hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

K&H: kevésbé félnek az inflációtól a középkorú magyarok

33 százalékos a pesszimisták aránya

A magyarok egyelőre nem számítanak az infláció jelentős csökkenésére, de annyiban javult a helyzet, hogy a 2023 év eleji 87 százalékhoz képest már csak 78 százalékuk vár további drágulást - egyebek között erre jutott a K&H biztos jövő felmérése, amely többek között a középkorúak inflációs várakozásait vizsgálta. A kutatás szerint 10 százaléknál alacsonyabb infláció esetén tízből négyen jobb minőségű élelmiszert vásárolnának.

K&H: az életkorral fordított arányban nő a lakásvásárlási kedv

nagy a szórás a középkorúak körében

Összességében csökkent a lakásvásárlást tervezők aránya a 30-59 évesek táborában - derül ki a K&H biztos jövő felméréséből. A teljes korosztály mindössze 33 százaléka lát rá esélyt, hogy a jövőben lakóingatlant vásároljon, ez jóval elmarad az egy és két évvel korábbi 41, illetve 48 százaléktól. A harmincas korosztály lehet a legaktívabb a jövőben, tízből négyen vennének lakást a következő időszakban.

a diákoknak is fontos a biztosítás

érdemes mielőbb megismerni a lehetőségeket

A hosszúra nyúlt téli szünetben megszaporodtak a balesetek: a Magyar Biztosítók Szövetségnek tapasztalatai azt mutatják, hogy az otthonokban keletkező tűzesetek mintegy hatodát november végétől az év utolsó napjáig tartó időszakban jegyezték fel. Ebben a periódusban gyakoribbak a közúti koccanások és a sportbalesetek is.  A károk enyhítésében segíthetnek a különféle biztosítási módozatok, amelyeket nem árt már minél fiatalabb korban megismerni.

ők lettek az ország kedvenc fiatal gyermekorvosai

kiosztották a K&H jövő gyógyítói díjakat

Nyolc kiváló fiatal gyermekorvos kapta a K&H gyógyvarázs 20 éves jubileuma alkalmából létrehozott K&H jövő gyógyítói díjat. A K&H eddig közel 900 millió forint értékben támogatta a magyar gyermekegészségügyet innovatív eszközökkel, most pedig azokat a 40 év alatti gyermekorvosokat helyezi reflektorfénybe, akik a szívből jövő gondoskodás mellett a legkorszerűbb technológiákkal gyógyítják kis betegeiket. A K&H jövő gyógyítói díj nyertesei az innovatív műszerekben és eljárásokban, a telemedicina megfelelő alkalmazásában és a szülők, gyermekek egészségügyi ismereteinek növelésében látják a hatékony gyógyítás kulcsát.

K&H: lagymatag innováció – dinamikus digitális átállás

egyre jobban támaszkodnak a cégek a mesterséges intelligenciára

A magyar vállalatok innovációs tevékenysége az utóbbi egy-két évben lagymatag. A kedvezőtlen gazdasági környezetben a cégek figyelme nem annyira új termékek vagy szolgáltatások bevezetésére, hanem a háttérfolyamatok ésszerűsítésére irányul, mert itt látnak megtakarításra lehetőséget.  Az innovatív megoldások közül egyedül a digitális fejlesztések tértek vissza az egy évvel ezelőtti szintre: 2023 második félévében minden második cégnél folyt valamilyen digitális fejlesztés - derül ki a K&H innovációs index elemzéséből, amelynek a három legfontosabb megállapítása a következő: 

  1. A közepesnél gyengébb teljesítményt mutat a magyar cégek innovációs teljesítménye 2023 második félévében;
  2. Változatlanul a 4 milliárd forint feletti árbevételű cégek a legaktívabb innovátorok;
  3. A hazai vállalatoknak mindössze egyhatoda tervezi új termék vagy szolgáltatás bevezetését az elkövetkező egy évben.

K&H: mennyi zsebpénzt kapnak a fiatalok?

fontos a családi költségvetés elkészítése

Átlagosan 22 ezer forint havi zsebpénzt kapnak a 14–18 év közötti fiatalok a szülőktől – derült ki a K&H fiatalok pénzügyi helyzetét felmérő kutatásából. A vizsgálat szerint a fiatalok 94 százaléka rendelkezik valamilyen bevételi forrással, jellemzően zsebpénzből vagy ösztöndíjból. Érdemes ezért már a gyerekeket is beavatni a családi költségvetés elkészítésébe. Ebben segít a K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedőhöz készített tudásanyag is. 

hamarosan kiderül, kik lesznek a „jövő gyermekorvosai”

december 31-ig lehet szavazni a K&H jövő gyógyítói díj jelöltjeire

Az év végén az emberek nagy része megpihen - az orvosok azonban ilyenkor is fáradhatatlanul azon dolgoznak, hogy a betegek egészségesen kezdhessék az újévet. Most mi is meghálálhatjuk az orvosok gondoskodását, szavazatainkkal támogathatjuk a szívvel-lélekkel gyógyító gyermekorvosokat, hogy 2024 a K&H jövő gyógyítói díjjal gazdagabban induljon számukra. December 31. délig kilenc elkötelezett gyermekgyógyítóra adhatjuk le voksunkat a www.khgyogyvarazs.hu oldalon. 

K&H: a készpénz nem menő

a régi slágerek maradtak az idén is a fiataloknál, ha ajándékokról van szó

A fiatalok alapvetően ragaszkodnak karácsonyi szokásaikhoz, abból a szempontból is, hogy az ajándékok többségét továbbra is személyesen, hagyományos boltban vásárolják meg, de azért van változás – derül ki a K&H friss felméréséből. Slágerterméknek számítanak a kozmetikumok, ruhák, a készpénz azonban kevésbé. Sokan pedig már az „online ajándékokat” preferálják.

K&H: mennyit szánnak ajándékokra a fiatalok?

8 százalékuk kevesebb mint 5 ezer forintot költene

A fiatalok döntő része, 84 százaléka tervez ajándékot adni szeretteinek karácsonykor. Ők az idén átlagosan 40 ezer forintot szánnak az ajándékok megvásárlására a tavalyi 37 ezer forint után. Ugyanakkor a medián 25 ezer forint, tehát az ajándékozásra készülő fiatalok fele ennél nagyobb, a másik fele kisebb összeget fordít erre a célra a K&H ifjúsági index szerint. A fiatalok 3 százaléka nem költ ajándékokra, ők maguk készítik a meglepetéseket.

K&H: a CSOK plusz kedvező hatással lehet a piacra

kevesebben igényelhetnek több hitelt

A jövőre induló CSOK plusz keretében elérhető lakáshitelek megjelennek a K&H kínálatában is – közölte a pénzintézet, amely az eddigi támogatott hitelállományhoz hasonló volument vár az új konstrukcióktól. Bár a szigorúbb feltételek miatt kevesebben lesznek jogosultak a támogatott lakáshitelekre, de a magasabb összeg kompenzálhatja ezt.

biológiai sokféleséget támogató kis parkokra pályázhatnak az iskolák és óvodák

K&H: így védik a lakásaikat a magyarok

mindent visz a lakásbiztosítás

A magyarok leginkább lakásbiztosítással védik az otthonaikat a balesetektől, káreseményektől: a K&H biztos jövő felmérése szerint a 30-59 évesek 83 százaléka rendelkezik ezzel. Ugyanakkor a jövedelmi helyzet nem mindegy, a legmagasabb jövedelműek esetében tízből kilencen védekeznek lakásbiztosítással, a legalacsonyabb kategóriába tartozók körében viszont csak tízből heten. A karácsonyi tűzesetek ellen a megkérdezettek 17 százaléka védekezik tűz- és füstjelzővel, a saját tűzoltó készülékek aránya pedig meghaladja a 25 százalékot. 

K&H: az óvatosság az úr, de sokan csak visszafogottan tudnak félretenni

3,4 milliónál tart az átlagos megtakarítás

Az idei harmadik negyedévben 3,4 millió forintra nőtt a megkérdezettek háztartásainak átlagos megtakarítása a K&H kutatása szerint, ami az előző év azonos időszakának átlagához viszonyítva közel 11 százalékos emelkedést jelent. Ez mérsékeltebb növekedés, mint a korábbi években látott 19 és 24 százalék, ami részben az idei bizonytalanabb gazdasági környezettel és az inflációs nyomással magyarázható.

K&H: folytatódik a rekordsorozat

64 százalékkal többször fizettek okoseszközzel

Októberben közel 5 millió alkalommal fizettek az okoseszközeikkel a K&H-sok, ami másfélszerese az egy évvel korábbinak és új havi rekordot jelent. Az év első tíz hónapjában közel 42 millió okoseszközös vásárlás volt, ami 64 százalékos emelkedésnek felel meg, a fizetések összforgalma pedig 77 százalékkal 297 milliárd forintra nőtt. Az idei év első tíz hónapjában a Google Pay-forgalom átlépte a 100 milliárdos szintet. Az okoseszközös bankolás a jövőben még nagyobb teret nyerhet, ehhez hozzájárul majd Kate is, a pénzintézet virtuális asszisztense.

ki a legjobb gyermekorvos a vidéken?

indul a K&H jövő gyógyítói díj közönségszavazása

Elstartolt a K&H jövő gyógyítói díj közönségszavazása: a www.khgyogyvarazs.hu oldalon 9 jelölt közül 3 kategóriában döntheti el a nagyközönség, ki legyen az a 3 orvos, aki megkapja a program közönségdíját és az ezzel együtt járó 1,3 millió forintot. December végéig egy kattintással mindenki kifejezheti a fiatal gyermekgyógyítók iránti elismerését, háláját, támogathatja a számára legszimpatikusabb orvost, legyen szó házi gyermekorvosról, szakorvosról vagy szakképzésben részt vevő rezidensről.

K&H: mesterséges intelligenciák egymásközt

a ChatGPT interjúja Kate-tel

A K&H lakossági ügyfeleinek 72,5 százaléka, összesen 599 ezren fő digitálisan aktív. Az ügyfelek egyharmada, összesen 272 ezren használnak virtuális (digitalizált) bankkártyát. Októberben a digitális ügyfelek 10 százaléka használta Kate-et, a K&H mesterséges intelligencia-alapú digitális pénzügyi asszisztensét.

rekordot dönthet Párizsban a Magyar Paralimpiai Csapat

a felkészülést a K&H mozdulj! paralimpiai ösztöndíjprogram is támogatja

Kevesebb mint 9 hónap van hátra a 2024-es párizsi paralimpiai játékokig, amelyre a magyar csapat rekord számú, az eddigi legtöbb sportágban juthat ki. A végső hajrába a K&H mozdulj! paralimpiai ösztöndíjprogramja is besegít: egy boccia játékos, egy kerekesszékes vívó és az asztaliteniszezőket segítő szakember odaadó munkáját támogatja fejenként egymillió forinttal.

K&H: a fiatalok majdnem harmada szeretne külföldön dolgozni

kevesen látnak előrelépési lehetőséget a munkahelyükön

A fiatal magyar munkavállalók jelentős része, 30 százaléka a koronavírus-járvány második felétől kezdve ismét azt fontolgatja, hogy külföldön vállalna munkát, majdnem olyan sokan indulnának útnak, mint tíz évvel ezelőtt - derül ki a K&H ifjúsági index friss felméréséből, amely a 19-29 évesek tanuláshoz és munkához fűződő viszonyát vizsgálta. A fiatalok nyelvtudása határozottan javult az elmúlt három évben.

esély egy állat, egy rovar vagy egy növény életben maradására

a K&H állatbarát ligetek program indulását támogatják a pénzintézet ügyfelei

felzárkózóban a közepes vállalatok

egyre nagyobb figyelem helyeződik a környezeti fenntarthatóságra

A hazai cégek minden korábbinál nagyobb figyelemmel fordulnak a fenntarthatóság felé és egyre inkább érzik magukat is érintettnek – derül ki a K&H fenntarthatósági index hátteréül szolgáló kutatásból. A nagyvállalatok messze a legaktívabbak a környezeti lábnyom csökkenetése terén, ők húzzák maguk után a közepes méretű cégeket, amelyek kezdenek felzárkózni.

K&H: fény pislákol az alagút végén

elmozdult a mélypontról a magyar vállalatok innovációs tevékenysége

A kedvezőtlen gazdasági helyzetben a magyar cégek innovációs tevékenysége változatlanul alacsony szinten stagnál – derül ki a K&H innovációs indexének második féléves felméréséből. A cégvezetők elsősorban a háttérfolyamatok ésszerűsítésére összpontosították újító szándékukat, ezzel igyekeztek vállalatuk működését hatékonyabbá tenni. Emellett a cégek fokozottan fejlesztenek a kiberbiztonság területén. Az innovációban a legnagyobb cégek járnak élen.

K&H: nőtt a lakástulajdonosok aránya a középkorúak körében

több mint 80 négyzetméteres lakóingatlanban élnek a 30-59 évesek

Négy év alatt számottevően, 64 százalékról 75 százalékra nőtt a saját lakással rendelkezők aránya a 30-59 évesek táborában a K&H biztos jövő friss felmérése szerint. A kutatás alapján a lakástulajdonosok átlagosan 12 évvel ezelőtt vásárolták az ingatlant, a legfiatalabb, harmincas korosztály tagjainak 52 százaléka pedig az elmúlt öt évben jutott saját lakáshoz.

A K&H informatikai vezetője kapta a Legjobb ICT Menedzser díjat

Az infokommunikációs szakma elismeréseként idén Ozorai Dénes, a K&H informatikai vezetője kapta az „Legjobb ICT menedzser” díjat hazánkban.

K&H: díjazzák a bankkártyahasználatot

pénzvisszatérítés jár egyes vásárlások után

A készpénzkímélő fizetési megoldások mindenki számára megtakarítást jelentenek. A digitális fizetés nem csak kényelmes és gyors, de pénzt is fial. A K&H a saját maga által kibocsátott betéti és hitelkártyák használata esetén novembertől újabb módon is visszatéríti az elköltött pénz egy részét.

A K&H Bank 70,8 milliárd, a K&H Biztosító viszont csak 0,1 milliárd forintos nettó eredményt ért el 2023 első háromnegyed évében

A Bank eredménye a bővülő ügyfélbázisnak, a piaci átlag fölötti hitelezésnek és a hitelekre képzett alacsony értékvesztésnek köszönhető
A K&H új, fejlettebb mobilbanki applikációt indított útjára, és bevezette a hangutasítással indítható forintátutalásokat Kate, az ország egyetlen hangalapú digitális pénzügyi asszisztense segítségével

  • A Bank adózás utáni eredménye a január-szeptemberi időszakban elérte a 70,8 milliárd forintot 
  • Az egész évre befizetendő extraprofitadó miatt a K&H Biztosító nyeresége mindössze 0,1 milliárd forint volt 
  • A Bank költségei 18,5 százalékkal növekedtek, ami meghaladta a bevételek 18,1 százalékos emelkedését. A költségek emelkedését a magasabb bankadók és az inflációval összefüggő költségnövekedés okozta.  
  • A Bank hitelállománya egy év alatt 8 százalékkal bővült, és elérte a 2773 milliárd forintot. A K&H az év első kilenc hónapjában 454 milliárd forintnyi új hitelt nyújtott. A vállalati hitelek állománya egy év alatt 12 százalékkal bővült. A pénzintézet továbbra is erős pozíciókkal rendelkezik a lakáshitelpiacon, a harmadik negyedévben minden hatodik új lakáshitelt a K&H folyósított. 
  • A K&H fenntarthatóság melletti elkötelezettsége töretlen, nemrégiben a Euromoney 2023-as Kiválósági Díjának átadóján a K&H-t választották Magyarország Legjobb fenntarthatósági bankjának. A K&H folytatja digitális átalakulását is, mint Magyarország Legjobb digitális bankja. 
  • A nemrég megújult mobilbanki applikáció számos új és komplex szolgáltatás bevezetésének teremti meg a technikai feltételeit. Kate, az ország egyetlen hangalapú digitális pénzügyi asszisztense a magyar pénzügyi piacon egyedülálló módon már hangutasítás alapján is tud forintátutalást végezni.

Magas szakmai elismerés a K&H fiatal informatikusának

Kántor András Ferenc a legjobban a „megoldhatatlan” feladatokat szereti

Budapest, 2023. november 9. – A hírközlési és informatikai szakma elismerésként Fekete László-díjat kapott Kántor András Ferenc, a K&H Bank bankkártyafejlesztésekért felelős vezetője.

K&H: Szólíts a nevemen!

a „Kate&MI”-kutatás arra kereste a választ, hogy szeretjük-e a mesterséges intelligenciát

Szinte mindenki hamar felismeri, hogy nem egy emberrel társalog, hanem mesterséges intelligencia-alapú digitális asszisztenssel áll szemben – derül ki a K&H „Kate&MI” kutatásának eredményeiből. Az ilyen megoldásokat kipróbálók több mint fele elégedett az új megoldással: a legtöbbjüknek részben vagy teljesen sikerült megoldania a problémáját, vagy érdemi választ kapott a kérdésére.

a K&H lett a legjobb fenntarthatósági bank Magyarországon 2023-ban

A K&H elnyerte a Euromoney „Magyarország legjobb fenntarthatósági bankja 2023” díját. A bankvilág egyik legelismertebb szaklapja a K&H felelős környezeti, társadalmi és vállalatvezetési gyakorlatát díjazta.

K&H: a magyar fiatalok bő harmada elégedett az életével

az átlagjövedelmük 190 ezer forint felett van

Az évtized elején mért 20 pontos értékről 11 pontra csökkent mostanra a magyar fiatalok hangulatát tükröző index, igaz, az elmúlt két évben alig történt változás - derül ki a K&H ifjúsági indexből. A 19-29 éves magyar fiatalok átlagos jövedelme 193 ezer forintot tesz ki, ez lényegében megegyezik az előző negyedévi értékkel, és meghaladja az első negyedéves 181 ezer, illetve 2022 utolsó három hónapjában mért 142 ezer forintot.

K&H: egyedülálló megoldáshoz innovatív reklám

Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense különleges citylight-on szólít meg

Kate, a K&H magyar bankpiacon eleddig egyedülálló hangalapú, mesterséges intelligenciára épülő digitális pénzügyi asszisztense rendkívüli ügyfélélményt ígér – most nem csupán a mobilbankban, hanem citylight posztereken is. CLP reklámfelületek felhasználásával a bank innovatív módon, interaktív formában mutatja be, hogy hogyan működik, mire használható a digitális pénzügyi asszisztens.