hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

K&H: kivárnak a vállalatok az innovációval

a hatékonyságnövelő digitalizáció a magas infláció nyertese

A digitalizáció tartja szinten a hazai vállalatok innovációs tevékenységét. Új termékek, szolgáltatások bevezetésével kivárnak a vállalatok, inkább saját háttérfolyamataikat igyekeznek hatékonyabbá tenni. Így a K&H innovációs indexe szinten maradt.

K&H: beerősítettek a nyugdíjas évekre készülő magyarok

több mint 70 százalékkal nőtt a nyugdíjbiztosítási szerződések száma

Rákapcsoltak a jövő nyugdíjasai, legalábbis a K&H legfrissebb adatai erre utalnak. Az idei első negyedévben ugyanis a tavalyi év ugyanezen időszakához képes 73 százalékkal nőtt az állami támogatással - adóvisszatérítéssel igénybe vehető - nyugdíjbiztosítási szerződések száma. A magyarok egyre korábban döntenek az öngondoskodásról, a nyugdíjbiztosítással rendelkezők átlagéletkora 2020 óta két évvel, alig több mint 41 évre csökkent. 

100 oktatási intézményben hűsölhetnek őshonos fák árnyékában a gyerekek

Elültették a 100. oktatási intézményben az 555. fát és 1110. cserjét a K&H hűsítő ligetek program keretében. Az országos kezdeményezésnek köszönhetően a 10 millió Fa Alapítvány szakértő együttműködésével közel 50 féle őshonos fafaj nyújt majd árnyékot a gyerekeknek, akik így testközelből élvezhetik a növények jótékony hatásait. A program nemcsak a klímaváltozás ellen tesz a zöld felületek növelésével, de erősíti a tájegységre leginkább jellemző fafajok elterjedését és a gyerekek környezetvédelmi nevelését is segíti.

teljesen átalakította a gondolkodást az infláció

sokan átálltak a saját márkás és olcsóbb termékekre

A harmincas, negyvenes, ötvenes éveikben járó magyar vásárlók döntéseit immáron alapvetően befolyásolja az infláció, részben jobban odafigyelnek arra, mit vásárolnak, részben csökkentették a nem feltétlenül szükséges beszerzéseiket - derül ki a 30 és 59 év közöttiek körében végzett K&H biztos jövő felméréséből. A megkérdezettek 92 százaléka jobban odafigyel arra, hogy mit, hol érdemes megvenni. Ez a falvakban élők esetében majdnem mindenkire igaz, ám a fővárosban élők 80 százaléka is jobban körülnéz, mielőtt a pénztárcájához nyúl. A nők szintén jobban figyelnek erre, mint a férfiak.

több fiatal számít béremelésre

a dolgozó huszonévesek 73 százaléka bízik a magasabb bérben

Nőtt a fizetésemelésre számító dolgozó fiatalok aránya az elmúlt egy évben - derül ki a K&H ifjúsági indexből. A reprezentatív kutatás eredményei szerint az idei első negyedévben az állásban lévő 19-29 évesek 73 százaléka számít béremelésre, szemben az egy évvel korábbi 66 százalékkal. A fiatalok 14 százaléka az inflációt meghaladó, 59 százalékuk annál kisebb mértékű béremeléssel kalkulál, 22 százalékuk nem vár változást. 

kubikos qubitok rakkolnak

életre kel a sci-fi

Kiemelkedően izgalmas új technológiai trend a kvantumszámítástechnikáé. A kvantumszámítógépek soha nem látott gyorsasággal oldanak meg rendkívül összetett problémákat. „A hétköznapi felhasználásra még néhány évet várni kell” - mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője, de a jövő már itt van velünk. 

ekkora drágulásról beszélnek a fiatalok

fókuszban az élelmiszerek

A fiatalok negyede úgy érzi, hogy több mint 40 százalékkal nőttek az árak az elmúlt egy évben, 22 százalékuk szerint pedig 25-39 százalékos volt az éves infláció februárban. Az élelmiszereknél 76 százalékuk érzékelt jelentős drágulást, de a többi terméknél és szolgáltatásnál is hasonló volt a helyzet a K&H ifjúsági index felmérés szerint. 

A K&H Bank teljesítménye a kihívásokkal teli környezetben is stabil

A K&H Bank nyeresége 12,8 milliárd forintot ért el és 23 százalékkal emelkedett az év első három hónapjában az előző év hasonló időszakához képest

  • A bank adózás utáni eredménye 12,8 milliárd forintot ért el, 23 százalékkal emelkedve 2023 első negyedévében a tavalyi év azonos időszakának 10,5 milliárd forintos értékéhez képest. A K&H Biztosító 2023 első negyedévében 0,8 milliárd forintos veszteséget könyvelt el a teljes évre vonatkozó extraprofit-adó miatt. 2022 azonos időszakában nettó eredménye 2,3 milliárd forint volt.
  • A bank működési bevétele 24 százalékkal, működési költségei pedig 38 százalékkal emelkedtek az év első negyedévében év/év alapon, beleértve a 2023 évre fizetendő extraprofit adó teljes 25 milliárd forintnyi összegét, ami a legutóbbi intézkedések miatt további 8 milliárd forinttal fog emelkedni. Mindeközben a hitelezési értékvesztés eredményhatása 2023 első negyedévében pozitív volt.
  • A bank teljes hitelállománya 25 százalékkal nőtt egy év alatt, így elérte a 2723 milliárd forintot. A vállalati hitelállomány egyetlen év alatt 45 százalékkal bővült. A betétállomány alakulása az érintett időszakban a piacnak megfelelő volt.
  • A K&H az első negyedévben a vállalati hitelezés terén tovább javította piaci pozícióját, míg ugyanebben az időszakban a lakossági hitelezés piaca nagyon alacsony szintre esett vissza.
  • A K&H továbbra is elkötelezett a fenntarthatóság mellett, és folytatja digitális átalakulását.  

több 10 ezer forinttal nőttek a magyarok havi megélhetési költségei

a bevételek és kiadások mérlege átlagban 46 ezer forintos mínuszt mutat havonta

A havi megélhetési kiadások jóval nagyobb mértékben nőttek a bevételeknél - derül ki a K&H biztos jövő felméréséből, amely a 30-59 éves korosztály helyzetét vizsgálta. A válaszadók 92 százaléka havonta átlagosan 64 ezer forinttal költ többet a mindennapi életre, mint egy évvel korábban. A bevételek emelkedésével együtt pedig 46 ezer forinttal rosszabb helyzetben vannak, mint egy évvel ezelőtt. 

bombabiztos adatok

kriptopénzt ad ki a metaverzum virtuális ATM-je

A világcégek egyre gyarapítják digitális szolgáltatásaikat, keresve ügyfeleik kegyeit, akik viszont arra vágynak, hogy minél gyorsabban tudják intézni mindennapos ügyeiket. Szeretnék, hogy mindig a kezük ügyében legyenek azok a dokumentumok, engedélyek, igazolások, amelyekre szükség lehet. „A digitális szolgáltatások terjedésével és kiszélesedésével párhuzamosan az ügyfelek egyre érzékenyebbek arra, hogy személyes adataik a lehető legnagyobb biztonságban legyenek” - mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője, aki szerint a bankok úttörő szerepet töltenek be a digitális személyazonosítás és adatvédelem terén. 

hatalmas eltérés a fiataloknál

13 százalékuknak nincs jövedelme, 11 százalékuk 400 ezer forintnál is többet kap

Negyvenezer forinttal, több mint 28 százalékkal közel 182 ezer forintra nőtt a 19-29 évesek átlagos személyes jövedelme a K&H ifjúsági index felmérés friss adatai szerint. A fiatalok jelentős része továbbra is kénytelen megelégedni kisebb összeggel: 10-ből 4-en kevesebb, mint 100 ezer forint jövedelemre tesznek szert egy hónap során, miközben 11 százaléknak minden hónapban több mint 400 ezer forint a bevétele.

már a kölcsönök zömét is digitálisan igénylik

egyre többen vesznek fel kisösszegű hitelt

Növekszik a személyi hitelek száma, de átlagos összegük csökken. Korábbi folyószámla-, hitelkártya- és áruhiteleiket személyi hitelre cserélik az ügyfelek. Egyre többen vesznek fel kölcsönt, akár kisösszegűt is, hiszen már gyorsan, egyszerűen, online - akár mobiltelefonról - banki nyitvatartáson túl is igényelhetnek banki hitelt szükség esetén. Az innovatív informatikai megoldások egyre nagyobb teret nyernek a hitelbírálat és a kockázatkezelés területén is.

a magas infláció miatt kevésbé érzik magukat biztonságban a magyarok

Jelentősen, 31 százalékról 24 százalékra csökkent egy év alatt a 30-59 évesek körében azoknak az aránya, akik kimondottan biztonságosnak tartják az anyagi helyzetüket - derül ki a legfrissebb K&H biztos jövő kutatásból. A korosztály tagjai legnagyobb részének, 37 százalékának nincsenek megélhetési gondjai, de megtakarítani már nem tudnak. Összességében az látszik a felmérésből, hogy sokan kedvezőtlenebbül látják az anyagi helyzetüket, ez pedig részben az inflációs nyomással, azaz a mindennapokban érzékelhető drágulással magyarázható. 

díjazták a környezettudatos ingatlanhitelt

Greengage díjat nyert a K&H zöld lakáshitele és díjazták a K&H hűsítő ligetek kezdeményezést is

A rossz energiahatékonyságú, energiapazarló lakásállománynak üzent hadat a K&H 2022-ben bevezetett zöld jelzáloghitele, amely kedvezményes megoldást nyújt energiahatékony újépítésű lakás vásárlására vagy használt lakás megvételére azzal a feltétellel, hogy a vásárló a felújítás során az ingatlan energiarendszerét is korszerűsíti. A hazai piacon elsőként bevezetett, használt lakásokra is igényelhető, egyedülálló hitelkonstrukció 2023-ban várhatóan 2000 tonnányi CO2-kibocsátást fog visszatartani, s ezzel a pénzügyi szolgáltatások kategóriában elnyerte a Kreatív online kiadója által alapított Greegage díjat. Ugyancsak díjazták a K&H hűsítő ligetek projektjét, amelynek keretében 100 oktatási intézmény udvarán 555 fát és 1110 cserjét ültetnek el.

újabb lépés az alacsony karbonkibocsátású gazdaság felé

A pénzintézeteknek jelentős szerepe van a fenntarthatóságra való átállásban, hiszen saját működésükön kívül a lakosság és a vállalatok számára nyújtott hitelekkel és befektetési lehetőségekkel is előre mozdíthatják az alacsony karbonkibocsátású gazdaságot. A K&H fenntarthatósági hónappal is felhívta a figyelmet a környezetvédelem fontosságára, az innovatív jövőhöz pedig digitális pénzügyi megoldásokkal is hozzájárul - derül ki a K&H Csoport 2022-es fenntarthatósági jelentéséből.

Új elnök a K&H Bank Felügyelő Bizottsága élén

Horváth Krisztinát nevezték ki Terták Elemér utódjául

A KBC Bank Horváth Krisztinát nevezte ki a K&H Bank Felügyelő Bizottsága új elnökének, a Jelölő Bizottság új elnökének, illetve az Audit Bizottság tagjának. Kinevezését a Magyar Nemzeti Bank jóváhagyta. Horváth Krisztina 2023. május elsejével foglalta el új pozícióját. Terták Elemérnek, a K&H Bank Felügyelő Bizottság elnökének, a Jelölő Bizottság elnökének és az Audit Bizottság tagjának a megbízatása 2023. április 30-án megszűnt.

az 1000 milliárdos összeg kötelező tartozéka az utasbiztosítás

nőtt az utazási kedv a múlt évben, de még mindig elmarad a pandémia előtti szinttől

A vendéglátóipar és a turizmus mellett az utasbiztosítások piacát is felforgatta a koronavírus-járvány: az utazási forgalom még 2022-ben is messze elmaradt a 2019-es szinttől, de remélhetően a 2023-as év már hasonló lehet a pandémia előtti utolsó “békeévhez”. A K&H-nál tavaly közel ötvenezer egyéni utasbiztosítást kötöttek, ami több mint duplája az egy évvel korábbinak, ugyanakkor 18 százalékkal elmarad a 2019-es szinttől. Az utasbiztosítások átlagos díja pedig évek óta 7 ezer forint körül van, ami marginális kiadásnak számít egy-egy többnapos utazás költségeihez képest.

a karbonlábnyom betette a lábát a médiatervezésbe - új szoftver segíti a K&H fenntarthatósági törekvéseit

A K&H Csoportot mostantól új eszköz segíti, hogy kommunikációs tevékenysége során is fenntarthatóbbá váljon: a Mindshare médiaügynökség által használt szoftver segítségével beemelik az egyes eszközök karbonlábnyomát a médiavásárlás során figyelembe vett szempontok közé. Emellett a pénzintézet megkezdte intézményi weboldalainak karbon auditját is. 

rendkívül kedvező változást mutat a fiatalok elégedettsége

derűlátóbbak lettek a fiatalok a K&H ifjúsági indexe szerint

Rendkívül kedvező változást hozott a 2023-as első negyedév: a K&H ifjúsági index értéke +14 pontra emelkedett az előző év utolsó negyedévében mért rekord alacsony szintről, mely a 10 év alatt a legnagyobb mértékű változás is egyben. Immár tíz éve minden negyedévben elkészül a pénzintézet kutatása, amely a 19-29 év közötti fiatalok anyagi, pénzügyi, munkaerőpiaci helyzetét, az élettel való jelenlegi elégedettségét és a jövőbeli várakozásaikat vizsgálja.  

megállíthatatlanok a kártyások

dupláztak az okoseszközök

Folytatódik a kártyás vásárlások térhódítása, mind a fizikai, mind az okoseszközös fizetéseket tekintve - közölte a K&H. Az idei év első két hónapjában 12 százalékos volt az éves növekedés, az okoseszközös költések száma pedig megduplázódott.  A múlt év egészében a teljes piacon 111 százalékos volt a bővülés, míg a K&H-sok 150 százalékkal többször fizettek kártyával.

szupernagy erszényesek

amit 10 éve még a pénztárcánkban hordtunk, mind bekerül a digitális tárcákba

Nincs már messze az az idő, amikor mindazok az igazolványok, bank- és hűségkártyák beköltöznek a digitális tárcákba, amelyekkel valaha az erszényünket tömtük ki. „Az ügyfelek életét nagyban megkönnyíti, ha mindent egy helyen, a kezük ügyében lévő okostelefonon gyorsan intézhetnek, legyen szó pénzátutalásról, vagy egy biztosítás megkötéséről” - nyilatkozta Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője egy csütörtöki, szakmai rendezvényen.

sokatmondó adatok a lakossági bevételekről és megtakarításokról

számottevő változások mindkét oldalon

Bár az átlagfizetések meredek emelkedőn vannak, az infláció miatt kevesebb jut a takarékoskodásra a K&H összeállítása szerint. A pénzintézet felmérése szerint a múlt év utolsó negyedében 3 millió forintot tett ki az érintettek megtakarítása, ami 12 százalékos éves növekedésnek felel meg, szemben az egy évvel korábbi 20 százalékos emelkedéssel. A felmérés szerint  a megkérdezett háztartások jövedelme 2022 utolsó negyedévében megközelítette a 494 ezer forintot, ami 10 százalékos emelkedést jelent éves szinten, 2020 azonos időszakához viszonyítva pedig majdnem 20 százalékos többletnek felel meg. 

Kate ellenáll a hódolók ostromának

hódít a K&H személyes digitális asszisztense

Egyre többen veszik igénybe Kate, a K&H személyes digitális asszisztensének segítségét. Bár vannak, akik bolondoznak Kate-tel, őt ez sem zavarja: kedvesen kitér az oda nem illő kérdések elől. Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője szerint a mesterséges intelligencián alapuló személyes digitális asszisztens bevált, az ügyfelek megszerették, és Kate is minden nap tanul tőlük valamit.

ezért nem mindegy, hogy mit eszik a gyerek

Nem túlzás, ha azt mondjuk, egész életünkre hatással van, mit eszünk gyermekkorunkban. Nemcsak ízlésünket, napi rutinunkat és testünk formájának kialakulását érinti, hiszen a nem megfelelő táplálkozás számos egészségügyi probléma kialakulását elősegítheti. Ilyen például az elhízás, ami a WHO szerint a leggyakoribb nem fertőző krónikus betegség a világon. A túlsúlyos gyerekeknél nagyobb esély van arra, hogy magas vérnyomás, szív- és érrendszeri problémák vagy anyagcserebetegségek, például 2-es számú cukorbetegség alakuljon ki. Megfelelő táplálkozással tudunk tenni azért, hogy elkerüljük ezeket a betegségeket, a szűrővizsgálatoknak köszönhetően pedig időben kiderülhet, ha mégis kezelésre van szükség ahhoz, hogy a fiatalok teljes életet élhessenek. A gyermekeket gyógyító szakemberek számára meghirdetett K&H gyógyvarázs pályázaton ezért idén az anyagcserebetegségek felismerését és gyógyítását segítő műszerekre kiemelt figyelem jut.

K&H fenntarthatósági index: felelősen a közösségért

kevés cég törődik a nők esélyegyenlőségével

A fenntarthatóságnak csupán egyik eleme a természeti környezet védelme, a gazdasági tevékenység környezetet károsító hatásainak tompítása. Ezzel egyenértékű annak a jelentősége, hogy a cégek mennyire vállalnak felelősséget az őket körülvevő társadalomért. A K&H fenntarthatósági indexe szerint a helyzet a hazai közepes és nagyvállalatok esetében nem romlott az előző félévhez képest.

több mint 250 százalékos többlet az okoseszközös megoldásoknál

óriási emelkedés történt a mobilfizetéseknél 2022-ben

Látványos növekedéssel zárták a múlt évet a K&H okoseszközös megoldásai. A pénzintézet lakossági ügyfelei a Google Pay, Apple Pay, Garmin Pay és Xiaomi Pay fizetési lehetőségekkel az egy évvel korábbihoz képest 250 százalékkal több tranzakciót bonyolítottak le. A tranzakciókhoz köthető forgalom eközben 271 százalékkal  nőtt. Bár a készpénzes, bankkártyás fizetések nyugdíjazásáról korai beszélni, az okoseszközös fizetések területén a következő időszakban újabb kiugró növekedésre lehet számítani.

lakáshitel, babaváró, személyi kölcsön - miből mennyit vittek?

előrébb lépett az online ügyintézés

Továbbra is sokan hitelből finanszírozzák a céljaikat és ehhez más pénzintézettől is készek hitelt felvenni, mint a számlavezető bankjuk - derül ki a K&H összefoglalójából. A K&H-tól lakáshitelt felvevők 40 százaléka korábban nem a K&H-nál bankolt, a babaváró támogatást igénybe vevők körében pedig 31 százalék volt azok aránya, akik korábban máshol vezették bankszámlájukat. A személyi kölcsönt felvevők viszont főleg a számlavezető pénzintézetet preferálják, körükben csak 13 százalék volt az új ügyfelek aránya. A lakossági hitelszerződések darabszámát nézve tavaly a jelzáloghitelek aránya 21 százalékos, a babaváró támogatásoké 14 százalékos, a személyi kölcsönöké pedig 65 százalékos volt. Emellett közel egyenlő arányban igényeltek az ügyfelek folyószámla-hitelkeretet illetve hitelkártyát. Tavaly erősödött a hitelezés telefonos és online pillére, sokan kértek ezeken a csatornákon információt és hitelkalkulációt a szakértőktől. A zöldhitelezésben pedig előrébb lépett a K&H: úttörőként olyan lakáshitellel jelent meg a piacon, amelyet energiatakarékos lakás vásárlására vagy kisebb energiafogyasztást eredményező felújításra lehet igényelni, cserébe a pénzintézet kamatkedvezményt nyújt a hitelhez.

keveset beszélünk róla, pedig minden tizenkettedik gyereket érint

az anyagcserebetegségek gyógyítására fókuszál a 20 éves K&H gyógyvarázs pályázat

Az anyagcsereproblémákkal küzdő fiatalok száma egyre nő: Magyarországon minden 12. gyerek endokrin, táplálkozási vagy anyagcsere problémákkal küzd. Megfelelő diagnosztika és kezelési terv révén ők is teljes életet élhetnek, ehhez azonban korszerű műszerekre van szükség. Ezt segíti az idén 20 éves K&H gyógyvarázs pályázat, amelynek fókuszában ebben az évben az anyagcserebetegségek gyógyítása áll, de a gyermekegészségügyi intézmények mindennap használatos innovatív eszközökre is benyújthatják pályázatukat 2023. április 5-ig.

2,3 millió forint az esztergomi kórház gyermeksürgősségi részlegének

Több mint 2 millió forintot ajánlottak fel a K&H dolgozói az Esztergomi Vaszary Kolos Kórház javára. A támogatásból új ágyak, matracok kerülnek a gyermeksürgősségi részlegre, ami nagyban javítja a kis betegek komfortérzetét. Emellett egy fertőtlenítő lámpával is gazdagodik az osztály, amivel hatékonyan tudják elpusztítani a kórokozókat.

A K&H Bank az előző évhez képest 10 százalékos csökkenéssel, 67,6 milliárd forint nettó nyereséggel zárta a 2022-es évet

A válság háztartásokra és vállalkozásokra gyakorolt hatásait enyhítő kormányzati intézkedések 56 milliárd forint kiadást jelentettek a K&H Bank és Biztosító számára

  • A bank adózás utáni eredménye 10 százalékkal, 67,6 milliárd forintra csökkent 2022-ben a tavalyi év végén elért 75,4 milliárd forinthoz képest. Hasonlóképpen a K&H Biztosító nettó eredménye is 6,0 milliárd forintra csökkent 2022-ben, a tavalyi esztendő azonos időszakában elért 6,7 milliárd forinttal szemben.
  • A csökkenést elsősorban az okozta, hogy a K&H Bank és Biztosító 56 milliárd forintnyi plusz költséget számolt el a válság háztartásokra és vállalkozásokra gyakorolt hatását enyhítendő kormányzati intézkedések miatt.
  • A bank teljes ügyfélhitelállománya 20 százalékkal 2582 milliárd forintra nőtt egy év alatt. A 2022-ben nyújtott új (lakossági és vállalati) hitelek volumene elérte a 680 milliárd forintot.
  • A K&H mind a lakossági, mind a vállalati hitelezés terén javítani tudta piaci pozícióját, miközben a piac hitelezési aktivitása csökkent a negyedik negyedévben.
  • A K&H továbbra is elkötelezett a fenntarthatóság mellett, ezért mérhető célokat tűzött ki jövőbeli széndioxid-kibocsátásának csökkentése érdekében.
  • Folytatódik a K&H digitális átalakulása: bemutatkozott új személyes digitális asszisztense, Kate.
  • A K&H Top Employer 2023 díjat kapott a dolgozói jóllétet és fejlődést célzó intézkedéseiért.