egészség

K&H jövő gyógyítói díj

A K&H gyógyvarázs program 20. évfordulója alkalmából létrehoztuk a K&H jövő gyógyítói díjat, amellyel azokat a fiatal gyermekgyógyítókat ismerjük el, akik szívvel-lélekkel, innovatív módon látják el a kicsiket.

A díjra 40 év alatti, már praktizáló és még szakvizsga előtt álló, gyermekeket gyógyító háziorvosok és szakorvosok pályázhattak, valamint a nagyközönség is jelölhette őket.

A fiatal orvosok három kategóriában pályázhattak:

  • gyermekeket gyógyító orvos rezidens és szakorvos jelölt
  • házi gyermekorvos
  • intézményben praktizáló, gyermekeket gyógyító szakorvos

A pályázatra 81 orvos nyújtotta be jelentkezését.

Közülük választotta ki a zsűri, a médiatámogatók, valamint a nagyközönség azt a 8 gyermekorvost, akik a K&H jövő gyógyítói díjban részesültek. A díjazottak 1,3 millió forintot kaptak fejenként, amiből 300 000 forintot kifejezetten továbbképzésükre fordíthatnak, hogy még több innovatív technológiát használva, még hatékonyabban gyógyíthassák a kis betegeket.

A K&H jövő gyógyítói díjazottjai 2023-ban:

díjazott

intézmény

szakterület

Dr. Bence Zsófia

Törökbálint 1.sz házi gyermekorvosi körzet

házi gyermekorvos

Dr. Noé Renáta

pécsi 19. sz. házi gyermekorvosi körzet

házi gyermekorvos

Dr. Tordas Dániel

Budakalász 2. sz. házi gyermekorvosi körzet, Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet Gyermekszív Központ

házi gyermekorvos, gyermekkardiológus, gyermek-tüdőgyógyász

Dr. Sragner Angéla

Mosonmagyaróvári Karolina Kórház- Rendelőintézet, Csecsemő- és gyermekosztály

csecsemő- és gyermekgyógyász

Dr. Kardos Dániel József

Pécsi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinika, Manuális Tanszék

gyermeksebész

Dr. Egyed Bálint

Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika

rezidens gyermekonkológus, molekuláris onkogenetikus

Dr. Kabai Anna

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház, Velkey László Gyermekegészségügyi Központ, Akut Csecsemő és Gyermekosztály

rezidens csecsemő- és gyermekgyógyász

Dr. Bálint Benedek

Vadaskert Kórház és Szakambulancia

rezidens gyermek- és ifjúságpszichiáter

Médiapartnerünk:

      

K&H gyógyvarázs műszerbeszerzési pályázat

A 2004-ben indult K&H gyógyvarázs műszerbeszerzési pályázat innovatív orvosi eszközökkel támogatja a magyar gyermekegészségügyet. Életre hívásának fontos célja volt, hogy minél több intézményt juttassunk műszerbeszerzési lehetőséghez, így az orvosok és ápolók pontos diagnosztika segítségével tudják meghozni okos döntéseiket. A K&H így kíván tenni azért, hogy a jelen és a jövő társadalmának tagjai egyaránt teljes életet élhessenek. A program történetében összesen 551 alkalommal, több mint 875 millió forint értékben kaptak új eszközöket a kórházak, szakrendelők, mentőállomások, házi gyermekorvosi rendelők, védőnői szolgálatok és gyermekek gyógyítását segítő alapítványok.

A K&H gyógyvarázs műszerbeszerzési pályázatra 2024-ben március 19. és április 15. között lehet jelentkezni. A program teljes dokumentációja és további információ a jelentkezésről a www.khgyogyvarazs.hu oldalon érhető el.

Adó 1% felajánlás

Köszönhetően azoknak, akik 2022-ben személyi jövedelemadójuk 1%-át a K&H gyógyvarázs számára ajánlották fel, a pécsi mentőállomás a gyermekek ellátásához szükséges vérnyomásmérő mandzsettákat és pulzoximéter szenzorokat kapott.

Karácsonyi felajánlás

A K&H munkatársainak karácsonyi felajánlása jóvoltából az Esztergomi Vaszary Kolos Kórház gyermeksürgősségi részlege gazdagodott 2,3 millió forint értékben a gyermekek ellátását segítő eszközökkel.

A K&H Csoport társadalmi felelősségvállalásának és ezen belül közösségi szerepvállalásának keretében kiemelt figyelmet fordít a sportra. Mivel a K&H életében meghatározó az elhivatottság, eltökéltség és a kiváló teljesítmény - ezért magától értetődő volt számunkra, hogy a sport területén hosszútávú és nagymértékű szponzori tevékenységet is vállaljunk.

a Magyar Paralimpiai Csapat Pénzintézete

A K&H elkötelezett a hazai sportélet támogatása mellett, amelynek kiemelt tagjai a paralimpikonok, akik - bár teljesítményük és eredményeik megegyeznek, sőt gyakran felül is múlják egészséges társaikét - mégis kevesebb figyelmet és támogatást kapnak. A K&H Csoport 2006 júliusa óta támogatja a Magyar Paralimpiai Csapatot pénzügyi szolgáltatásokkal és segíti sportolóinak felkészülését.

A 2021-ben meghosszabbított együttműködési megállapodás értelmében a K&H továbbra is a Magyar Paralimpiai Bizottság támogatója és a „Magyar Paralimpiai Csapat Pénzintézete”. Ennek keretében pénzügyi szolgáltatásokkal segíti a szervezetet és a parasportolókat, hogy azok biztos háttérrel, zavartalanul készülhessenek a nemzetközi megmérettetésekre.

A K&H Csoport magas színvonalú szolgáltatásaival, a magyar sport iránti elkötelezettségével, a magyar paralimpikonok megbízható partnere.

K&H mozdulj! paralimpiai ösztöndíjprogram

A Magyar Paralimpiai Bizottság támogatása mellett 2007 óta egyénileg is segítjük a kiemelkedő parasport tehetségeket, 2015 óta pedig segítőik munkáját is elismerjük a K&H mozdulj! paralimpiai ösztöndíjprogrammal. Az áldozatos munkát igénylő felkészüléshez elengedhetetlen a biztos lelki és anyagi háttér, amelyhez az évente meghirdetett ösztöndíjprogram fejenként bruttó 1 millió forint támogatást biztosít 3 kiemelkedő sportegyéniségnek. A díjazottakat a szakértő zsűri 3 kategóriában - felnőtt, reménység és segítő - választja ki. A program indulása óta eddig 31 sportoló - 25 parasportoló és 6 segítő - részesült mindösszesen 26 millió forint támogatásban.

A 2022-es K&H mozdulj! paralimpiai ösztöndíjprogram díjazottjai:

  • felnőtt kategória: Madarászné dr. Mező Boglárka kerekesszékes vívó
  • reménység kategória: Rescsik Csaba sportlövő
  • segítő kategória: Nagy Gergely, Ocelka Róbert kerékpározó guide-ja

K&H mozdulj! futóest

Az élsport támogatása mellett a K&H kiemelt figyelmet fordít a tömegsport támogatására is, a futás szerelmesei 2003 óta vehetnek részt a K&H mozdulj! futóeseményein.

A K&H azért indította útjára a rendezvénysorozatot, hogy az ügyfeleinek nyújtott minőségi szolgáltatások és tanácsadás mellett szabadidejükben is okos döntésekre, aktív időtöltésre ösztönözze őket. A K&H Csoport az élsportolók támogatása mellett a K&H mozdulj! futóesttel teszi lehetővé az élsporthoz való aktív kapcsolódást azok számára, akiknek fontos saját céljaik eléréséhez az elhivatottság, a kiválóság, és akik életüket lendületesen és dinamikusan élik.

A K&H mozdulj! futórendezvényein az elmúlt 19 évben összesen több mint 105 ezren vettek részt, a 2022-es K&H mozdulj! futóesten pedig 3220-an álltak rajthoz.

K&H mozdulj! futóest bemelegítő plogging

A K&H az egészséges életmód és a testmozgás támogatása mellett a környezetvédelmet és a fenntarthatóságot is szem előtt tartja, ezért a 2023 szeptemberében más második alkalommal szerveztünk közösségi szemétszedést a Duna-part pesti oldalán. A K&H mozdulj! ploggingon a lelkes résztvevők több mint 100 zacskónyi hulladékot szedtek össze, amely a guggolások, hajlítások, nyújtások hatására egy komoly intervall edzéssel is felért.

K&H mozdulj! e-sport

Az e-sportra mint a jövő sportjára tekintünk, hiszen az e-sport világa számos hasonlóságot mutat a hagyományos sportokéval: fejleszti az elmét és fizikai erőnlétet is igényel. A sportnak ezen a területén is szeretnénk ezért példát mutatni az elhivatottság, az eltökéltség és a kiváló teljesítmény támogatásával, és már a kezdetektől felkarolni az e-sportban kibontakozni vágyó hazai tehetségeket.

támogatottaink:

  • K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság:

  • 17 millió forint összdíjazás

  • több mint 6700 egyéni, illetve közel 730 csapatnevezés

  • a nemzeti e-küzdelmek élő online közvetítéseit több mint 1 millió néző követte

  • K&H e-kupa FIFA’22:

  • stream csatornák nézőszáma: 13 ezer

  • K&H Junior Rocket League Kupa:

  • regisztrált csapatok száma: 134

  • K&H Egyetemi E-sport Kupa:

  • 3 millió forintos összdíjazás

  • 8 egyetem

  • 95 csapat

  • 475 egyetemi hallgató