hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

percenként 9,5 millió forinttal nyitott az új korszak

sikeresen elindult az azonnali fizetési rendszer

Hétfőn a K&H-nál közel 13,7 milliárd forint értékben több mint 97 ezer olyan átutalást végeztek, amelyek néhány másodpercen belül teljesültek is a célszámlákon – számolt be a K&H az azonnali fizetési rendszer első napjáról. Ebből a bank ügyfelei közel 82 ezer alkalommal indítottak és fogadtak bankon kívüli, míg több mint 15 ezer alkalommal bankon belüli tranzakciókat. A K&H-nál az első napon 2330 darab másodlagos azonosítót regisztráltak, ami lehet e-mail cím, mobiltelefonszám, adóazonosító jel és adószám is. Így ugyanis az utaláshoz nem szükséges a bankszámlaszámot tudni.

a koronavírus a forintot is elérte – két erővel küzd a magyar deviza

Bár a befektetők az elmúlt napokban látott meredek zuhanások alapján a teljes leállást árazzák, kulcskérdés a következő két-három hét. Ha sikerül megakadályozni a járvány eszkalálódását, és ezzel párhuzamosan újraindul a kínai és globális termelés, akkor jöhet a talpra állás - értékelte az utóbbi napok piaci fejleményeit Hajósi Péter, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója. A forint a koronavírus miatti zord befektetői hangulatban két erővel küzd rövid távon látványos pluszba kerülhet a deviza. Hosszabb távon inkább veszíthet értékéből a forint, részben a gyengébb magyar osztályzat miatt, de a jegybank nem engedheti a mélybe a magyar devizát az infláció miatt.

idén a kereskedelemnek mehet a legjobban

Jó pénzügyi év elé néznek a kkv-k, átlagosan 8,3 százalékos árbevétel és 5,2 százalékos profitnövekedést valószínűsítenek – derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi kutatásából. Pénzügyeik jövőbeni alakulását tekintve egyértelműen a középvállalkozások a legoptimistábbak, a szektorok közül pedig a kereskedelmi cégek számítanak igen erős évre.

átutalás a mobilszámomra? Mik az előzetes feladataim?

ezeket kell tudni az azonnali fizetésről

A március 2-án induló azonnali átutalás úgynevezett másodlagos azonosítók alapján (például mobiltelefonszám, e-mail cím) is eltalál az ügyfelekhez. Feltéve, ha… A K&H összefoglalójából kiderül, hogy a banki ügyfeleknek milyen előzetes teendői vannak, ha ezentúl telefonszámukat szeretnék átutalás fogadásához használni, mennyibe kerül az újdonság, illetve, hogy milyen esetekben nem érkezik meg azonnal az elutalt összeg.

hányszor jártak a környéken a betörők?

A megkérdezettek kétharmada - 64 százaléka - átlagosnak tartja a lakhelyén a közbiztonságot, mindössze 7 százalék szerint rosszabb a helyzet az átlagosnál. Budapesten azonban sokkal pesszimistábbak: a lakók negyede gondolja így – derül ki a K&H biztos jövő felmérésből. A megkérdezettek 25 százaléka szerint kevesebb betörés történt az elmúlt években. A háztartás vagyonának megóvásában pedig a biztosításé a főszerep, az emberek négyötödének van lakásbiztosítása.

újabb mérföldkő a sport leginnovatívabb területén

indul a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság 2020-as alapszakasza

Újabb mérföldkőhöz érkezett a sport leginnovatívabb szakága, az e-sport. Indul az első számú hazai e-sport bajnokság, a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság 2020-as alapszakasza, ahol idén 7 versenyszámban, 15 millió forintos összdíjazás mellett mérhetik össze tudásukat a legjobb hazai e-sportolók és csapatok.

akik szembemennek a koronavírussal

Miközben a koronavírus-járvány negatív hatása egyre jobban látszik a világgazdaságon, a piacokon a vevők kerültek többségbe, a legfontosabb indexek új csúcsokat értek el - áll a K&H Alapkezelő összefoglalójában. A járvány miatti félelem azon is látszik, hogy a menedéket nyújtó célpontokra, például az aranyra nagyobb a kereslet.

elismerést kapott a K&H Biztosító

szavaztak az ügyfelek

Első helyen végzett a K&H Biztosító az Év Biztosítója 2019 versenyen, a szolgáltatás kategóriában. A biztosítótársaságokra ezúttal is az ügyfelek szavazhattak.

Az első bankszámlát nyitók 13 százaléka középiskolás

A pár éves gyerekek százforintos zsebpénzétől néhány év alatt el lehet jutni addig, hogy a tizenéves gyerekeink már számlára kérik a zsebpénzüket és kártyával szeretnének fizetni  – évről évre nő azon szülők aránya, akik már gyerekkorban fontosnak tartják a digitális pénzügyi világgal való megismerkedést, ezért támogatják a gyereküket abban, hogy készpénzmentesítsék az életüket.

Magyarországon először élesben is elindul a nyílt bankolás

A K&H ügyfelei a Számlázz.hu-n keresztül csatlakozhatnak be az autokassza rendszerébe

Négy hónapja léptek életbe az Európai Unió második pénzforgalmi irányelvének (PSD2) nyílt bankolással kapcsolatos rendelkezései, és a Számlázz.hu az egyike annak a négy fintech cégnek, amely megszerezte a Magyar Nemzeti Banktól az ún. AISP engedélyt, melynek értelmében – az ügyfelek hozzájárulása után – harmadik félként hozzáférhet az ügyfelek banki adataihoz. Most pedig hazánkban először élesben is elindul a nyílt bankolás: az online számlázó autokassza rendszerébe mostantól a K&H Bank több mint 120 000 vállalkozói és nagyvállalati ügyfele is becsatlakozhat, megspórolva ezzel akár heti több órányi munkát.

innovatív megoldás a gyermekkori szívbetegségek kezelésében

3 millió forint műszertámogatást értek a varázslatos gyógyulástörténetek

A K&H gyógyvarázs: gyermekem varázslatos gyógyulásának története pályázaton három kórházi osztály összesen nettó hárommillió forint értékben nyert műszertámogatást. A pályázó szülők ezzel hálálták meg azt az áldozatos munkát, amelynek köszönhetően gyermekük felépült. A budapesti Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekkardiológiai Intenzív részlege így egy pacemaker készülékkel lett gazdagabb, amely a gyermekkori szívbetegségek kezelésében nyújt hathatós segítséget.

a 100 leginnovatívabb kezdeményezés közé választották a K&H pénzügyi edukációs programját

Az Edison 100 listát tartalmazó Edisonplatform a leginnovatívabb civil, piaci, tudományos és oktatási kezdeményezéseket gyűjtötte össze, amelyek modern megoldásokat és legjobb gyakorlatokat ajánlanak a pedagógusok és szülők figyelmébe. Az Edisonplatformon megtalálható a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő programja is, ami az előző tanévben új digitális ismeretanyaggal – animációs vloggal és mobilapplikációval – állt elő, ezzel az iskolások pénzügyi tudását és készségeit fejleszti a pénzintézet. Magyarországon még nincs kifejlett kultúrája a pénzügyi képzésnek, a K&H programja viszont hiánypótló ismeretterjesztést kínál egészen 9-től 18 éves korig.

K&H: újabb lakásdrágulást várnak a magyarok

Folytatódhat a lakásdrágulás: a K&H biztos jövő felmérése szerint a magyarok a következő három évben 23 százalékos áremelkedést várnak a lakáspiacon. Árcsökkenésre 12 százalék számít, míg több mint 50 százalékos drágulást az érintettek 7 százaléka tart elképzelhetőnek.

közeleg az influenzaszezon, ezekre figyelj, ha szeretnéd elkerülni

Közeledik az influenzajárvány, az elmúlt időszakban a Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai szerint egyre többen fordultak orvoshoz, egyes kórházakban pedig látogatási tilalom lépett életbe. Ez a betegség korosztálytól függetlenül bárkit érinthet, ezért a K&H gyógyvarázs mesedoktorok program ad néhány tippet, hogy milyen innovatív eszközök segíthetnek abban, hogy elkerüljük a megbetegedést és a komolyabb szövődményeket.

pénzügyi fogadalmaink buktatói, avagy mit tehetünk a siker érdekében

K&H: mikor fogyasztjuk el Magyarországot? És a világot?

kiábrándító számok jönnek a klímafrontról

Magyarország tavaly már júniusban, a régiós országok pedig még ennél is hamarabb túl voltak ezen a napon, a világ pedig július végén tartott ott, hogy elfogyasztotta a természet egy év alatt megújuló erőforrásait - derül ki a K&H Alapkezelő összeállításából, amely szerint ijesztő a helyzet világszerte. Ez csak egy a megdöbbentő adatok sokaságából, amelyek a túlfogyasztás számlájára írhatóak.

a kkv-k adóemelésre készülnek 2020-ban

A hazai kkv-k várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index számottevően, 8 pontot csökkent, így jelenleg 7 ponton áll. Bár az index továbbra is a pozitív tartományban van, és összességében bizakodva tekintenek a cégek 2020-ra, a mostani hangulatromlás mögött az áll, hogy a kkv-k növekvő közterhekre számítanak idén.

K&H: hat négyzetméterrel nagyobb lakás kellene

A budapestiek átlagosan 59 négyzetméteren élnek, míg a falvakban lakók 101 négyzetméteren - többek között ez derül ki a K&H biztos jövő felméréséből. Az ideálisnak tartott ingatlan mérete 89 négyzetméter, ami átlagban 6 négyzetméterrel nagyobb, mint amiben jelenleg laknak a magyarok. A vágyak és a realitás a két fős háztartások esetében találkozik: ők 73 négyzetméterből gazdálkodhatnak és azt is tartják ideálisnak. Ugyanakkor a három fős családok már 7 négyzetméterrel, akik pedig négyen vagy öten vannak, 11-13 négyzetméterrel növelnék meg a mostani alapterületet.

milyen szempontok alapján válasszunk középiskolát?

a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő nevezési határidő hosszabbítással segíti a felvételizőket

Tavaly a középiskolai felvételit 81759 nyolcadikos, 8340 hatodikos és 5230 negyedikes írta meg, hasonlóan sokan készültek idén is erre a megmérettetésre, amire szombaton került sor. Ezt követően a szülőknek és diákoknak meg kell jelölniük, hogy melyik a preferált középiskola, mit írnak a jelentkezési lapon az első helyre. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőn az elmúlt tanévtől kezdve már gimnazisták is részt vehetnek – összeállításunk szülői tapasztalatok alapján készült: vajon milyen szempontok mentén érdemes kiválasztani, hogy hol tanuljon tovább a gyerek? A vetélkedő szervezői a középiskolai felvételikkel való egybeesés miatt 10 nappal, január 31-ig meghosszabbítják a pénzügyi vetélkedő nevezési határidejét, hogy a felvételik után is legyen még a gyerekeknek ideje felkészülni a versenyre.

"minden nap mondj le valamiről" - te kipróbálnád?

Ha fenntarthatóan akarunk élni, az lemondásokkal, erőfeszítéssel jár – a cél a túlfogyasztás elkerülése, a hulladékok minimalizálása. Így ennek érdekében sokszor feladni kényszerülünk kényelmes beidegződéseinket. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő célja, hogy a pénzügyileg tudatos élet a felnövekvő generáció számára ne csupán bankszámlájuk magas egyenlegét jelentse, hanem életük szerves részét képezze a tudatosság. Az alábbiakban a vetélkedő szervezői összegyűjtöttek néhány tippet, melyek beépítését napi rutinunkba nem csak pénztárcánk köszöni majd meg, de ökológiai lábnyomunkat is csökkenti.