hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

így költözhetnek be az állatok az iskolák udvarára és a Te kertedbe is

Hamarosan madarakat, sünöket, pillangókat figyelhetnek meg a gyermekek saját iskolájuk, óvodájuk udvarán abban a 30 intézményben, ahol idén tavasszal  K&H állatbarát ligetek létesülnek. Változatos növényekkel és egy kis odafigyeléssel azonban mindenki tehet azért, hogy olyan biodiverz kertet teremtsen, ahova az állatok is szívesen beköltöznek. A K&H-val együttműködő 10 millió Fa Alapítvány konkrét javaslatokat is ad egy ökobarát környezet létrehozására. 

keressük az ország kedvenc tesitanárait!

már bioszenzorokat és mesterséges intelligenciát is használnak a hazai gyermekegészségügyben

Az innovatív technológiák nagyban javíthatják az egészségügyi ellátás hatékonyságát: lerövidítik a diagnosztikai és a kezelési időt, illetve segítik az orvosokat a pontosabb kiértékelésben, így a betegek személyre szabottabb gyógyítási tervet kaphatnak. A magyar gyermekegészségügyben leginkább a helyi labordiagnosztikát és a korszerű távgyógyítást alkalmazzák jelenleg a szakemberek a K&H gyógyvarázs felmérése szerint. A K&H idén is 20 millió forinttal támogatja a korszerű gyógyítást: a gyermekegészségügyi intézmények április 15-ig pályázathatnak innovatív műszerekre.

K&H: nem éppen Krőzusok

ruhára, szórakozásra és kajára megy el a legtöbb zsebpénz

A 14-18 éves korosztály kétharmada kap, átlagosan havi 22 ezer forint zsebpénzt. Öltözködésre és ajándékra a lányok, online játékra és elektromos kütyükre a fiúk költenek többet. Megtakarítani alig tudnak.

K&H: a lakásbiztosítást is segít megkötni a mesterséges intelligencia

több, mint félmillióan fordultak már Kate-hez

Több mint félmillió ügyfél próbálta már ki Kate-nek, a K&H mesterséges intelligencia-alapú digitális pénzügyi asszisztensének a segítségét.

A nemzetközi nőnapon megalakult a Magyar E-sport Szövetség Női E-sport Szakága

A Magyar E-sport Szövetség (HUNESZ) a mai napon megalapította női szakosztályát, a régióban egyedülálló lépésként. Az újonnan alakult Női E-sport Szakág célja, hogy lendületet adjon a hazai női e-sportnak: növelje a játékosok számát és előmozdítsa részvételüket a sportághoz kapcsolódó területeken. A tagozat alakulását és sikeres szereplését a hazai e-sport egyik legnagyobb és legrégebbi támogatója, a K&H Csoport segíti.

K&H: a látvány mindent visz

az iskolások zöme értékelné, ha szakembertől hallana a pénzügyekről

Pénzügyekről a fiatalok ritkán hallanak a családban, ennek ellenére anyagi kérdésekben a 14-18 éves korosztály leginkább a szülők véleményét fogadja el – derül ki a K&H iskolások körében végzett felméréséből. Azok, akik már komolyabban érdeklődnek a pénzügyek iránt, akár banki szakemberekkel is szívesen elbeszélgetnének az iskolában.    

K&H: Ötszörösére nőtt a befogadott lakáshitel kérelmek száma

erősen indul az év

Sokkal nagyobb volt a piaci lakáshitelek iránti kereslet a K&H-nál idén januárban, mint egy évvel korábban - közölte a pénzintézet. A befogadott lakáshitel-igénylések száma ötszörösére emelkedett. A lakáshitelek átlagos összege is jelentősen, 15 millióról 21 millió forintra nőtt, míg a kölcsönök háromnegyedénél 15 évnél hosszabb a futamidő.

K&H: véleményt mondtak a diákok az oktatás színvonaláról

tízből négy diák úgy látja, könnyen talál majd munkát

Az elmúlt év végére valamennyit javult a felsőoktatásban tanuló magyar fiatalok véleménye a magyar oktatási rendszerről, de a hosszú távú eredmények alapján továbbra is kisebbségben vannak, akik szerint európai színvonalúak a magyar egyetemek. A negyedévente készített, a 20-29 éves korosztályt vizsgáló K&H ifjúsági index szerint jelentős különbség látható a nők és a férfiak véleménye között. A kutatás szerint a magyar diákok valamivel optimistábban ítélték meg elhelyezkedési lehetőségeiket.

K&H: kitettek magukért az okostelefonos vásárlók

másfélszeres plusz januárban

Az okostelefonos fizetések száma 49 százalékkal nőtt januárban az egy évvel korábbihoz képest. Ez 58 százalékos forgalomnövekedéssel párosult - közölte a K&H. A különböző alternatívák közül a Google Pay-fizetések érték el a legjelentősebb növekedést: a tranzakciók száma 53 százalékkal emelkedett, az elköltött összeg pedig 60 százalékkal lett magasabb. Ugyanakkor az egy tranzakcióra jutó összeg alapján az Apple viszi a prímet.

K&H: mit érdemes tudni az új céges "kötelezőről"?

a cégek jelentős részének muszáj környezetvédelmi felelősségbiztosítást kötniük

Szinte minden cégnek, amelynél hulladék keletkezik, kötelező januártól környezetvédelmi felelősségbiztosítást kötnie – derül ki a K&H összefoglalójából. Egy, a vállalatok által előre nem látható, véletlen okozott káresemény után akár erdőtelepítésre vagy víztisztításra is szükség lehet, erre nyújthatnak kártérítési fedezetet az új biztosítási konstrukciók.  Bár korábban is voltak cégek, amelyek rendelkeztek környezetvédelmi felelősségbiztosítással, ám a korábbi konstrukciók egy része nem biztos, hogy megfelel az idei követelményeknek.

K&H: első hellyel jutalmazták a pénzküldési megoldást

a pénzintézet több elismerésben is részesült a Mastercard díjátadóján

Három kategóriában is dobogós helyet szerzett a K&H a “Mastercard - Év bankja” elnevezésű versenyen, amelynek díjátadóját február elején rendezték meg ünnepélyes keretek között. A pénzintézetet “Az év pénzküldési megoldása” kategóriában a legjobbnak választották.

gyermekek mentését segítő eszközöket kap a dunaföldvári mentőállomás

Támogatásban részesül az Országos Mentőszolgálat dunaföldvári mentőállomása a K&H gyógyvarázs program számára felajánlott SZJA egy százalékoknak köszönhetően. A mentőállomás olyan orvosi eszközöket kap, amelyek nemcsak baleseteknél nyújtanak nagy segítséget, de a belgyógyászati akut megbetegedések gyógyításában is használhatók.

K&H: "Csak ne a gyerek előtt!"

Pénzügyekről alig beszélnek a családban

Pénzügyi téren a tudatosság a 14-18 éves fiatalok csak egy szűk csoportjáról mondható el. Ráadásul minden második fiatal úgy gondolja, hogy ráér még foglalkozni az anyagiakkal. Szülőkkel csak ritkán és kevesen beszélnek a pénzről, mintha szégyellnivaló vagy illetlen dolog lenne – derül ki a K&H által a korosztályban készített reprezentatív kutatásból.

tényleg akadálymentes, amit annak mondanak?

Hazánkban körülbelül 1,6 millió ember érzi magát akadályoztatva a mindennapi tevékenységek elvégzésében. A speciális igényű emberek számára meghatározó, hogy mennyire tudják magukat jól érezni egy nyilvános helyen: be tudnak-e jutni kerekesszékkel az épületbe, elférnek-e az asztalok között, tudják-e használni a mosdót. A Magyar Parasport Napja alkalmából a Magyar Paralimpiai Csapatot hosszú évtizedek óta támogató K&H rámutat arra, hogy sokszor nem is biztos, hogy akadálymentes az, amit annak mondanak.

K&H: hány fiatal hagyná ott a szülői házat?

a lakásvásárlás nem mindenkinek opció

A szülőkkel élő fiatalok 26 százaléka távozna a lehető leggyorsabban önálló lakásba, 64 százalékuk csak hosszabb távon tervezi ezt, és 10 százalékos azoknak az aránya, akik jól érzik magukat a szülői házban - derül ki a K&H ifjúsági index legfrissebb méréséből. A lakásvásárlást csak kevesen engedhetik meg maguknak, a saját háztartásra vágyók fele bérelt lakásba költözne.

A K&H mindennapi bankoláshoz kötődő díjai átlagosan a tavalyi infláció alatt emelkednek

A K&H a tavalyi inflációnál kisebb mértékben emeli a mindennapi banki szolgáltatások díjait. A számlavezetési díjak például egy számjegyű, alig több mint 5%-kal lesznek magasabbak. Ráadásul a bankszámlacsomaggal rendelkező lakossági ügyfelek 63 százaléka részesül különböző kedvezményekben, mintegy harmada a számlavezetési díj felét fizeti, negyedét pedig egyáltalán nem terheli havi számlavezetési díj.

K&H: minden korábbinál fontosabbá válnak a lakásbiztosítások

a középkorúak többsége a díjak alapján dönt

A középkorúak döntő többségének van lakásbiztosítása, mindössze 15 százalékuk nem rendelkezik ezzel. Igaz, az alacsony jövedelműek több mint negyedének nincs ilyen biztosítása – derül ki a K&H biztos jövő kutatás friss eredményeiből. A 30-59 évesek elsősorban a díj alapján választanak lakásbiztosítást: 67 százalékuknál ez az elsődleges szempont. Ehhez képest a biztosítótársaság megbízhatósága és a kiegészítő szolgáltatások fele ennyire fontosak.

K&H: több mint 90 ezer gyerek mérte össze pénzügyi tudását

minden korábbinál népszerűbb a K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedő

Az idei K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőn minden eddigi rekordot túlszárnyalt a jelentkező diákok száma: több mint 3000 csapatban, összesen 12 300 diák nevezett a versenyre az ország minden részéből. Az általános és középiskolás fiataloknak kiírt vetélkedő célja, hogy ez a korosztály minél előbb beleássa magát a pénzügyekbe. A 2010-ben elindított, a pénzügyi edukációt fókuszba helyező versenyen eddig közel 900 település 2 000 iskolájából összesen több mint 90 ezer diák vett részt.

A K&H Bank 108 milliárd forint, a K&H Biztosító 1 milliárd forint nettó nyereséggel zárta a 2023-as évet

Növekvő ügyfélkör, a vállalati finanszírozás folyamatos bővülése és a lakossági hitelezés dinamikus újraindulása a második félévben

  • A K&H Bank adózás utáni eredménye 2023-ban elérte a 108 milliárd forintot
  • A K&H Biztosító az extraprofit adó miatt csak 1,1 milliárd forintos eredményt ért el
  • A K&H eredményét befolyásolta a különféle kormányzati intézkedések (extraprofit adó, kamatstop, egyéb banki adók) 56 milliárd forintos negatív hatása
  • A Bank költségei 14,5 százalékkal, a bevételek 12,6 százalékos növekedésénél nagyobb mértékben emelkedtek a banki adók növekedése, az inflációs költségek és a bővülő üzleti tevékenység miatt
  • A Bank hitelállománya 2023-ban 10 százalékkal nőtt, elérve a 2829 milliárd forintot. A 2023-ban nyújtott új hitelek volumene 630 milliárd forintot tett ki. A vállalati hitelállomány egy év alatt 13 százalékkal bővült
  • A K&H digitális pénzügyi asszisztense, Kate segítségével mostantól minden ügyfél új, továbbfejlesztett mobilbank-alkalmazást és hangutasításos forintátutalást használhat
  • A K&H továbbra is elkötelezett a fenntarthatóság és a digitalizációs mellett. Ennek eredményeképp a Euromoney 2023-as Kiválósági Díjának (Award for Excellence) átadóján elnyerte a Magyarország legjobb bankja címet az ESG (környezetvédelem, társadalmi ügyek és vállalatirányítás) területen, miközben folytatja a digitális átalakulást, hiszen a Magyarország legjobb digitális bankjának járó díjat is megkapta 2023-ban. A Euromoney értékelése alapján a vállalati és társadalmi felelősségvállalás (CSR), valamint a digitális megoldások terén is piacvezetőnek minősült tavaly.