi Egyetem Műszaki és Agrártudományi Kar
Napelemek és alma ültetvény kombinálásának előnyei

Hock Péter, Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szőlészeti és Borászati Intézet
A klímaváltozás hatása a szőlő fenofázisaira kettős metszéssel elért késleltetés alapján
A K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat intézményi különdíját a Debreceni Egyetem kapta.

díjazottak 2023

PhD kategória

  1. helyezett – Fierpasz Ádám
    Eötvös Lóránd Tudományegyetem
    Automatizált műholdas távérzékelés alapú vízmonitoring rendszer a precíziós vízgazdálkodásért
  2. helyezett – Dobai András
    Miskolci Egyetem
    Az agráriumot károsan érintő szélsőséges csapadékeseményekhez kapcsolódó talajdegradáció elleni térképezési és védekezési módszertan innovatív fejlesztése egy választott mintaterületen
  3. helyezett – Nagypál Virág
    Szegedi Tudományegyetem
    A vízlábnyom és a vízhasználati hatékonyság vizsgálata fejőházakban

mesterképzés kategória

  1. helyezett – Szabó Ábel
    Állatorvostudományi Egyetem
    Növényi alapú antibiotikum alternatívák in vivo hatékonyságának meghatározása házityúk szalmonellózisa esetén
  2. helyezett – Huber Fanni Sára
    Állatorvostudományi Egyetem
    A kurkumin acetamipriddel szembeni védő hatásainak vizsgálata mézelő méhekben
  3. helyezett – Pitz András
    Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
    Különböző tápanyag visszapótlási technológiák hatása a kukorica fejlődésére és hozamára

alapképzés kategróia nyertesei

Balogh Levente
Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Öntözési vízkészlet biztosításának lehetőségei az Ős-Maros hordalékkúpon

Hajgató Anna
Pannon Egyetem
A vízbázis nitrátszennyezettségének csökkentése innovatív bioelektrokémiai rendszerekben