hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

hogy engedhetnénk a fiatalokat diákmunkát vállalni alapvető pénzügyi ismeretek nélkül?

Hostess, turisztikai referens és animátor – a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői által megkérdezett legtöbb fiatal ezekben a pozíciókban dolgozik a szünidőben. Az iskolaszövetkezetekbe idén kétszer annyi 18 év alatti jelentkezett, mint tavaly ilyenkor. Jelenleg 800-1000 forintot keresnek óránként, és mindannyian úgy látják, hogy könnyebb lett diákként elhelyezkedni a munkaerőpiacon.

K&H: félresikerült thaiföldi hajókirándulásból 1 millió forintos hazaút

egyre tudatosabbak az utazók

Az év első öt hónapjában 16 százalékkal nőtt az előző évhez képest a megkötött utasbiztosítások száma, átlagosan egy-egy utas pedig több mint 3 ezer forintért kötött utasbiztosítást a K&H Biztosítónál. Az utasbiztosítások díja egy-egy utazás teljes költségére vetítve lényegében marginális, ugyanakkor baj esetén óriási költségektől mentesíthetik az érintetteket. Egy thaiföldi hajókirándulásból is hamar méregdrága kaland keveredhet, például elég egy rossz lépés a vizes padlón és máris 1 millió forintba kerülhet a sérült hazaszállítása.

újra bizakodók a vállalkozások az uniós pályázatokkal kapcsolatban

Az előző negyedévhez képest közel dupla annyi vállalkozás talált a cég számára vonzó pályázati kiírást, és növekedett a benyújtott pályázatok aránya is. Jelenleg tízből négy kkv véli reálisnak, hogy uniós forráshoz juthat – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.

A fiatalok több mint harmadának van megtakarítása, legnagyobb részük lakásra gyűjt – a K&H Bank negyedéves jóléti-indexének kutatási eredményei szerint

Hány éves kortól van szüksége egy fiatalnak bankszámlára, bankkártyára, egyáltalán mikor sétál ügyfélként egy bankba? A K&H Bank jóléti-index kutatása szerint a 19 és 26 év közötti fiatalok 83 százalékának van bankkártyája, 74 százalékuknak saját folyószámlája is. A többi banki szolgáltatást elenyésző mértékben veszik igénybe: hitelük, banki megtakarításuk, életbiztosításuk és befektetésük keveseknek van. Pedig a trend azt mutatja, hogy egy részük igenis takarékoskodik: csupán 31 százalékuk nem tesz félre soha semmit, ez az arány 2014-ben még 38 százalék volt. A megtakarítók legnagyobb része lakásra gyűjt, majdnem ugyanennyien cél nélkül, vésztartalékot képeznek. Lássuk, hogy mi jellemzi a fiatalok pénzügyi attitűdjeit, hogyan változott a trend a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő hét éves fennállása óta.

akár 50 liter vért is átmoshatnak egy gyerek dialízis kezelése során

23 nyertes intézmény a K&H gyógyvarázs műszerbeszerzési pályázatán

Magyarországon körülbelül 1 millió vesebeteg van, akik közül több ezren gyermekek.  A nem megfelelő veseműködés miatt a szervezetben felhalmozódhatnak az életveszélyes méreganyagok, ezért dialízis kezelésre van szükség. A K&H gyógyvarázs műszerbeszerzési pályázatnak köszönhetően az ország 13 mentőállomása és 10 kórházi osztálya gazdagodik új orvosi műszerekkel, köztük új dialízisgépet kap a Semmelweis Egyetem Vese és Művese Osztálya.

tízből négy vállalkozás nagykorú

A hazai kkv-k nagy része több mint 20 éves múltra tekint vissza, miközben az 5 év alatti cégek aránya elenyésző – derül ki a K&H: üzletet ide! program felméréséből, amely arra kereste a választ, hogy mióta működnek a hazai vállalkozások.

öt hasznos tipp, ha gyermeke táborozni megy

Manapság már szinte minden témában szerveznek nyári táborokat, így talán nem jelent nehézséget megtalálni a gyermekünkhöz leginkább illőt.  A kicsik felkészítése, a csomagolás viszont okozhat némi fejfájást a szülőknek, pedig csupán néhány apróságra kell odafigyelnünk, hogy a táborozás valóban pozitív élmény legyen. A K&H gyógyvarázs program a kisgyermekek testi és lelki egészségének elkötelezett támogatójaként összegyűjtötte az öt leghasznosabb tippet, amik segítik a szülőket a felkészülésben.

dinamikus növekedés várhat a hazai gyümölcs- és zöldségfeldolgozó iparra

A hazai élelmiszeripari termelés negyedik legnagyobb szakágazata a gyümölcs-, zöldségfeldolgozás és tartósítás. A szektor dinamikus növekedésének záloga az olyan cégek kezében van, mint a 25 éve működő Agrosprint Kft., amely példaértékű fenntartható stratégiájának elismerésére K&H családi vállalatok kiválósági díjat kapott.

K&H: duplázott a tőkevédett eszközalap

bő 10 százalékos éves hozam 6 éven keresztül biztonságosan

Az alacsony kamatkörnyezetben, kiugró, évi 12,12 százalékos hozamot ért el a napokban a K&H lejárt tőkevédett biztosítási eszközalapja - közölte a K&H Biztosító. A hat évvel ezelőtt indított, óvatos befektetési politikát folytató, és idén lejáró gyógyszeripari tőkevédett eszközalap összesen közel 105 százalékos hozammal zárt, azaz a befektetett összeg valamivel több, mint dupláját fizeti ki a befektetők számára. A pénzintézet szakértői szerint az alacsony kamatkörnyezetben érdemes a hosszú távú megtakarítási formákat, így a megtakarítási életbiztosítást választani, annál is inkább, mert segítségével a kamatadót is meg lehet spórolni.

A legfiatalabb pénzügyi zsenik: Békéscsaba diákjai arattak a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! országos vetélkedőjén

A felkészülés „kulissza titkairól” kérdeztük a csapatok tanárait

Nem csak bejutottak a döntőbe, de két dobogós helyet is szereztek a békéscsabai diákok a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő fináléjában. Interjúnkban a csapatok felkészítő tanáraival beszélgettünk, akik a versenyélményeik mellett kifejtették, szerintük hol kezdődik a fiatalok pénzügyi tudatosságának kiépítése, milyen hiánypótló pénzügyi oktatásra van szükségük a magyar iskolásoknak. A vetélkedő gyakorlati hasznának sok más mellett azt érzik, hogy ma már az osztálykirándulásokon nem költik el a diákok első nap az összes pénzüket.

az árakat nem, a költségeket befolyásolhatják a gazdák

A mezőgazdasági termékek árváltozásában folytatódik az idei trend: a növényi termékeknél minimális, 0,9%-os csökkenés, míg az állati termékeknél 15%-os emelkedés figyelhető meg. Az állattenyésztőknek azonban már most érdemes felkészülni az áremelkedés végére, ami előre láthatóan jövőre kezdődhet meg – hívta fel a figyelmet a K&H.

K&H: több mint 200 db kárbejelentést hozott a hétfő esti vihar

A hétfő  esti heves esőzések és az erős szél miatt több mint 200 kárbejelentés érkezett a K&H Biztosítóhoz kedd reggel óta, a károk átlagértéke pedig meghaladta az 50 ezer forintot - közölte a társaság.

Mi a titka a zalaegerszegi iskolások sikersorozatának?

A felkészülés ”kulissza titkairól” kérdeztük a csapatok tanárát

A zalaegerszegi csapatokat egyszerűen nem lehet letaszítani a K&H Vigyáz! Kész! Pénz! pénzügyi vetélkedő dobogójáról.  A versenyen a diákok hét éve mérik össze jártasságukat a pénz világában. 2013 óta minden évben zalai csapat végzett az első helyen, idén pedig két második helyezést sikerült bezsebelniük. Tanárukkal, Rinfel Mónikával beszélgettünk, aki szerint jelenleg a magyar oktatási rendszerben azok a kompetenciák, amelyek később a boldogulás szempontjából elengedhetetlenek lesznek, mint például a pénzügyi ismeretek, az érdekérvényesítő képesség, a vitakultúra, a stressztűrő képesség háttérbe szorulnak.

nem könnyű szakképzett munkaerőt találni

A hazai vállalkozások többsége nehezen talál szakképzett munkaerőt – derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi adataiból. Főként az ipari és a mezőgazdasági vállalkozások vannak nehéz helyzetben munkaerő-keresés szempontjából. A cégek toborzási szokása leginkább a hagyományos álláshirdetésnél merül ki, de van olyan is, aki közvetlenül az oktatási intézményekben keresi az új munkaerőt.

K&H: a lakásfelújítás és az autóvásárlás a legnépszerűbb cél

emelkedőn a személyi kölcsönök

Folyamatosan bővül a személyi kölcsönök piaca: a hivatalos adatok szerint idén áprilisban 22,4 milliárd forintra rúgott az új személyi kölcsönök összege, ami éves összevetésben 36 százalékos növekedést jelent. A K&H ügyfelei leggyakrabban lakásfelújításra, autóvásárlásra és adósságrendezésre, tehát a meglévő hiteleik kiváltására fordítják a pénzt. Az átlagos hitelösszeg pedig 1,14 millió forintra rúg. A K&H a személyi kölcsönök iránti kereslet miatt a meglévő ügyfelei egy részének online is lehetővé teszi az igénylést egészen a folyósításig, fióki ügyintézés nélkül. A bank szerint az idén a személyi kölcsönök piacán egyre fokozottabb lesz a verseny, és idén 15 százalékos növekedés várható. 

elzárják a pénzcsapokat

Új korszak előtt állnak a piacok, hiszen a jegybankok sorra csökkentik piacösztönző tevékenységüket. A forgalomban lévő pénzmennyiség csökkenése negatívan hat a kötvénypiacokra, a részvénypiacok esetében azonban maximum átmeneti hullámokat kavarhat, hiszen a gazdasági növekedés felfelé tolja a vállalati profitokat és ezzel az árfolyamokat – nyugtatja meg a befektetőket a K&H.

stagnál a vállalkozások bizalma

A cégek várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index enyhe, 2 pontos csökkenést követően jelenleg -1 ponton áll. A minimális változás mögött az áll, hogy a kkv-k helyzetét leginkább meghatározó tényezők jelentősen, de ellentétes irányba mozogtak, így azok hatásai kioltották egymást. A cégek jelenleg növekvő közterhekre számítanak és megugrott a romló versenyhelyzetet feltételezők aránya, miközben kimagasló, válság előtti pénzügyi eredményeket várnak és a munkaerő-felvételi szándék is erősödött a szektorban.

K&H: elég egy okostelefon a kárrendezéshez

A sikeres tesztidőszak után élesben is bevezeti a helyszíni szemle nélküli  kárrendezést a K&H Biztosító - közölte a társaság. Ez azt jelenti, hogy egy okostelefon vagy táblagép (tablet) és egy alkalmazás segítségével a távolból is megoldható a helyszín szemléje és a kárrendezés. Így a korábbinál gyorsabban, körülbelül 30 perc alatt, és hatékonyabban mérhetőek fel a károk, ezzel pedig lényegesen lerövidülhet a folyamat.

a tudatos pénzügyi tervezés is szükséges a gyerekek továbbtanulásához!

Magyarországon közel 87 ezer diák kezdi el 2017 szeptemberében a középiskolát, közülük mintegy tizenhétezren költöznek kollégiumba. Ez komoly pénzügyi és logisztikai tervezést igényel a családoktól, önállósodást a fiataloktól. A pihenés és nyaralás mellett így érdemes a felkészülésre is időt, figyelmet fordítani. A K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői körbejárták, hogyan lehet a pénzügyi tudatosság jegyében felkészülni a nagy változásra.

az időjárás lehet a mezőgazdaság legnagyobb ellensége

A hazai lakosság szerint az időjárás okozta nehézségek jelenthetik a legnagyobb kihívást az agrárium számára a következő években, de a technológiai korszerűsítés és az utánpótlás hiánya is komoly problémát okozhat. Az étkezések terén a laktóz- és gluténmentes étrend erősödésére érdemes felkészülnie az élelmiszeriparnak, legalábbis a fogyasztók szerint – derül ki a K&H felméréséből.