hírek és hivatalos közzétételek

átadták a BCSDH „Fenntartható jövőért” Vezető nő díjat

A  Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) „Fenntartható jövőért” Vezető nő díj egyik nyertese Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója lett, amellyel azokat a vezetőket ismerik el, akik a Fenntartható Fejlődési Célok megvalósításához szakmai munkájukkal aktívan hozzájárulnak.

küszöbön a Mezőgazdaság 5.0, vagyis az agrárdigitalizáció

Az agrárdigitalizáció a következő évtized legnagyobb lehetőségét jelentheti az ágazatnak, amely a termelés hatékonyságát, jövedelmezőségét és versenyképességét emelni, a környezetterhelést és termelési kockázatokat pedig várhatóan csökkenteni fogja. A Mezőgazdaság 5.0 fázisban már „Együttműködő rendszerek”-kel dolgozhatnak a gazdák, ahol a robotok és a mesterséges intelligencia is komoly szerephez jut – hangzott el a K&H-ban rendezett, a hazai agrár- és élelmiszeripar legfontosabb szereplőinek fórumául szolgáló Agrár Klubon.

megtorpant a vállalatok beruházási szándéka

Egyelőre várat magára a nagyvállalati beruházások élénkülése – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index legutóbbi adataiból. Az elmúlt fél évben tapasztalt fellendülést követően ugyanis visszaesett a vállalatok beruházási szándéka, és jelenleg a cégek kevesebb mint fele tervez valamilyen fejlesztést a következő egy év során. Emellett a cégek többsége a beruházásokra szánt összeget sem tervezi növelni. A célokat tekintve egyértelműen a technológiai fejlesztések állnak az élen, és elsősorban az ipari, építőipari és a 2-3,9 milliárd éves árbevételű cégeknél várható leginkább beruházás a következő egy évben.

K&H: új időszámítás indul – kinyílnak a „bankkapuk”

Jön a nyílt bankolás a mindennapokban, a K&H pedig elsőként lép a bankok között a magyar piacon. A K&H-s mobilbankból ugyanis mostantól az érintett ügyfelek más banknál vezetett számlájukat is elérhetik. Az uniós szabályozásnak köszönhetően elinduló nyílt bankolás segítségével az eddiginél is kényelmesebbé és gördülékenyebbé válik a pénzügyek intézése, valamint az ügyfelek megszerzésére és megtartására irányuló banki verseny is szintet lép – közölte a K&H. A nyílt bankolás bevezetése sokak mindennapi életét érinti, a K&H-nál a mobilbank regisztrált ügyfelek száma meghaladta a 330 ezret, ami 43 százalékos növekedésnek felel meg éves összehasonlításban.

ismét Molnár „molnargabo” Gábor a K&H e-kupa FIFA20 bajnok

Profi kategóriában Molnár „molnargabo” Gábor megvédte címét a K&H e-kupa FIFA20 versenyen, míg az amatőr kategória győztese Horváth Darius lett. A több mint 300 000 forint összdíjazású verseny helyszíne az újonnan megnyitott MTK Budapest Esport Aréna, ahol most először rendeztek e-sport bajnokságot.

a K&H e-kupával indul a hivatalos FIFA20 versenyszezon

Szombaton, október 5-én rendezik meg a K&H e-kupa FIFA20 1v1 bajnokságot, az első hivatalos magyarországi FIFA20 versenyt. Az esemény helyszíne az újonnan megnyitott MTK Budapest Esport Aréna, ami most először ad helyet e-sport bajnokságnak. 

IT és gépberuházások várhatók a cégeknél

Továbbra is erős beruházási szándék jellemzi a hazai kkv szektort, jelenleg a cégek 76%-a készül valamilyen fejlesztésre a következő egy év során – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi eredményéből. A célokat tekintve az IT fejlesztések és a gépek, berendezések beszerzése osztoznak az első helyen, amit a gépjárműpark korszerűsítése és az ingatlanberuházások követnek.

online vagy? védd magad!

információbiztonsági programot indít a K&H

A különböző digitális eszközök védelmében nagy különbségek vannak: míg a laptopokat, asztali számítógépeket a többség ellátja vírusvédelemmel, az okostelefonokkal már nem bánnak ilyen jól – derül ki a K&H információbiztonsági kutatásából. Bár a felnőtt internetezők 90 százalékának van okostelefonja, ennek a védelmére figyelnek a megkérdezettek a legkevésbé. Mindössze 19 százalék takarja le a telefon kameráját. Minden harmadik magyar nem tudja mit jelent a kétfaktoros azonosítás és csak 35 százalék használta valaha. A K&H fenntarthatósági stratégiájának kiemelt területe a pénzügyi ismeretterjesztés. A bank új programja, a K&H e-dukáció ehhez nyújt gyakorlati segítséget, többek között az adathalász kísérletek felismeréséről, jelszóhasználatról, vírusvédelemről.  A program célja, hogy a digitalizáció előretörésével megjelenő veszélyekre mindenki fel tudjon készülni.

így lehet a rendszeres testmozgás öröm gyermeked számára

5+1 tipp a K&H-tól

A mozgásszegény életforma, és ennek következményeként a gyermekkori túlsúly az iskoláskorú gyerekeket is érinti Magyarországon. A K&H az egészséges életmód és a rendszeres testmozgás elkötelezett támogatójaként néhány tippet ad a szülőknek ahhoz, hogy a sportolás élményt nyújtson és beépüljön a gyermekek mindennapjaiba.

K&H e-dukáció: egyre nehezebb az adathalászoknak

résen vannak a netezők

Az internetezők 97 százaléka nem dől be a csalásra kitalált webáruházaknak és titkolja a jelszavát - többek között ez derült ki a K&H e-dukáció információbiztonsági programjához készült online tesztből. Szeptemberig több mint 16 ezren tették próbára tudásukat és a kitöltők 46 százaléka jól vizsgázott: 90 százalék feletti eredményt ért el. A legkevesebb helyes válasz a jelszómenedzselő programok használatára érkezett. 

így hidalható át a szülő-gyerek közötti digitális szakadék

A mai gyerekek átlagosan tízéves korukban kapnak telefont, de ez korántsem jelenti azt, hogy tisztában vannak az online jelenlét veszélyeivel is. A szülők legegyszerűbb eszköze a tiltás és a használat, illetve alkalmazások korlátozása, így azonban jelentős digitális szakadék alakulhat ki a szülő és gyermeke között. A Start it @K&H-ban fejlődő Mongu for Teen startup csapata erre az aktuális kihívásra kínál megoldást. A szülő-gyermek együttműködésére épülő alkalmazás segítségével ugyanis a gyermek biztonságosan felépítheti online magánszféráját, felismerheti és kivédheti a veszélyeket, miközben biztosítja a lehetőséget a szülői védelemre is.

K&H: iránytű a banki határidők labirintusához

Határidődömpinggel fordultak rá az őszre az ügyfelek és a bankok. Ugyan az internetes vásárlásra vonatkozó erős ügyfélhitelesítés határidejét egy évvel kitolták, ennek ellenére sok újdonság érkezik a közeljövőben. Életbe lép az erős ügyfélazonosítás, változik a tranzakciók biztonságát segítő sms-ek tartalma, és ne feledkezzünk meg az adategyeztetés október végi határidejéről sem – hívja fel a figyelmet a K&H. 

A K&H Bankcsoport 2019 első félévében 26,3 milliárd forint nettó nyereséget ért el, ami 9%-os éves növekedést jelent egyszeri tételektől tisztított, összehasonlító alapon; a K&H Biztosító nettó eredménye 2019 első félévében 2,7 milliárd forint volt, ami éves összehasonlításban 19% os növekedésnek felel meg

A babaváró hitelkérelmek értéke elérte a 29 milliárd forintot augusztus 31-ig, a K&H sikeresen elindította teljesen online személyi kölcsön szolgáltatását mobil és e-bankján keresztül július 26-án, és júliusban megkapta a „Magyarország legjobb bankja 2019” díjat a Euromoney-tól

A K&H Bankcsoport erős pénzügyi teljesítményt érte el 2019 első félévében, 26,3 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárva az időszakot, ami 9%-os éves növekedést jelent egyszeri tételektől tisztított, összehasonlító alapon. A K&H Biztosító 2019 első félévében 2,7 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el, ami éves összehasonlításban 19%-os növekedésnek felel meg. Augusztus 31-ig a K&H 29 milliárd forint babaváró hitelkérelmet fogadott be, továbbá júliusban mind a mobilbankon, mind az e-bankon keresztül közvetlenül is elérhetővé tette a teljesen online személyi kölcsön szolgáltatását. A Euromoney negyedik alkalommal is a K&H-nak ítélte a „Magyarország legjobb bankja 2019” díjat, a Randstad a pénzügyi szektor „Legvonzóbb Munkaadója” míg a Magyar Nemzeti Bank a „Zöld Bank” elismerésben részesítette a bankot.   

K&H: a lopástól félünk leginkább utazásnál

az időjárás-előrejelzés a kedvenc mobilapp

A magyarok közel fele tart attól, hogy utazás közben ellopnak tőle valamit. Attól viszont kevesen félnek, hogy másnak kárt okoznak - derül ki a K&H biztos jövő felmérésből. Kikapcsolódási céllal leginkább Ausztriába, Horvátországba, Szlovákiába és Olaszországba látogatnak el a magyarok, míg a munka miatt inkább Németország és Ausztria a célpont. A külföldi utazáskor használt mobilapplikációk közül az időjárás-előrejelző alkalmazások a legnépszerűbbek. Az utasbiztosítások közül pedig a netes összehasonlító oldalak és a rokonok ajánlása alapján választanak az érintettek.

K&H e-dukáció: a netezők felének visszaéltek már az adataival

Az internetezők közel fele, 49 százaléka érintett volt már netes visszaélésben. A legtöbben adathalászt e-mailt kaptak, de közel 20 százalék kattintott már vírusos e-mailre, 10 százaléknak pedig a közösségi média fiókját törték fel - derült ki a K&H e-dukáció információbiztonsági programhoz készített felmérésből. A K&H új programja keretében bárki tesztelheti, mennyire biztonságosan viselkedik az online térben. A bank célja, hogy mindenki felkészüljön az online világ veszélyeire. 

K&H: 10-ből 7 fiatal fizetésemelésre számít

A fiatalok többsége, 54 százaléka kisebb mértékű, míg 19 százalékuk komolyabb béremelésre számít a következő egy évben - derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A dolgozó fiatalok 49 százaléka szereti a munkáját, ugyanakkor 32 százalékról 22 százalékra csökkent azok aránya, akik előrelépési lehetőséget is látnak a jelenlegi munkahelyükön. Hasonlóan kevesen, mindössze 37 százalék érzi megbecsültnek magát, ennek ellenére csak minden ötödik fiatal menne külföldre dolgozni.

videójáték a szoba falain túl

A mobiltechnológia és a sávszélesség fejlődése alapjaiban változtatja meg a videójátékok világát is. Ma már a gamerek nagyobb része játszik okostelefonon, mint asztali számítógépen, egy év alatt ugyanis 54-ről 65 százalékra ugrott itthon az okostelefonon videójátékozók aránya. Az e-sport hazai fejlődését támogató K&H szerint a digitális fejlődés egyre inkább teret enged a szabadban történő videójátékozásnak, így a fiatalok az online játék mellett offline közösségi élménnyel is gazdagodhatnak.

szeptemberben közel 90 ezer kisgyerek lépi át először az iskola kapuit

a K&H 5 tippje, hogyan szoktasd hozzá elsős gyermekedet az iskolához

A tanévkezdés mindig kihívás nemcsak a gyerekek, hanem az egész család számára, de még izgalmasabb, amikor gyermekünk először lépi át az iskola küszöbét. A kicsik életében hatalmas változás ez, hiszen egy sokkal szigorúbb napirendhez, új társakhoz és környezethez kell igazodniuk, ami nem minden gyereknek megy könnyedén. A K&H gyógyvarázs program a gyermekek testi és lelki egészségének támogatójaként 5 tippet ad arra, hogyan készüljünk fel közösen az iskolára. 

5+1 tipp a fenntartható tanévkezdésért

a K&H szerint pénztárca- és környezetkímélő is lehet a tanévkezdés

Pár nap és kezdődik az iskola – ami évről évre tetemes kiadást jelent a szülők számára. Azonban vannak olyan lehetőségek, apró trükkök, amelyekkel nemcsak a családi kiadások csökkenhetők, hanem természeti értékeinket is óvjuk. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szakértői összegyűjtöttek 5+1 tippet, amik követésével pénztárca- és környezetkímélő is lehet a tanévkezdés. Érdemes ezeket a szempontokat a gyerekekkel is átbeszélni!  

a kkv-k szinte sosem állnak le

A hazai vállalkozásokra szinte egyáltalán nem jellemző az időszakos leállás. Ha mégis beiktatnak egy kis szünetet, az jellemzően maximum egy hétig tart, és többnyire az egész céget érinti. A leállás időszaka összefügghet a dolgozók szabadságolásával, ugyanis a munkavállalók és a cégek is leginkább júliusban és augusztusban mennek nyaralni. 10-ből 9 cég azonban leállás nélkül oldja meg a nyári szabadságolást – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi eredményéből. 

K&H: már okostelefonra is érkezhet a lakosság kedvence

személyi kölcsön öt perc alatt

Erőteljes növekedést mutat a személyi kölcsönök piaca, miközben egyre többen bankolnak mobilon. Ezt a kettőt kötötte most össze a K&H: augusztustól mobilbankon keresztül, azaz teljesen online is lehet igényelni személyi kölcsönt, amely akár öt percen belül megérkezhet a számlára. A magyar piacon több mint 270 milliárd forint összegben adtak a bankok személyi kölcsönt az év első hat hónapjában, ami 29 százalékos emelkedésnek felel meg. A K&H júliusig 24 milliárd forint személyi kölcsönt folyósított az ügyfeleinek, ez pedig 41 százalékos növekedés éves szinten. Közben a mobiltelefonnal bankolók száma 60 százalékkal nőtt, a mobiltárcás fizetések összege pedig átlépte az 5 milliárd forintot május végén.

gamer a gyerek? ezek a sportok lehetnek nála nyerők

A 15 évesnél idősebb gamerek 82 százaléka mozog rendszeresen, 29 százalékuk pedig heti több mint 4 alkalommal végez aktív testmozgást. A sportolási szokások kialakítása tehát akkor sem lehetetlen, ha gyermekünk idejének nagy részét inkább tölti online játékokkal, mintsem sportolással. A K&H az egészséges életmód és az e-sport támogatójaként ezért azt javasolja, érdemes megfigyelni, hogy a gyerekünk melyik online játékkal foglalkozik a legtöbbet. Könnyebben választhatunk számára olyan offline tevékenységet, mozgásformát, ami valóban tetszik neki, élményt nyújt, ha az kapcsolódik a játék típusához. 

K&H e-dukáció: minden harmadik magyar bankol okostelefonról

vigyázni kell az érzékeny adatokra

Tízből kilenc internethasználó háztartásban van okostelefon, 71 százalékukban laptop, 61 százalékukban pedig asztali számítógép. Annak ellenére, hogy az okostelefonok a legelterjedtebbek a digitális eszközök között, netbankolásra mégsem ezeket használják a magyarok - többek között erre jutott a K&H friss kutatása. A K&H e-dukáció információbiztonsági programhoz készített felmérésből kiderül az is, hogy tízből négyen elárulják bankkártyájuk PIN-kódját, jellemzően a párjuknak vagy családtagjuknak. A K&H új programja keretében bárki tesztelheti, mennyire vigyáz adataira az online térben.

K&H: ezeket a KRESZ-szabályokat szegik meg az autósok

a büntetés leginkább a gyorshajtásért és a helytelen parkolásért jár

Telefonálással és gyorshajtással szegik meg leginkább a KRESZ-szabályokat az autósok a magyarok szerint – derül ki a K&H biztos jövő felméréséből. A legkevesebb gond a közlekedési lámpák jelzéseivel és az alkoholfogyasztással van: 76 százalék gondolja úgy, hogy a közlekedési lámpák jelzéseit a legtöbbször figyelembe veszik az autósok, míg 64 van meggyőződve arról, hogy a sofőrök többsége nem ül ittasan a volán mögé. A legtöbb autós saját bevallása szerint leggyakrabban gyorshajtásért és szabálytalan parkolásért kapott büntetést az elmúlt 3 évben. 

K&H: 1 billió forint, 3 millió befizetés – tarolnak az új ATM-ek

fordulat a bankolásban: változik a fiókok szerepe

Új korszak indul a bankolásban: a készpénzes tranzakciók egyre inkább  automatákon keresztül történnek, a papír alapú tranzakciókat digitálisak váltják fel, miközben a személyes tanácsadásra és a bankfiókokra továbbra is komoly igény van. A K&H tapasztalatai szerint a készpénzbefizető automaták és az automatizált készpénzforgalmú fiókok hamar népszerűvé váltak. A bank készpénzbefizető ATM-jeinek népszerűségét mutatja, hogy az idei első félévben 36 százalékkal, 752 ezerre nőtt a befizetések száma, a teljes összeg pedig 35 százalékkal 236 milliárd forintra.  A K&H befizető automatái a 6 évvel ezelőtti indulásuk óta átlépték az 1 billió forintos összeghatárt és összesen több mint 3 millió tranzakciót bonyolítottak eddig. 

K&H e-dukáció: veszélyben a könnyű jelszavasok

ellentmondásos a magyarok jelszóhasználata

Annak ellenére, hogy a netező magyarok 30 százaléka aggódik egy esetleges hackertámadás miatt, a jelszavaikra már kevésbé figyelnek. 56 százalék sok helyre ugyanazzal a jelszóval lép be és mindössze 11 százalék használ valamilyen jelszómenedzselőprogramot - derül ki a K&H legfrissebb kutatásából. A K&H szerint fontos, hogy az ügyfelek ne csak a pénzügyek intézésekor mozogjanak biztonságosan a digitális világban, hanem például internetezés vagy facebookozás közben is. Ennek érdekében a bank K&H e-dukáció néven információbiztonsági programot indított, melyben mindenki tesztelheti a tudását, online magatartását. 

így segíti környezetét a K&H családi vállalatok kiválósági díjat kapott HAJDU Cégcsoport

A társadalmi felelősségvállalás számunkra természetes feladat – vallja a környezetét és munkavállalóit érintő CSR kezdeményezéseiért K&H családi vállalatok kiválósági díjjal elismert téglási HAJDU Cégcsoport. A mosógépekről és bojlerekről elhíresült családi cég a környezeti terhelés csökkentése mellett a dolgozók elismerésére és folyamatos szakmai fejlődésére is kiemelt figyelmet fordít, miközben nemrég egy defibrilátort is beszerzett a munkavállalók és a környéken élők biztonsága érdekében. 

K&H: ennyit költenek a bankkártyások

A betéti kártyások havonta átlagosan 32 ezer forintot, a hitelkártyások pedig 52 ezer forintot költenek – közölte a K&H Bank. A kártyahasználat további ösztönzésének érdekében a K&H a Mastercarddal közösen, a piacon elsőként, bankkártyás kedvezményprogramot indított, amelynek keretében az ügyfelek a kártyás vásárlásokkal kedvezményekre és különleges élményekre tehetnek szert. 

a K&H lett Magyarország legjobb bankja 2019-ben

A K&H kapta a „Magyarország legjobb bankja 2019” elismerést, az Euromoney pénzügyi folyóirat Kiválósági Díját. A pénzintézet által negyedik alkalommal elnyert nemzetközi elismerést tegnap este adták át Londonban. 

egyre többen egyre többet takarítanak meg a fiatalok közül

a K&H szerint ebben a pénzügyi nevelésnek is szerepe van

A fiatalok megtakarítási szokásairól készített felmérést a K&H Csoport, amiből kiderült, hogy egyre nagyobb a tudatosan, hónap elején megtakarítók aránya. A megtakarítások átlagos összege 500 000 forint felé emelkedett, amit lakásvásárlásra, általános tartalék képzésre és autóvásárlásra tesznek félre a 19-29 évesek. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői szerint a pénzügyi kultúra fejlesztésének kiemelkedő szerepe van abban, hogy a mai fiatalok értsék, tudatosabban kezeljék pénzügyeiket.