hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

K&H: készpénzben megtakarítani zsákutca

közel 1000 milliárd forint mehet pocsékba

A jelenlegi piaci környezet egyértelműen azt mutatja, hogy a készpénzes megtakarítás tévút: az infláció emelkedése miatt, csak Magyarországon közel 1000 milliárd forint tűnhet el. A K&H alapok kezelőjének szakértői ezért olyan megoldáskereső stratégiákat javasolnak, melyek segítségével kivédhető a pénzromlás.

inkább lefelé tart a forint csoportja

Bár lassabban, de folytatódik a magyarországi kamatemelési ciklus, a forint és feltörekvő piaci társai inkább a negatív irányba mehetnek középtávon a negyedik hullám okozta bizonytalanságból adódó nemzetközi befektetői hangulat miatt – véli Hajósi Péter, a K&H alapok vezető stratégája. A részvénypiacokon még mindig van keresnivalója a megtakarítóknak, akiknek érdemes a külföldi devizákra figyelniük.

már a negyedik hullám utáni időszakra tekintenek

A koronavírus-járvány negyedik hulláma egyes országokban már megindult, több helyen pedig a küszöbön áll. Az inflációs kockázatok miatt várható jövőbeni kamatemelési várakozások sem vetették vissza a vásárlókedvet – értékelte az utóbbi hetek piaci eseményeit Hajósi Péter, a K&H alapok vezető stratégája. Kockázatok persze vannak, a fejlődő országokban kedvezőtlenebbek a kilátások.

erős üzenet a piacoknak – mire számíthat a forint?

Újabb erős üzenetet küldött a piacoknak a jegybank, mégpedig azt, hogy határozott lépésekkel akarja megakadályozni, hogy az inflációs várakozások elszabaduljanak - derül ki Hajósi Péter, a K&H alapok vezető stratégájának összeállításából. A forintra erősödés vár rövid távon, befektetési időtávon azonban - ha az inflációs kockázatok kikerülnek a képből - akkor a forint inkább a gyengülő pályát választja majd.

a rossz híreknek is van jó oldala

Érdekes kettősség uralta a piacokat az utóbbi hetekben. A  világgazdaság teljesítményére nézve rossz hírek láttak napvilágot, ez a jegybankokat is óvatosságra intette, így a piacokon több volt a vásárló, mint az eladó, a részvényárfolyamok feljebb mentek - derül ki Hajósi Péter, K&H alapok kezelőjének befektetési igazgatójának összeállításából. Bár rövid távon lehet egy megingás az elmúlt időszakban látott emelkedés után, de még mindig a részvényeket érdemes figyelniük a megtakarítóknak.

megfékezik a hosszú oldalt

Bár a piaci várakozásokkal összhangban megemelte az alapkamatot az MNB, egyben jelezte, hogy kamatemelési ciklusba kezd és ezzel erőt adott a forintnak. Tartós forintdrágulásra azonban egyelőre nem lehet számítani, a kötvényhozamok pedig nem szabadulnak el. A devizás befektetési eszközök továbbra is az „étlapon” maradhatnak.

az önbeteljesítő jóslat esete a forinttal

Az infláció megugrása miatt az MNB üzenetet küldött a piacnak, gyakorlatilag szóbeli intervenciót hajtott végre, ami erőt adott a forintnak. Hajósi Péter, a K&H alapok kezelőjének befektetési igazgatója szerint azonban a forint hosszabb távon - ha az infláció visszatér a jegybank által tolerálható szintre - veszíthet az értékéből.

több tízezer forintot vett ki a járvány sok fiatal zsebéből

10-ből 4 fiatal bevételei csökkentek a koronavírus-járvány tavalyi megjelenése óta, ők átlagosan 74 ezer forintról voltak kénytelenek lemondani. A 19-29 éves korosztály tagjainak 41 százaléka nem érzékelt változást, velük szemben a fiatalok majdnem hatoda a bevételek növekedéséről számolt be – derült ki a K&H ifjúsági indexéből.

új vezérigazgató a K&H Csoport élén

Guy Libot-t, a KBC Csoport korábbi pénzügyi szenior ügyvezető igazgatóját nevezték ki a K&H Csoport élére. Guy Libot hosszú és széleskörű nemzetközi tapasztalattal rendelkezik a pénzügyi szektorban, melynek során négy évig dolgozott már a K&H-nál is korábban. A K&H Csoport korábbi vezérigazgatóját, David Moucheront a KBC Bank Belgium vezérigazgatójává nevezték ki. 

K&H alapok kezelője: előkerült az áremelkedéstől való félelem

A koronavírus-járvány utáni kilábalás időszakára készülnek a piacok. Könnyen lehet, hogy a korábban vártnál drágább lesz az olaj és egyre nagyobb rizikót jelent az infláció - derül ki a K&H alapok kezelőjének portfóliómenedzsere, Kovács Mátyás összefoglalójából. A jelenlegi helyzetben a kötvénypiacok kerülendők, hozamkilátással továbbra is a részvénypiacok kecsegtetnek, ám az óvatosság kiemelt szempont. 

K&H alapok kezelője: eltűnt két rizikófaktor, kedvezőek a kilátások

Két kockázattal kevesebb: véget ért az amerikai elnökválasztás miatti bizonytalanság és a járványhelyzetnek is látják a végét a befektetők. Mindez kedvező hangulatot teremt a piacokon – derül ki a K&H alapok kezelőjének összeállításából. Továbbra is jó hozammal kecsegtetnek a részvénypiacok, elsősorban az amerikai és a távol-keleti porond tűnik vonzónak. 

meglepően olcsó lenne a klímaprobléma megoldása

a globális GDP töredékéből kijöhet

A globális GDP 2,5 százaléka elég lehet a klímaváltozásból adódó gondok kezelésére, miközben a járvány miatti kilábalás ennek többszöröse. Az egyik legfontosabb tényező ezen a területen: tonnánként 130 dolláros – majdnem 40 ezer forintos – támogatást kap a szén-dioxid-kibocsátás, hátráltatva ezzel a klímavédelmi törekvéseket, melyek szerint inkább adóztatni kellene a fosszilis energia-előállítást világszerte. A fenntarthatóság a befektetések terén is egyre fontosabb. A K&H alapok kezelője a „zöld” befektetéseknél új szempontok szerint választja ki a portfóliójában szereplő cégeket. 

Magyarország is jól járhat

A világszerte elindított gazdaságélénkítő intézkedéseket felemásan kezelik a piacok és a járvány megoldását jelentő vakcinák esetében is csak a jót nézik a befektetők. A mostani helyzet szerint úgy tűnik, mintha a kockázatokkal nem törődnének - véli Kovács Mátyás, a K&H alapok kezelőjének portfóliómenedzsere. Ha az optimista forgatókönyv valósul meg jövőre, akkor Európa, a közép-kelet-európai régió és Magyarország is jól járhat részvénypiaci szempontból. 

mennyi ideig futná a magyaroknak megtakarításaikból?

36 százalék legfeljebb 1 hónapra elegendő tartalékkal rendelkezik

Bár a magyarok átlagosan 7 hónapig tudnának megélni a meglévő megtakarításukból, ha megszűnne a rendszeres havi jövedelmük, 36 százalékuknak mindössze 1 hónapra elegendő tartaléka van a K&H biztos jövő felmérése szerint. Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy egyre többen elkezdjék a megtakarítást, hogy egy későbbi, a hirtelen jött élethelyzetekben - például munkanélküliség esetére - is legyen tartalékuk. 

izgalmas időszak jön, de akár be is csukhatnánk a szemünket januárig

Az amerikai elnökválasztási kampány, Donald Trump vírus okozta betegsége, az ottani gazdasági csomagról szóló vita, a járvány alakulása, valamint a vakcináért folytatott versenyfutás egyaránt hatással lehetnek a piacokra a következő időszakban. A hírérzékeny és bizonytalan üzemmódban hirtelen felívelések és süllyedések is lehetnek a piacokon. Januárban viszont tisztulhat a kép - véli Hajósi Péter, a K&H alapok kezelőjének portfóliómenedzsment vezetője. A megtakarítások szempontjából indokolt az óvatosság, de továbbra is a portfóliószemléletű részvénypiaci befektetések lehetnek a fókuszban.

Mi történt a forinttal és mi vár a magyar devizára?

A piac teszteli az inflációra koncentráló magyar jegybankot, hogy meddig engedi a forintot gyengülni - derül ki a K&H alapok kezelőjének új összefoglalójából. A következő időszakban várhatóan 345-350 és 365-370 forint közötti euróárfolyamra érdemes berendezkedni. Hosszabb távon - a mostani kilátások alapján - továbbra is a magyar deviza lassú értékvesztésére lehet számítani.

kiknek kedvez a járványhatás?

A koronavírus-járvány két, már eddig is meglévő trendet erősített fel: felgyorsult a digitális megoldások mindennapi használata, valamint a korszerű egészségügyi eszközök iránt is egyre nagyobb lett a kereslet. Ezek a hatások pedig már megjelentek a részvénypiacon is az érintett szektorok pedig jó kilátásokkal rendelkeznek - derül ki a K&H alapok kezelőjének legfrissebb elemzéséből. Ráadásul az alacsony hozamkörnyezet, valamint a világ jegybankjaiból érkező pénztömeg miatt most eleve jó célpontot jelentenek a részvénypiacok, amelyek most az inflációt meghaladó hozammal kecsegtetnek.

a magyar infláció csatája a forinttal - hol tart a mérkőzés?

Méretes gyengülésen van túl a forint, az euró ugyanis két hét alatt 10 forinttal 355 forintra drágult. A következő időszakban pedig a mostani kilátások szerint további 1-3 százalékos gyengüléssel lehet számolni. Ugyanakkor a koronavírus-járványból adódó bizonytalan helyzet miatt könnyen lehetnek hullámzások - derül ki a K&H-csoporthoz tartozó KBC Asset Management legfrissebb elemzéséből. A valószínűsíthető forintgyengülés miatt a megtakarításoknál érdemes a devizák felé nyitni.

a K&H alapok kezelője: segítettek a forintnak, fordulat külföldön

Bár a forint a Magyar Nemzeti Bank kamatcsökkentései ellenére erősödni tudott az utóbbi hetekben, az euró jegyzése tartósan 350 forint alá került, ami elsősorban a dollárnak köszönhető. Az amerikai deviza ugyanis látványosan gyengült többek között az euróval szemben, ez pedig általában és most is kedvez a feltörekvő piaci devizáknak - derül ki Kovács Mátyás, a K&H alapok kezelőjének szenior elemzőjének legfrissebb elemzéséből. Az amerikai piac helyett pedig az európai tűnik most a jobb választásnak.

mi piszkál bele az újranyitási „örömünnepbe”?

A gazdaság újraindítása és a készülő mentőcsomagok miatt drágulás van a piacokon, a szereplők pedig már a második negyedév várhatóan kiábrándító számait is „elengedték”. A tartós hegymenetre viszont korai lenne nagy összeget tenni, mivel két tényező nagyon bizonytalanná teszi a következő időszakot – derül ki Hajósi Péter, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatójának összeállításából. Az egyik a vakcina kérdése, illetve újra az asztalon van az amerikai elnökválasztás. Ezek óvatosságra intenek.