K&H mozdulj! kerékpáros nap

2010-ben újabb tömegsport-rendezvénysorozatot indított útjára a K&H Csoport: Budapesten első alkalommal vehettek részt a kerékpározás és a mozgás szerelmesei a K&H kerékpáros napon. Az esemény két részből állt: egy budapesti túrából a város kerékpárútjain és egy olyan programkavalkádból, ahol a kerékpározás szinte összes ága, fajtája, szervezete megjelent, bemutatkozott.

2012-ben a K&H kerékpáros nap vidéki helyszínekkel is kiegészült, Dunaújvárosban, Budapesten és a Velencei-tó körül is lehetőség nyílt a közös kerékpározásra. Azóta az egyes kerékpáros napokon átlagosan 1200 ember vesz részt.

2015-ben ismét megrendeztük a K&H mozdulj! kerékpáros napot is, amely keretében a Velencei-tavat biciklizhették körül a résztvevők május 31-én. Tavaly 1300-an pattantak nyeregbe.


2016-os időpont:

2016. május 28. K&H mozdulj! kerékpáros nap, Gárdony

A K&H mozdulj! kerékpáros nap a családoknak, baráti társaságoknak, fiataloknak és idősebbeknek egyaránt kellemes kikapcsolódást nyújt