vonzó munkahely megteremtése

A K&H Csoport legfontosabb erőforrásának munkatársait tartja, és hisz abban, hogy csak elégedett, kellően motivált, és magas szakmai tudással rendelkező munkavállalókkal lehet sikeres. Éppen ezért a humán erőforrás menedzsment minden területén igyekszik a munkavállalók elvárásainak és a vállalat igényeinek összehangolását támogató környezetet teremteni.

Kiváló minőségű munka és folyamatos szakmai fejlődés csak megfelelő körülmények között valósulhat meg. Különösen nagy felelősséget érzünk munkavállalóinkért, éppen ezért rendszeresen vizsgáljuk, hogyan érzik magukat munkahelyükön, mennyire elégedettek az általunk nyújtott juttatásokkal, karrier-lehetőségekkel. Kétévente átfogó elégedettségi felmérést végzünk munkatársaink körében, mely a K&H Csoport minden egyes munkavállalójára kiterjed. A felmérés eredményeit a működés számos területén, többek között motivációs programjaink kidolgozásánál, továbbfejlesztésénél is felhasználjuk.
Cafeteria rendszerünk által a munkavállalók szociális helyzetének megfelelő sokféle juttatással segítjük a kollégákat, illetve kedvezményes dolgozói hitelkondíciókkal támogatjuk az arra rászorulókat. A K&H Csoporton belül szakmai képzések támogatásával ösztönözzük munkavállalóinkat a fejlődésre és egyengetjük vállalaton belüli karrierjüket.

 

képzési programjaink

Széleskörű fejlődési lehetőséget biztosítunk, hogy munkavállalóink ne csupán a munkájukhoz szükséges kompetenciák terén fejlődjenek. Ennek keretén belül szakmai, személyes, nyelvi készséget fejlesztő programokon vehetnek részt.
Anyagilag és munkaidő-kedvezménnyel támogatjuk a felsőfokú, iskolarendszerű képzésben tanulmányokat folytató munkatársakat.
A banki fiókhálózat bővülésével és új munkavállalók felvételével párhuzamosan nagy hangsúlyt fektetünk új munkatársaink beilleszkedésére, beillesztésére mind szakmai, mind szociális téren.

karriertervezés és fejlesztés

A K&H Csoport szervezeti struktúrájának, illetve a munkakörökhöz kapcsolódó kompetencia-elvárásoknak megfelelően kialakított tipikus karrierutak meghatározásával biztosítjuk a munkavállalók vállalaton belüli karriertervezését.
A belső kiválasztást és az előléptetéseket támogatják karrierfejlesztési programjaink is.
Fiatal tehetség programunkat 2 évente indítjuk. A program keretein belül 3 éven keresztül biztosítunk egyéni és csoportos fejlesztést a 12-13 fős résztvevői körnek. Ezen program célja szakértők középvezetővé nevelése.
Fiókvezetői utánpótlás programunkat 1-2 évente indítjuk el azzal a céllal, hogy banki fiókvezetőket képezzünk, az elsősorban újonnan nyíló fiókok élére. A fejlesztés időtartama 2 év, s alkalmanként 12-15 fő vesz ebben részt.
Fiatal pályakezdő programunkba frissen végzett, tehetséges ifjakat veszünk föl, akik 9 hónap alatt megismerik a Csoport különböző területeit, majd a számukra leginkább megfelelő területen helyezkednek el, junior pozíciókban.
A programok a lezárásukat követően felvett értékelő kérdőívek, a résztvevők visszajelzései, illetve az elért eredmények alapján is hasznosnak és sikeresnek bizonyultak.

 

program kismamáknak

2007-ben „Welcome back” néven új programot indítottunk a gyermeküket nevelő, tartós távolléten lévő kismamák számára. Fontosnak tartjuk, hogy tartós távolléten lévő kismamák is tájékozottak legyenek a K&H Csoport aktuális eseményeivel kapcsolatban, másrészt segítséget szeretnénk nyújtani nekik, hogy a gyermeknevelési szabadság után minél többen térhessenek vissza munkahelyükre

belső kommunikáció

Nem csak a külvilág, hanem saját kollégáink felé is folyamatos, aktív kommunikációt folytatunk. Mivel a K&H sikerének kulcsa a munkatársak kezében van, kiemelten fontos az, hogy mindig első kézből értesüljenek a K&H-val kapcsolatos tényekről, újdonságokról.
Nagy hangsúlyt helyezünk a belső kommunikáció interaktivitására – melyre külön elektronikus fórumot biztosítunk - munkavállalóink ötleteit, jobbító javaslatait örömmel vesszük, és felhasználjuk munkánk még jobbá tételére.

szakszervezet

Pénzintézetünk közel 4000 dolgozója 2 szakszervezetbe léphet be. Vezetőségünk folyamatos kapcsolatban áll a szakszervezetek vezetőivel és figyelembe veszi javaslataikat, észrevételeiket.
A K&H Szakszervezet az Üzemi Tanács választásokon elért eredményei alapján az újabb választásig egyedül köthet Kollektív Szerződést, és minden a munkavállalókat érintő megállapodást.

A K&H Csoport Üzemi Tanácsa mellett működő Munkavédelmi Bizottság munkájában, mely a munkahelyi egészségügyi és biztonsági programok kapcsán ad tanácsot, kizárólag a munkavállalók közül választott tagok vesznek részt (3 fő).
Jelentősen támogatjuk a dolgozók szociális segélyezését, melyet a K&H Szakszervezet által működtetett alapítványon keresztül a Kollektív Szerződés mellékleteként leírt segélyezési szabályzat szerint történik. A K&H Szakszervezet által évente megrendezett K&H sportnapokat is anyagilag támogatja a K&H.

munkakörülmények

Figyelmet fordítunk többek között az irodák megfelelő méretű kialakítására, az optimális helykihasználásra, természetes fényforrások alkalmazására és szemkímélő monitorok beszerzésére. Munkahelyeink kialakításánál fontos szempont az ergonómia és az ún. zöld iroda irányelveinek alkalmazása (melyek elsősorban a mindennapi irodai munka során lehetséges energia-megtakarításra, természetkímélő anyagok és szerek kiválasztására helyezik a hangsúlyt).

 

gyermekbarát munkahely

 

2013-ban a K&H megkapta az mtd Tanácsadó Közösség által alapított Sokszínű és családbarát munkahely elismerést, amely azt jelzi, hogy prioritásként kezeli a sokszínű, befogadó és családcentrikus munkahelyek kialakítását, nagy hangsúlyt fektet az esélyegyenlőséget, a munka és magánélet egyensúlyának megteremtését valamint a családbarát foglalkoztatást célzó gyakorlatok alkalmazására.  

2013 júliusától a K&H székházában dolgozó munkatársak – előzetes bejelentkezés alapján – igénybe vehetik az új gyermekbarát munkahelyi szobát is. Az iroda létrehozásának célja az volt, hogy azon munkatársak, akiknek problémát jelent a gyermekük néhány órára, vagy 1-2 napra történő elhelyezése, ebben az irodában végezhessék munkájukat, miközben gyermekük saját szülői felügyelet mellett egy játszósarokban tölti el az időt. 

 

  © K&H Bank Zrt. Minden jog fenntartva!