hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

a beteg gyerekek lelkét is ápolják a hazai kórházakban

A hazai kórházak zömében a komoly szakmai és gyógyító munka mellett igyekeznek odafigyelni a gyerekek lelki egészségének megőrzésére is – még ha erre nem is mindig jut idő. A K&H gyógyvarázs felméréséből kiderül, hogy a kórházi dolgozók lehetőségeikhez mérten különböző módszerekkel próbálják könnyebbé tenni a kicsik számára a kórházban töltött időt, de nagy szükség van az önkéntesek munkájára is.

a hét ábrája: Kína hazavágja a nyersanyagpiacot?

Kína gazdaságának lassulása nem új keletű trend, hiszen évek óta tartó folyamat, az elmúlt hetekben azonban igazán aggasztóvá vált, hogy jelenleg az egész globális tőkepiacot leginkább meghatározó erő. A világgazdaság második legnagyobb gazdasága nemcsak a részvénypiacokat rengette meg, de mélybe taszította a nyersanyagárakat is, hiszen az ipari fémek legnagyobb felvevőpiacról beszélünk. Tavaly globális szinten a vasércfelhasználás 55%-át, az alumínium felét, a réz 45%-át ez az egyetlen ország adta.

A K&H Bankcsoport 2015 első félévében 15,9 milliárd forintos nyereséget ért el A K&H 102,6 milliárd forint értékű új hitelt folyósított 2015 első félévében A K&H Biztosító nettó eredménye 1,2 milliárd forint volt

A K&H Bankcsoport 15,9 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta 2015 első félévét, míg 2014 első félévében -39,9 milliárd forint veszteséget könyvelt el a Kúria döntésének hatására. A K&H 102,6 milliárd forint értékű új hitelt folyósított 2015 első félévében, a refinanszírozásban pedig 33%-os piaci részesedést szerzett július végéig. A K&H Biztosító 1,2 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el, ami az előző évi eredménynél -164 millió forinttal alacsonyabb.

kulturális programokra pályázhatnak a hátrányos helyzetű településeken működő iskolák

Kulturális programokon való részvételre nyújthatják be igényüket azok az elmaradott településeken található általános iskolák, amik jelentkeznek a K&H a hátrányos helyzetűekért program előadó-művészeti pályázatára.

légzsák védi meg a befektetőket

újdonság a befektetési alap piacon

A napokban tapasztalt tőzsdei hullámvasút is jól megmutatta, milyen gyors, hirtelen mozgásokra képes a részvénypiac. Ennek kiküszöbölésére a K&H Alapkezelő olyan részvénypiaci befektetést hozott létre, amelyben úgynevezett légzsák funkció védi a megtakarítókat a nagyobb tőzsdei visszaeséstől.

az egyik kkv beruházna, a másik nem

Az év elején elért mélypontot követően megugrott a hazai vállalkozások beruházási hajlandósága, jelenleg a cégek fele tervez valamilyen fejlesztést. A célokat tekintve az index történetében először a gépek, berendezések korszerűsítése áll az élen, megelőzve az informatikai beruházásokat. A fejlesztési szándék mérettől és ágazattól függetlenül egyaránt nőtt, kivéve a kereskedelmi szektort, ahol igencsak alább hagyott a beruházási kedv – derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi adataiból.

Stressz a tőzsdéken

tanuljunk legjobb sportolóinktól

„A tőzsdéken nagy felfordulás van, az euró-forint árfolyama 315 fölött is megfordult. Aggódik, mi lesz megtakarításaival? Nézze meg a profi sportolókat, hogyan kell az extrém stresszhelyzeteket kezelni. Három biztos tanácsot adunk, amely nemcsak a versenypályán, de a megtakarítások esetében is jól működnek” - tanácsolja Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

2 évesek lettek a mesedoktorok

2 évvel ezelőtt, 2013 augusztusában indult útjára a K&H gyógyvarázs mesedoktorok program. Az azóta eltelt időszakban összesen 9700 alkalommal olvastak gyógyító meséket a kórházi falak között a program keretein belül.

szerény pénzügyi eredményt becsülnek a nagyvállalatok

A hazai nagyvállalati szektor visszafogottan látja pénzügyei jövőbeni alakulását, az árbevétel várakozások több mint felére, az eredményvárakozások pedig harmadára estek vissza egy év alatt. A vállalatok átlagosan 1,6%-os árbevétel és 1,1%-os profitnövekedést valószínűsítenek a következő egy évben, és inkább az exportból várnak árbevétel növekedést, mint a belföldi értékesítésből – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index kutatás második negyedéves adataiból.

a termelői árak csökkenése hatékonyságnövelést sürget

„A mezőgazdasági árak jóval nagyobb mértékben csökkennek, mint a termelői költségek, ami arra figyelmeztet, hogy az ágazatban hatékonyságnövelő beruházásokra van szükség” - hívta fel a figyelmet Tresó István, a K&H Agrárfejlesztési főosztályának vezetője.