hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

elrajtolt a zöldlakáshitel – érkeznek az érdeklődők

Hétfőtől már igényelhető a K&H-tól a Zöld Otthon Program lakáshitel, amely iránt már az indulás előtti hetekben sokan érdeklődtek. A fokozott érdeklődés érthető, hiszen támogatott konstrukcióról van szó, a kizárólag új lakás vásárlására vagy építésére felhasználható hitelt igénylőknek évente maximum 2,5 százalékos kamatot kell fizetniük, a maximális hitelösszeg pedig 70 millió forint. A K&H több milliárd forintos kihelyezésre számít.

borúlátás és derűlátás egyszerre: mi lesz a fiatalok fizetésével?

Bár az idén 7,8 százalékkal nőtt a huszonévesek nettó fizetése, a dolgozó fiataloknak csak a 23 százaléka számít 3-5 százalékot meghaladó fizetésemelésre a következő egy évben a K&H ifjúsági indexéhez készült reprezentatív kutatás szerint. Igaz, ez az arány magasnak számít a felmérés történetében, a többség, az érintettek 49 százaléka továbbra is kisebb mértékű béremeléssel számol a jövőben, 24 százalékuk pedig nem vár vastagabb „borítékot”. A pesszimisták aránya pedig minimális, mindössze 3 százalékos.

amikor a triplázás nem is olyan jó dolog, bezzeg a hatszoros bővülés

fókuszban a pénzügyi tudatosság, újra indul a K&H Vigyázz, kész, pénz!

Tíz év alatt Magyarországon háromszorosára nőtt a készpénz-állomány, amelynek fenntartása százmilliárdos kiadást jelent évente. Hosszú távon a készpénzkímélő megoldások ugyanakkor minden bizonnyal átveszik a „párnacihás” pénzkezelés bevett gyakorlatait. Ehhez járulnak hozzá azok a technológiai fejlesztések és innovációk, amik mára a mindennapi pénzügyek részei lettek. És ehhez a folyamathoz járul hozzá a pénzügyi tudatosság növekedése és a hazai pénzügyi kultúra további fejlődése is, amelynek erősítése érdekében a K&H idén is elindítja nagy sikerű pénzügyi vetélkedőjét, a K&H Vigyázz, kész, pénzt!

egyedülálló segítséget kapnak a privátbanki befektetők a mesterséges intelligenciától

Elsőként indít mesterséges intelligencia (MI) és ember együttműködésén nyugvó befektetési alapot privátbanki ügyfeleinek szeptember közepétől a K&H.  Az MI körülbelül 1000 piaci változót és 250 makrogazdasági mutatót figyel folyamatosan és a befektetési politikának megfelelően dinamikusan alakítja az alap tartalmát. Az MI működését az alapok kezelője felügyeli. A K&H anyavállalata, a KBC-csoport többéves tesztelés után indította el nagy sikerrel Belgiumban és Szlovákiában a mesterséges intelligencián nyugvó alapját, amely mostantól a hazai privátbanki befektetőknek is elérhető 

a K&H idén eléri a karbonsemlegességet

Magasra tette a lécet a K&H - Magyarországon az első pénzintézetként idén eléri a karbonsemlegességet. Mindez összhangban van anyavállalatának, a belga KBC Csoport minden országra kiterjedő, csoportszintű fenntarthatósági stratégiájával. A következő lépés, hogy kialakítsák finanszírozási tevékenységük társadalmi és gazdasági hatásainak adatalapú vizsgálatát.

5 kritikus gyerekbetegség, amire érdemes jobban odafigyelnünk a jövőben

Magyarországon a háziorvosok és házi gyermekorvosok által kezelt krónikus betegek száma az elmúlt húsz évben megkétszereződött. Az öt leggyakoribb betegség kialakulása vagy felerősödése azonban komolyabb odafigyeléssel és egészséges életmóddal megelőzhető lenne. Így fontos, hogy a szülők kiemelt figyelmet fordítsanak gyermekük változatos étrendjére és rendszeres mozgására. Ha pedig már kialakult a betegség, meghatározó, hogy az egészségügy korszerű eszközökkel legyen felszerelve, amelyek a gyors diagnózis felállításán túl a mielőbbi gyógyuláshoz is hozzájárulnak. A K&H gyógyvarázs műszerbeszerzési pályázat ezért idén már 18. alkalommal segíti a gyermekegészségügyi intézményeket abban, hogy ilyen eszközökhöz juthassanak.

újabb, menő fizetési megoldás a mindennapokra érkezik a Garmin Pay

Szeptember végétől a Garmin Pay okosórás fizetési megoldást is elérhetővé teszi a K&H első hazai pénzintézetként ügyfelei számára. A Garmin okosórákba a legismertebb - Mastercard, Maestro - kártyákat lehet digitalizálni, ezt követően a telefonra telepített Garmin Connecttel használhatóak NFC-s fizetésre, azonban fizetéshez elegendő az óra, a telefonnak nem kell a felhasználónál lennie.

a KBC Mobile app világszerte az élvonalban! - Sia Partners független kutatóintézet kutatása alapján a KBC Mobile applikáció pontosan 10 évvel a bevezetése után a világranglista élén végzett

Egy összehasonlító tanulmány alapján a Sia Partners független nemzetközi kutatóintézet a KBC Mobile-t a világ legjobb mobil banki alkalmazásának választotta.

fókuszban a fenntarthatóság: új startupokkal bővül a Start it @K&H

18 startuppal bővül Magyarország legnagyobb nagyvállalati inkubátora, a Start it @K&H.  Az idén kiemelten fenntarthatósági szempontok mentén is, rekorszámú jelentkező közül kiválasztott új csapatok innovatív ötleteikkel hatékonyan hozzájárulnak a szemléletformáláshoz, valamint a társadalmi és környezeti értékek megóvásához. A 6 hónapos fejlesztő programba bekerült startupok megújult, inspirációs közösségként működő budapesti, valamint a győri irodában kezdhetik meg a közös munkát.

10-ből 9-en vannak az online vásárlók - lemaradásban a férfiak

A fiatalok 86 százaléka vásárolt, valamint az utóbbi egy évben az interneten. 23 százalékuk számít rendszeres online vásárlónak - derül ki a K&H ifjúsági indexéhez készült reprezentatív kutatásból, amely választ adott arra is, hogy a nők vagy a férfiak részesítik előnyben a netes vásárlást. A K&H összefoglalója bemutatja azt is, hogyan lett a kiskereskedelem sztárja az online vásárlás.

sok fiatal a járvány miatt veszítette el a munkáját

közel fele már talált új állást

A munkájukat elveszítő fiatalok 37 százaléka a járvány miatt vált állástalanná. Bár 17 százalék azóta már talált állást, 20 százalék még keresi magának az új pozíciót - derül ki a K&H ifjúsági indexéhez készült felmérésből. Ugyanezen célcsoport közel felét - 46 százalékát - nem érintette a pandémia munka szempontjából. Abban az esetben, ha a korosztály jelenleg dolgozó tagjai új állást keresnének, 28 százalékuk úgy véli, könnyen találna állást magának, 43 százalékuk szerint viszont nehezen menne. 

újabb eredmény a készpénz-bankkártya meccsről – meglepetés a fiataloknál

Azonos arányban használják a fiatalok a bankkártyát és a készpénzt vásárlásaik során: a bankkártyás fizetés 51 százalékkal, a készpénzes 49 százalékkal szerepelt a K&H ifjúsági index felmérésében. A fiatalok körében a nők inkább vevők az elektronikus megoldásokra, míg a férfiak többsége a készpénzben bízik. Az alapfokú végzettségűek a készpénzt részesítik előnyben, a diplomások pedig inkább kártyát használnak vásárláskor.

hatalmasat szakíthatnak idén a zöld befektetések

A környezeti, társadalmi szempontok jelentősége folyamatosan nő akkor is, amikor a befektetések közül választunk. A fenntartható alapokban tartott megtakarítások értéke globálisan elérte a 2300 milliárd dollárt 2021 második negyedévében. Zöld kötvényből pedig idén eddig majdnem annyit bocsátottak ki világszerte, mint tavaly egész évben. A K&H is elkötelezte magát a fenntartható befektetések mellett. 

50 millió forint életmentő műszerekre

Jó ügyet támogathattak mobiltelefonjukkal a K&H ügyfelei. Minden okoseszközről indított fizetésük után a K&H 10 forintot adományozott az Országos Mentőszolgálat javára. A 2,6 millió pittyenéssel 26 millió forint gyűlt  össze, amit a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány közel megduplázott. Az életmentő műszerekre fordítható teljes támogatás így 50 millió forint.

a magyarok 22 százaléka jelentős bevételcsökkenéssel szembesült a járvány miatt

A magyarok 11 százalékát érintette nagyon súlyosan a pandémia pénzügyi szempontból, különösen az alacsony jövedelműeknél okozott problémát - derül ki a K&H biztos jövő indexéhez az idei második negyedévben a 30-59 éves korosztály körében készített reprezentatív felmérésből. A magyarok 36 százalékát szintén kedvezőtlenül érintette a járvány, azonban tudták kezelni a helyzetet.

A K&H Bank 37,4 milliárd, a K&H Biztosító pedig 4,2 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el 2021 első félévében

A K&H ügyfeleinek 82%-a már digitálisan aktív

A K&H Bank 37,4 milliárd, a K&H Biztosító pedig 4,2 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el 2021 első félévében:

  • A bank rendkívüli tételek nélküli eredménye egy év alatt 22%-kal nőtt 31,2 milliárd forintra.
  • A K&H teljes hitelállománya 13%-kal 1875 milliárd forintra nőtt, az új lakossági hitelkihelyezések volumene pedig 44%-os növekedéssel elérte a 150 milliárd forintot.
  • Folytatódott a K&H digitális átalakulása az innováció terén: az új számlák 40%-a a K&H azonnali számlanyitási applikációjában jött létre, a K&H Biztosító pedig elindította az azonnali, elektronikus zöldkártya-szolgáltatását a KGFB-ügyfelek számára.
  • A K&H továbbra is az egyik piacvezető a megújuló energiatermelés finanszírozásában. Ennek volumene 2021. június végére meghaladta a 100 milliárd forintot.

 

itt tudnak igazán segíteni a digitális orvosi eszközök

18. alkalommal indul a K&H gyógyvarázs műszerbeszerzési pályázat

A K&H gyógyvarázs műszerbeszerzési pályázat 18. alkalommal segíti a gyermekegészségügyi intézményeket abban, hogy korszerűbb, innovatív eszközökkel vizsgálják és gyógyítsák a felnövő generációt. A kórházak, gyermekháziorvosok és vegyes praxisú háziorvosok szeptember 30-ig nyújthatják be pályázatukat. Idén kiemelt figyelmet kapnak azok a pályázatok, amelyek az intenzív betegellátást szolgáló eszközök, berendezések beszerzésére vonatkoznak.  

a legtöbb kkv fejlesztést tervez: ismét csúcson a beruházási hajlandóság

Majdnem két éve nem állt ilyen magasan a beruházási hajlandóság a kis- és középvállalkozások körében, derül ki a K&H bizalmi index kutatás legutóbbi eredményeiből. A legtöbben informatikai fejlesztést terveznek, de gép- és gépjárművásárlással is sokan számolnak. A két legaktívabb szektor az ipar és az építőipar.

a mesterséges intelligencia könyvelésben is legyőzte az embert

A mesterséges intelligencia alapú iBookr könyvelő szoftver legyőzte az embert - legalábbis ami az egyszeres könyvvitelű költségszámlák kategorizálását illeti. A Start it @K&H inkubátorprogram csapata 21 ezer tételen tesztelte a programot, ami majdnem 99 százalékos találati pontosságot ért el. A cél a kettős könyvvitel kategorizálása 75 százalékos pontossággal, amit még idén elérhet a hazai startup.

járvány vs. pénztárca – mit tapasztaltak a fiatalok?

a fiatal nőket érzékenyebben érintette a járvány - 50 ezer forintról kellett lemondaniuk

Az idén javult a fiatalok anyagi helyzete a bevételeket nézve 2020 márciusához képest, azonban még mindig sokan vannak, akik kénytelenek kevesebbel beérni a járvány miatt - derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A 19-29 éveseknek a 19 százaléka az idei második negyedévben már a bevételek növekedéséről számolt be, 40 százalékuk azonban csökkenést könyvelhetett el. A bevételcsökkenésről beszámoló fiatalok körében a nőket érzékenyebben érintette a járvány, ők 50 ezer forintról voltak kénytelenek lemondani, míg a férfiak átlagosan 39 ezer forintos mínuszról számoltak be.