hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

öregedő Európa

A K&H válasza a kedvezőtlen demográfiai trendre

Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy nincs, ami igazán megállíthatná Európa lakosságának elöregedését. Nyilvánvaló, hogy ugyanolyan színvonalon a társadalom nem lesz képes kétszer annyi nyugdíjast eltartani. Mi lehet akkor a megoldás? Magyarországon is egyre többen keresik a lehetséges megtakarítási formákat, melyek majd nyugdíjas éveikben jelenthetnek segítséget. A biztosítási piacon idén megjelent nyugdíjbiztosítás erre a problémára kínál megoldást.

hogyan válasszunk okosan hitelt?

K&H szakértői vélemény

Milyen összegű és milyen típusú hitelben gondolkozhatunk, mit érdemes hitelből megvásárolni, belefér-e a családi költségvetésbe a havi törlesztő, tudjuk-e, milyen kötelezettségeink lesznek egy következő kamatperiódusban – a K&H szakértői azokat az alapkérdéseket gyűjtötték össze, amelyeket a hitelfelvételt megelőzően feltétlenül át kell gondolni.

K&H kettős kosár 2 tőkevédett származtatott alap

A kedvező globális növekedési kilátások miatt rég nem látott népszerűségnek örvend a részvénypiac, az emelkedő profitvárakozások és erősödő árfolyamok pedig újabb lendületet adhatnak idén a tőzsdéknek. Érdemes ezért a kedvező pénzügyi mutatókkal és stabil profitvárakozással bíró cégek papírjaiba fektetni”- nyilatkozta Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

rövid és hosszabb távon is kedvező megtakarításokra vadásznak az ügyfelek

K&H mix megtakarítás

A növekvő reálbéreknek és a csökkenő rezsiköltségnek köszönhetően a háztartások egy része a felhalmozott megtakarításának keresi a legjobb helyet, a Nielsen kutatásai szerint a magyarok 19 százaléka érzi többé-kevésbé kedvezőnek pénzügyi helyzetét. A következő egy évre vonatkozó munkahelyi kilátásaikat már kevesebben, 8 százalék látja pozitívan. A K&H megújult megtakarítási terméke azoknak kínál megoldást, akik nem biztosak abban, hogy az utóbbi hónapokban felhalmozott minden pénzt hosszabb távon is nélkülözni tudnak. A K&H mix megtakarítás betéti és befektetési részből áll, és ezzel a gyors hozzáférhetőség, magas betéti kamat és hosszabb távon kedvező hozamok kombinációját kínálja.

kedvezően fogadta a piac a magyar adatokat

A változatlan fogyasztói árakat és a kedvező GDP adatokat kedvezően fogadta a piac, és a forint erősödése mellett az állampapírhozamok is mérséklődtek. Az alacsony inflációs szint miatt a pénzpiaci alapokkal és az állampapírokkal is pozitív reálhozam érhető el idén, ugyanakkor egy várt újabb kamatcsökkentés miatt a forint még sérülékenyebbé válhat, így érdemes deviza befektetésekkel kiegészíteni a megtakarításokat” - nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

17,4 milliárd forint adózás utáni eredmény a K&H Bankcsoportnál 2013-ban 2,24 milliárd forint a K&H Biztosító adózás utáni eredménye

A K&H Bankcsoport 17,4 milliárd forintos adózás utáni eredménnyel zárta 2013-at, szemben 2012-vel, amikor az adózás utáni eredmény 20,5 milliárd forintot tett ki. A növekvő bevételeket és a szigorú költséggazdálkodást ellentételezték a növekvő hitelezési költségek. Ez utóbbi elsősorban abból származik, hogy a Bank az Európai Bankfelügyelet (EBA) új irányelveinek megfelelően áttekintette átstrukturált hitelportfoliójának minősítését. A K&H Biztosító 2,24 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el, mely jóval meghaladta az előző évi számokat (+19,4%).

újabb kamatvágás és gyengébb forint várható, érdemes devizával kiegészíteni a megtakarításokat

„Kedden újabb, ezúttal 10 bázispontos kamatvágásról dönthet a Monetáris Tanács, ami tovább gyengítheti a forintot. Az alacsony inflációs szint miatt a tovább csökkenő kamatkörnyezetben is pozitív reálhozam érhető el idén a pénzpiaci alapokkal és a rövid távú állampapírokkal is. Az újabb kamatvágás miatt viszont jó esély van a forint további gyengülésére, így mindenképpen érdemes deviza befektetésekkel kiegészíteni a megtakarításokat” - nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

ráérünk még?

fiatalok és az egészség

Csak egészség legyen – ezt a kívánságot elsősorban az idősebb korosztálytól halljuk. Pedig a fiatalok számára is sokat jelent az egészség. A K&H pályakezdők jóléti index mérésében megkérdezett 19-29 éves városi fiatalok elégedettségére a családi kapcsolatok után második helyen az egészség van a legnagyobb hatással. Az anyagi biztonság, a munka, sőt a szórakozás is csak ezután következik a sorban. Az egészség fontosságát érzik a fiatalok, de keveset tesznek tudatosan azért, hogy ezt meg is őrizzék.

újfent megtorpant a kkv-k beruházási kedve

Újból visszaesett a hazai kkv-k beruházási hajlandósága, jelenleg a cégvezetők 58%-a tervez valamilyen fejlesztést. Ezzel megtörni látszik a több mint egy éve folyamatosan növekvő beruházási kedv. A célokat tekintve továbbra is az informatikai fejlesztések állnak az élen – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból.

K&H gyógyvarázs: gyors beavatkozás az életveszélyben lévő gyermekek szállítása közben 2,5 millió forintos karácsonyi segítség az OMSZ martfűi, tiszalöki és várpalotai mentőállomásának

Összesen 2,5 millió forintos karácsonyi ajándékot kaptak az OMSZ martfűi, tiszalöki és várpalotai mentőállomásai. Más eszközök mellett olyan készülékekhez jutottak a mentőállomások, amelyek gyors beavatkozással teszik lehetővé a légutak biztosítását egy gyermek mentése, szállítása közben. A K&H Csoport évek óta a K&H gyógyvarázs programra beérkezett pályázók között osztja szét a karácsonyi ajándékozásra fordítandó pénzt, hogy ezzel is támogassa a gyermek-egészségügyet.

a Növekedési Hitelprogram folytatásának sikerességéhez elengedhetetlen a stabil gazdasági környezet

„A hazai vállalkozások beruházási hajlandósága leginkább a kiszámítható gazdasági környezeten és a piaci lehetőségeken múlik, kevésbé a kedvezményes hitellehetőségeken. A Növekedési Hitelprogram második szakaszának sikerességéhez ezért stabil gazdasági környezet is szükséges, hogy a vállalkozások hosszú távú fejlesztésekbe is bele merjenek vágni” – mondta el dr. Bába Ágnes, a K&H Bank lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese.

küldj egy mesét ajándékba

Az előrejelzések szerint hamarosan itt az influenzaszezon, így nagy valószínűséggel egyre több kórházban rendelnek majd el látogatási tilalmat. A beteg gyerekeknek ilyenkor még nehezebben telnek az amúgy is hosszú kórházi napok, hiszen szeretteiket hosszú ideig nélkülözniük kell. A K&H gyógyvarázs és önkéntes mesedoktorai jóvoltából azonban a mese gyógyító ereje ilyenkor is eljut a kórházakba, hiszen a weben keresztül küldött mesék a látogatási tilalom ideje alatt is örömet csempésznek a kis betegek hétköznapjaiba.

dübörög a részvénypiac

K&H trendmonitor 2014. Q1 – befektetési ajánlás

„Az utolsó pár nap megingása ellenére is azt várjuk, hogy az egyre javuló növekedési kilátások és profitvárakozások a részvénypiacokat továbbra is felfelé nyomja a következő hónapokban A kisebb megtorpanásokat, mint amilyen a jelenlegi is, érdemes vételre kihasználni. Ezzel szemben a kötvényekkel kapcsolatban óvatosságot javaslunk, mivel a Fed likviditáscsökkentés hatására hozamemelkedésre lehet számítani a kötvénypiacokon, a nyersanyag befektetésekkel pedig egyelőre érdemes kivárni, mert még nem jött el a piaci árak emelkedésének ideje” - nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

lehet kisebb a havi törlesztés

a K&H-nál kedvező feltételekkel váltható ki a meglévő lakáshitel

A háztartásoknak folyósított hitelek lassú, de folyamatos emelkedése figyelhető meg az utóbbi hónapokban, ami az egyre kedvezőbb teljes hiteldíj mutatójú konstrukcióknak is köszönhető. A K&H törlesztéscsökkentő hitelével akár évi 150 ezer forintot is megtakaríthatnak azon ügyfelek, akik meglévő lakáshitelük helyett szeretnének olyan megoldást, ami alacsonyabb havi törlesztőrészletet eredményez a számukra.

nem kérdés az újabb kamatcsökkentés

„A kedvező hazai infláció és a higgadt nemzetközi környezet miatt az újabb kamatcsökkentés ezúttal nem kérdéses, csupán annak mértéke. Habár a 10 bázispontos csökkentés a legvalószínűbb, nem kizárt, hogy a Monetáris Tanács marad a 20 bázispontos ütemnél. A kamatcsökkentési várakozásokkal párhuzamosan a forint fokozatosan gyengül, míg a rövid távú állampapírok hozamának kedvező, csökkenő hozamtrendje is folytatódik” - nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

maradunk a sárgacsekkek országa?

a K&H szakértői véleménye

A K&H ügyfelek közül eddig néhány tízezren regisztráltak a havi két ingyenes készpénzfelvételt biztosító programba. Azoknak az ügyfeleknek a csatlakozása nem is várható, akik eddig is olyan számlacsomagokat használtak a K&H-nál, amelyek havi 2-10 ingyenes készpénzfelvételt tartalmaznak. Fontos lenne, hogy a készpénz-használatnál hatékonyabb, olcsóbb és nem utolsósorban biztonságosabb megoldásokra ösztönözzük az ügyfeleket – véli dr. Bába Ágnes, a K&H Bank lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese

Édesapja májlebenyével élhet teljes életet a kis Adél

Eddig 5 gyerek életmentő beavatkozását tette lehetővé a K&H gyógyvarázs

A Májbeteg Gyermekekért Alapítványnak nyújtott 5 millió forintos jubileumi támogatásából eddig 4 gyermek külföldön történő májátültetéséhez nyújtott segítséget a K&H gyógyvarázs gyermek-egészségügyi program. Köztük a most két éves Adélnak is.

folytatódik a kamatcsökkentés és a rövid távú állampapírok kedvező hozamtrendje

„A rekord alacsony infláció és az MNB Monetáris Tanács tagjainak legutóbbi nyilatkozatai alapján egyértelműen további kamatcsökkentés várható. Ezzel együtt a legrövidebb állampapírok kedvező hozamtrendje is folytatódik, míg a forint esetében a 300 fölötti euró/forint árfolyamszintre lehet számítani” - nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

átrendeződés a befektetési piacon

„A jegybank sorozatos kamatcsökkentése és az infláció mérséklődésének köszönhető reálbér növekedés a lakossági megtakarításokra is hatással volt. A megtakarítási piac növekedése mellett a befektetési eszközök népszerűsége szempontjából is átrendeződés történt.. Az elmúlt egy év befektetési slágertermékei egyértelműen a befektetési alapok voltak, ezek között is a kötvény és a vegyes alapok. Az idén is fennmaradó alacsony kamatkörnyezet miatt a továbbiakban ez a trend folytatódhat, és a magasabb hozamlehetőséget nyújtó kötvény- és részvényalapok iránti kereslet fokozódására számítunk” – mondta el Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

ismét optimistábbak a hazai kkv-k

Az előző negyedévi megingás után újra optimistábbak a hazai vállalkozások. A hazai kkv-k következő egy évre vonatkozó várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index 5 pontos emelkedést követően jelenleg -13 ponton áll, ami az elmúlt három év egyik legjobb eredménye. A javulás azzal magyarázható, hogy nagymértékben növekedett a benyújtott uniós pályázatok aránya, és a vevőkkel kapcsolatban is bizakodóbbak lettek a vállalkozások, miközben a gazdaságpolitikával és a közterhek változásával kapcsolatos várakozások nem romlottak tovább. A pozitív tendencia minden ágazatban megfigyelhető, azonban jelentősebb bizalomnövekedés az agrárcégeknél tapasztalható – derül ki K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból.

a rekord hideg sem fagyasztja le az amerikai gazdaságot

„A szélsőséges időjárás az amerikai lakosságot megbénítja, nem így a gazdaságot, amely továbbra is felfelé ível, így az új elnök mellett is folytatódhat a Fed kötvényvásárlási programja. Ez egyértelműen kedvező a részvénypiacoknak, kevésbé jó hír azonban a hosszú távú államkötvények vásárlása szempontjából” - nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

csökkenő jövedelmezőségre számít a K&H Biztosító piaci előrejelzés 2012-re

A korábbi várakozásoknak megfelelően 2011 is nehéz év volt a biztosítók számára és a jövő évre sem sokkal derűsebbek a kilátások a K&H Biztosító vezetőinek piaci előrejelzése szerint. A díjbevételek további jelentős csökkenése várható a gépjármű-biztosítások esetében, míg a vagyonbiztosítások csak az inflációt el nem érő mértékben növekednek. Nem-élet oldalon az online értékesítési megoldások további térnyerésére lehet számítani. Az életbiztosításoknál szinte a 2008-as helyzet látszik megismétlődni, legalábbis az egyszeri díjas termékek tekintetében. A lakosság jövedelmi helyzete várhatóan nem javul, bár a végtörlesztést választók csoportjában nőhet az öngondoskodási hajlandóság. Az árverseny miatt további költségracionalizálásra lehet számítani a szektorban a K&H Biztosító két szakértője, Kaszab Attila és Kuruc Péter előrejelzése szerint.

új év, új fogadalmak vajon hányan akarnak idén jobban figyelni a pénzügyeikre?

Sokan tesznek év elején fogadalmat: van, aki mindenképpen le akar fogyni, más azt tűzi ki célul, hogy kevesebbet fog dolgozni és több időt tölt a családjával. Vajon hányan fogadják meg, hogy januártól tudatosabban tervezik a pénzügyeiket? Egy ilyen fogadalomból az egész család profitál – állítja a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő meghirdetője.

optimisták a jövő évet illetően a befektetők

A K&H által végzett befektetői felmérés szerint emelkedett azok aránya, akik nem tudnak rendszeresen havonta félretenni, ugyanakkor a megtakarítások nagysága egyértelműen növekedést mutat. A megkérdezett befektetők a jövő évre meglehetősen optimistán tekintenek, ugyanis közel háromnegyedük számít arra, hogy tovább gyarapíthatják félrerakott pénzüket.

6 tipp, hogy megkönnyítsük gyerekünknek a kórházi tartózkodást

Betegnek lenni soha nem jó, hát még az ünnepek alatt! Sajnos vannak olyan gyerekek, akik ezt a néhány napot is a kórházban töltik. Sőt olyanok is, akik épp ilyenkor kerülnek be egy-egy otthoni baleset miatt.

megszületett a Fed döntés, a piacok biztos környezetben várhatják az új évet

„Tegnap a várakozásokkal ellentétben megszületett a Fed döntés a kötvényvásárlási program szűkítéséről. Mivel a piacokat május óta ez foglalkoztatta, ezért egy igen jelentős bizonytalansági tényező került ki a képből, a jövő évet ezért egy biztosabb, kiszámíthatóbb környezetben kezdhetik. A döntés hatásaként a részvénypiacokon még erősebb tőkebeáramlásra, míg a kötvénypiacokon fokozatos hozamemelkedésre számítunk” – nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

megrekedt a cafeteriában gondolkodó kkv-k aránya

Harmadik negyedéve nem mozdul a cafeteriát nyújtó vállalkozások aránya. A következő egy évben a hazai kkv-k kevesebb, mint fele, mindössze 42%-uk tervezi alkalmazni valamelyik természetbeni hozzájárulást. A cafeteria különböző elemeit tekintve az Erzsébet-utalvány stabilan tartja első helyét, amelyet holtversenyben a SZÉP Kártya és a közlekedési költségek térítése követ – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból.

a Növekedési Hitelprogram második szakasza tartós GDP növekedést eredményezhet

„A Növekedési Hitelprogram alacsony kamatköltségének köszönhetően mintegy 30%-kal csökkent a cégek pénzügyi terhe, ami durván 50 milliárd forintos megtakarítást jelent a programban részt vevő vállalkozások számára. A második szakasz legfontosabb eredménye az lehet, hogy a hosszabb futamidő miatt megjelennek a kapacitásbővítő beruházások, amelyek tartós GDP növekedést eredményezhetnek” - mondta el Hodina Péter a K&H Vállalati ügyfélkapcsolatok igazgatóságának vezetője.

bankjegyek az ATM-be

Bankjegy befizetésére is alkalmas bankautomatákat helyezett ma üzembe a K&H. Az új szolgáltatással a bankfiókok nyitvatartási idején túl is biztonságos helyre kerülhet a nagyobb összegű készpénz, ami azonnal elérhető lesz azon a bankszámlán, amire befizették. A K&H több készpénzbefizetésére is alkalmas ATM-ből álló hálózattal számol 2014 év végére.

a betörőknek a szenteste sem szent

karácsonykor sem csökken a betörések száma

A karácsonyi ünnepek ideje alatt sem csökken a betörések száma – hívják fel a figyelmet a K&H Biztosító szakemberei. Számos óvintézkedést tehetünk, de így sem biztos, hogy például a családlátogatások idejére üresen hagyott lakást, házat nem pakolják ki a betörők. A biztonsági zárak, riasztók és a szomszédok segítsége mellett érdemes a lakásbiztosítás nyújtotta védelmet is igénybe venni.

mennyire számítanak a státusszimbólumok életünkben?

fontos, hogy a gyerekek helyén kezeljék a pénz értékét

A felnőttek igyekeznek magukról jó benyomást kelteni, például az anyagiak tekintetében. Ezért fontos számukra, mit mutatnak kifelé: milyen környéken laknak, mekkora a lakásuk, milyen kocsival járnak, hova mennek nyaralni. Tárgyiasult világunkban nélkülözhetetlen, hogy a gyerekek helyén tudják kezelni a pénz értékét, különben felnőttként csak azért fognak dolgozni, hogy ők is megszerezzék a vágyott vagyontárgyakat – állítja a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő meghirdetője.

díjat nyert a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő

a „CSR Best Practise 2012” pályázaton mintaértékűnek ítélték a programot

A K&H Bank a Mintaértékű CSR projekt kategóriában nyert a Magyar Public Relations Szövetség „CSR Best Practice 2012” pályázatán. A zsűri azzal indokolta döntését, hogy a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedővel a Bank hozzájárult a társadalmilag felelős üzleti magatartás magyarországi elterjedéséhez.

okostelefont karácsonyra?

tanítsuk meg a tinédzsereknek a költségfigyelést

A mobiltelefon évek óta slágertermék karácsonykor, csakúgy, mint általában a műszaki cikkek. Sok tinédzser ilyenkor kapja meg élete első okostelefonját. Annak érdekében, hogy pár hónap múlva ne szembesüljenek a szülők a horribilis költségekkel, érdemes az ajándék átadásával egyidőben tisztázni azt is, mit szabad letölteni a telefonra, és milyen funkcióját meddig lehet használni – javasolja a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő meghirdetője.

Csillagok háborúja és Queen poszterekre ment el Gönczi Gábor zsebpénze

összeállt a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő zsűrije

Gyerekkorában poszterekre, kamaszként zenekarának felszerelésére költötte el megtakarított pénzét Gönczi Gábor műsorvezető, aki idén először vesz részt a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedőn zsűritagként. A háromfordulós versenyre 3-5 fős általános iskolás csapatok nevezhetnek 2014. január 10-ig.

karácsonyi bevásárlás egyetlen érintéssel

PayPassTM kártyák a K&H-nál

A K&H Bank statisztikái szerint decemberben a bankkártyás vásárlások és készpénzfelvételek összege mintegy 10 százalékkal nő meg az előző hónapokhoz képest, a kártyás vásárlások száma pedig 12 százalékkal emelkedik ilyenkor. A karácsonyi vásárlást a K&H a PayPassTM technológiával ellátott, érintés nélküli bankkártyájának bevezetésével teszi egyszerűbbé.

a gyengülő forint miatt érdemes deviza befektetésekben gondolkodni

„Az idén utolsó 20 bázispontos csökkentését hajthatja végre az MNB Monetáris Tanácsa, majd januártól ennél kisebb léptékben folytatódhat a lazítás. A forint a csökkenő hozamfelár és a Fed közelgő likviditásszűkítése miatt fokozatosan gyengül, amit a jegybank egyelőre tolerál, így rövid és középtávon is magasabb euró/forint árfolyamra lehet számítani. A befektetőknek ezért azt javasoljuk, hogy számoljanak a forintgyengüléssel, és deviza befektetésekben érdemes gondolkodni” – nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

ki gyűjtsön az első lakásra?

a K&H Bank szakértői véleménye

A szülők, nagyszülők megtakarításai is átsegíthetik a fiatalokat az életkezdés nehézségein. A szándék legalábbis megvan, a nyugdíjasok negyede gyerekeinek, unokáinak gyűjtene. A 19-29 éves fiatalok többségének erre szüksége is lehet, mivel például az első lakáshoz jutásukhoz külső segítséget is várnak.

év végi feltöltődés SZÉP Kártyával

A Széchenyi Pihenő Kártya közel két éve került be a kedvezményes adózású béren kívüli juttatási formák közé, és a kezdeti kivárást követően most már a legnépszerűbb cafeteria elemek egyike. Amellett, hogy eseti és rendszeres juttatásként is adható, igénylése során minimális adminisztráció szükséges a munkáltatók részéről, míg a munkavállalóknak széles körű felhasználási lehetőséget biztosít. Év végén pedig különösen nagy figyelmet kap, hiszen plusz juttatással lehet jutalmazni a munkavállalókat SZÉP Kártyán keresztül.

nem kopott el a karácsony a fiatalok körében sem

Karácsonykor a fiatalok körében is a hagyományoké a főszerep. Bár sokan – 41 százalék – értenek egyet azzal, hogy a karácsony elsősorban üzleti fogás, és nem a szeretetről szól, 93 százalékuk mégis a családdal fogja tölteni az ünnepet. A K&H pályakezdők jóléti index felmérésében megkérdezett fiatalok közel fele ugyanannyit, 22 000 forintot költ ajándékokra, mint tavaly. Az ünnep a fiatalok többségének nem a túlköltekezésről szól, 80 százalékuknak vagy nem kell félretenni, vagy legfeljebb 1-2 hónapot kell gyűjtögetni a karácsonyi ajándékozáshoz. A hitelből karácsonyozás egyáltalán nem jellemzi ezt a korosztályt.

küldj egy mesét karácsonyra!

a K&H gyógyvarázs mesedoktorok már a világhálón keresztül is gyógyíthatnak

Az Önkéntesség Világnapja alkalmából a világhálón is megjelenik a K&H gyógyvarázs mesedoktorok program, amelyhez most már bárki könnyedén csatlakozhat egy rövid videó beküldésével, amin kedvenc meséjét osztja meg a kis betegekkel. A mesék a K&H gyógyvarázs YouTube csatorna segítségével fejtik ki jótékony hatásukat, amelyhez a számítógépeket a K&H, az internetet a Magyar Telekom biztosítja.

Közel 5 millió forint karácsonyra

Idén négy gyermek-egészségügyi intézmény részesül a K&H gyógyvarázs program karácsonyi támogatásából

Karácsonyi ügyfélajándék helyett immár 10. alkalommal bővíti a gyermek-egészségügyi intézmények eszközparkját a K&H Csoport. Az adományt idén egy budapesti és három vidéki intézmény kapta, hogy minél hatékonyabban helyt tudjanak állni az ünnepek alatt is.

mi köze Brazíliának a jegybanki alapkamathoz?

Mi a hasonlóság Brazília vb-győzelme és a 2%-os jegybanki alapkamat között? Ha ugyan csak kis eséllyel, de mindkettő megtörténhet jövőre! A K&H Alapkezelő összegyűjtötte azokat a nemzetközi és hazai eseményeket, amelyek 2014-ben nagy meglepetéseket okozhatnak a befektetők számára.

a gyengülő forint miatt érdemes deviza befektetésekben gondolkodni

„Az alacsony, mindössze 0,9%-os novemberi infláció újabb kamatvágást tesz lehetővé, amennyiben a nemzetközi környezet is támogató marad. A forint azonban lassan, de biztosan gyengül, a Fed közeledő likviditásszűkítés közeledtével, így érdemes deviza befektetésekben gondolkodni. Az egyre alacsonyabb kamatkörnyezet miatt pedig a következő hónapokban a befektetők még erőteljesebben elmozdulhatnak az alternatív befektetések irányába” – nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

a kkv-k lassan maguk mögött tudhatják a válságot

Az öt évvel ezelőtt kezdődött gazdasági válság a hazai vállalkozások többsége szerint már elérte mélypontját. A cégvezetők legnagyobb arányban a gazdaság hosszú távú stagnálására számítanak, de jelentős részük feltételez már javulást. A válságból való kilábalást illetően az agrárcégek és a középvállalkozások látják legderűsebben a jövőt – derül ki K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból.

újra a K&H az Év bankja Magyarországon

a K&H Bank kapta a The Banker magazin „Az év bankja Magyarországon” elismerését is

A The Banker, nemzetközi szakmai magazin 2008 és 2011 után idén immár harmadszorra ítélte a K&H-nak az „Év bankja Magyarországon” címet. Ezzel a K&H Bank már a második rangos elismerést kapta meg 2013-ban, hiszen júliusban elnyerte a „Magyarország legjobb bankja” díjat az Euromoney Kiválósági Díj versenyén.

budapesti egyetemisták irányítanának legjobban egy bankot

a Corvinus és az ELTE diákjaiból álló csapat nyerte az 5. K&H diákkupát

Ötödik alkalommal rendezte meg a K&H a főiskolai és egyetemi hallgatók országos online bankszimulációs versenyét. A K&H diákkupára 285 csapat jelentkezett az ország különböző egyetemeiről és főiskoláiról. Az idei verseny központi témája a hitelkihelyezés, a jó hitelportfólió összeállítása volt. A ma megrendezett döntőből a Budapesti Corvinus Egyetem két diákjából és egy ELTE-s közgazdász hallgatóból álló csapat került ki győztesen, akik Brüsszelbe, a KBC bank és biztosítási csoport központjába látogathatnak el. A K&H kiemelten kezeli a fiatalok pénzügyi oktatásának támogatását.

befektetési oldalról is érdemes kiaknázni az európai növekedést

Németország, Svájc és Svédország nemcsak sikeresen elkerülték a recessziót, de a következő években is ők lesznek az európai gazdaság motorjai. Érdemes ezért befektetési oldalról is kiaknázni növekedésüket. A K&H versenyképes Európa származtatott alap e három legversenyképesebb és leggyorsabban növekvő ország európai és világszinten is kiemelkedő nagyvállalatainak részvényeit tartalmazza.

a globális folyamatok mellett az egyedi sikertörténeteket is figyelni kell

A befektetési piacot már az év kezdete óta foglalkoztatja, hogy az elmúlt években a pénz- és kötvénypiacra áramló tőke mikor indul el a tőzsdék felé. A fejlett országok biztató gazdasági növekedése, az alacsony kamatkörnyezet és a kockázatvállalási hajlandóság növekedése is a részvények felé irányítja a befektetőket, azonban a részvénypiacok most nem tekinthetők olcsónak. Ezért a globális folyamatok figyelembevétele mellett most érdemesebb a régiók, iparágak, vagy akár konkrét vállalatok szintjén keresni a jó vásárlási lehetőségeket – hangzott el a K&H intézményi befektetők számára megrendezett Gazdaság és Befektetés konferenciáján.

 

a rekord alacsony infláció újabb kamatcsökkentést jelez

A rekord alacsony infláció és a stabil forint miatt novemberben tovább csökkenhet az alapkamat. A Fed közelgő szigorítása miatt azonban a feltörekvő régiókban már elindult a kamatemelési folyamat, ami a következő hat hónapban Magyarországot is eléri, ezért óvatosan a magyar kötvényekkel” – nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

mi legyen a bankszámlánkkal, ha külföldi munkát vállalunk?

a K&H Bank szakértői véleménye

A külföldön munkát vállalók számos olyan pénzügyi kötelezettséget hagynak itthon, amelyeket magyar bankszámláról kell intézni. Hosszabb külföldi tartózkodás előtt érdemes áttekinteni, milyen számlacsomagra, banki szolgáltatásokra van szükség ebben a speciális élethelyzetben. A K&H Bank szakértői a legfontosabb tudnivalókat gyűjtötték össze.

a hazai befektetőknek is fel kell készülni a tőkepiacokon kezdődő új időszámításra

K&H befektetői klub Budapesten

A jegybankok közelgő háttérbe vonulásával új időszámítás kezdődik a tőkepiacokon, ami átrendezheti a piaci erőegyensúlyokat, emellett Magyarországra is hatással lesz. A változásokra természetesen a befektetőknek is fel kell készülniük megtakarításaikkal, ezért a K&H befektetői klubon az ehhez szükséges információkkal látták el a hazai megtakarítókat.

felemás szemmel látják jövő évi eredményeiket a vállalkozások

A hazai kkv vezetők következő egy évre vonatkozó árbevétel várakozásai szinten maradtak, a profitvárakozások mértéke azonban visszafogottabb lett az előző negyedévhez képest. A vállalkozások átlagosan 5,1%-os árbevétel és 2,8%-os nyereségnövekedést valószínűsítenek. Így az árbevétel várakozásokkal kapcsolatban nem történt jelentős előremozdulás, ugyanakkor az eredményvárakozások közel egy éve tartó növekedési trendje megtört. Az árbevétel jövőbeni alakulását tekintve a középvállalatok, míg az eredményvárakozásokat illetően a mikrovállalkozások a legoptimistábbak – derül ki K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból.

nyílászáró csere után érdemes a lakásbiztosításunkon is változtatni

a K&H szerint a lakásbiztosítások egy része nem fedezi az ingatlanok valós értékét

Nem ritka eset, hogy hiába van évek óta lakásbiztosításunk, csak a baj bekövetkezte után derül ki, hogy az csak az ingatlanban keletkezett kár töredékét fedezi. A K&H Biztosító javaslata, hogy minden nagyobb lakásfelújítás, nyílászáró-csere vagy más értéknövekedés után nézzük át a biztosításunkat is, és ha szükséges, változtassunk rajta.

Növekedési Hitelprogram: van igény a folytatásra

A Növekedési Hitelprogram első szakaszában a vállalkozások több mint kétharmada hallott a kedvezményes hitellehetőségről, többségük azonban akkor nem élt, vagy nem tudott élni a lehetőséggel. A vállalkozások úgy látják, inkább a nagyobb cégek tudtak részt venni a programban. Máskülönben a szektor beruházásainak növekedéséhez fontosabbnak gondolják a kedvező piaci lehetőségeket és gazdasági kilátásokat, mintsem a kedvezményes forrás biztosítását – derül ki K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból.

nehéznek érzik az életkezdést a fiatalok

K&H pályakezdők jóléti indexe

A K&H pályakezdők index 2013. harmadik negyedévi mérései szerint munka és önmegvalósítási lehetőségeikben bizakodóbbak az előző negyedévben adott válaszaikhoz képest a 19-29 éves városi fiatalok. Az anyagi biztonság részindexe továbbra is a legrosszabb értékkel járul hozzá a fiatalok elégedettségét és jólétét vizsgáló index összértékéhez, de folyamatosan romlik az önállósodási lehetőségekről alkotott kép is.

évszakváltás: hotelről öltözködésre váltanak a hitelkártyások

a K&H Bank szakértői véleménye

Az évszakváltás a hitelkártya használatokban is nyomon követhető. A K&H hitelkártya-birtokosok az év során a legnagyobb számban a legmagasabb összeget benzinkutaknál költik el hitelkártyájukkal. A nyári hónapokban a hotelszolgáltatásokért és elektronikai termékekért hitelkártyával fizetett összegek helyét ősszel a ruházati és cipőboltok veszik át a rangsorban. Évszaktól független azonban, hogy megfontoltan használják kártyájukat és kevés kivételtől eltekintve pontosan törlesztenek a K&H hitelkártya-birtokosok.

a Fed várható lépése miatt óvatosan a kötvényekkel!

K&H trendmonitor 2013 Q4 befektetési ajánlás

Az utolsó negyedévben a Fed likviditáscsökkenés időzítése fogja meghatározni a piacokat. A kötvénypiacokat és a feltörekvő piacokat ezért érdemes óvatosan kezelni, és helyettük inkább a pénzpiaci befektetéseket javasoljuk. A részvénypiacok átmeneti visszaesése pedig jó alkalom lehet a vásárlásra. A K&H Alapkezelő befektetési tanácsai a negyedik negyedévre vonatkozóan.

nincs megállás a befektetési alap piacon

A befektetési alap piac folyamatos növekedésének eredményeképpen az év eleje óta mintegy 1000 milliárd forinttal nőtt az alapokban kezelt vagyon. Az alacsony kamatkörnyezetben pedig ez a trend még jó darabig folytatódhat. Az elmúlt időszak slágerei a vegyes alapok, a kötvény típusú alapok és a tőke- és hozamvédett alapok voltak, a folytatásban pedig a védett vegyes alapok további térnyerésére számítunk” – tájékoztatott Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

ismét felütötte fejét a pesszimizmus

Az előző negyedévi ugrásszerű javulás után most ismét pesszimistább hangulatba kerültek a vállalkozások. A hazai kkv-k következő egy évre vonatkozó várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index 7 pontos csökkenést követően jelenleg -18 ponton áll. A negatív irányú változás hátterében főként a közterhekkel, a gazdaságpolitikával és a vállalati hitelkamatokkal kapcsolatos várakozások romlása áll. A romló várakozások minden árbevétel kategóriában megfigyelhetők, de továbbra is a középvállalkozások a legbizakodóbbak – derül ki K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból.

nem hoz árzuhanást az idei kgfb-kampány

A kötelező biztosítás 2010. január 1-től életbe lépett változásai miatt egyre több autóst érint az évközi biztosítóváltás, mivel ettől az időponttól kezdődően eltörölték az egységes január 1-i évfordulót. Bár pontos piaci adat nem áll rendelkezésre, a K&H Biztosító becslése szerint az autósok többségének idén még az év végén jár le a szerződése.

gyógyszeripari fellendülésre épít a K&H megtakarítási ajánlata

a tőkevédett „K&H gyógyszeripari 3 eszközalap” kamatadó- és eho-mentes

A globális gyógyszeriparág növekedésének előnyeit élvezhetik, és egyúttal élet- és balesetbiztosítási védelemben részesülhetnek azok a megtakarításra vágyók, akik a K&H Biztosító által nyújtott „K&H gyógyszeripari 3 eszközalapba” fektetnek be. Az eszközalapba fektetett összeg és ennek hozamai a 7 éves futamidő lejártakor kamatadó- és eho-mentességet élveznek.

befektetés a magyar állampapírok biztonságával

K&H állampapír nyíltvégű alap

A K&H legújabb alapja több mint 80%-ban magyar állampapírokat tartalmaz, ami lehetővé teszi, hogy a befektetők mentesüljenek a kamatjövedelem után augusztustól fizetendő egészségügyi hozzájárulás alól. A nyíltvégű K&H állampapír alap bármikor jegyezhető vagy visszaváltható, azonban a stabil hozam érdekében ajánlott minimum 6 hónapos időtávban gondolkodni.

a K&H az év biztosítója 2013-ban Magyarországon

25 ezer szavazat alapján értékelték a biztosítókat

25 ezer online szavazat alapján a K&H Biztosító nyerte az Év Biztosítója elismerést 2013-ban szolgáltatás kategóriában.

milliós károkat okoz a nyaralók késői téliesítése

Évente több tízmillió forintnyi kárt okoz a nyaralók megkésett téliesítése. A kerti csapok fagymentesítése már szeptember végén időszerű, az aknában lévő vízórát is érdemes télire védeni a fagytól, de az őrizetlenül hagyott házakban a gáz- és villanyhálózatot is le kell kapcsolni még tél előtt – figyelmeztet a K&H Biztosító szakértője.

hárommilliárdos portfólió

a K&H Bank szakértő véleménye

Egyre többet tudunk meg a pár napja milliárdossá lett lottónyertesről. A hirtelen jelentős vagyonhoz jutott szerencsések gyakran vállalnak nagyobb anyagi kockázatot, amikor pénzükről döntenek. Ha csak kétmilliárd forintot fektet be biztonságos eszközökbe, akkor is havi 5-6 millió forint nettó jövedelemre számíthat a mostani szerencsés nyertes – mondja a K&H privát bank igazgatója.

eddig nem látott befektetési szerkezet a piacon

K&H hozamlépcső származtatott alap

Eddig nem látott befektetési szerkezetet kínál a K&H Alapkezelő a hazai befektetők számára. A K&H hozamlépcső származtatott alap különlegessége, hogy az alapban lévő részvények teljesítményét a futamidő alatt rendszeres időközönként figyelemmel kíséri és rögzíti, az alap hozama pedig ezek közül a legmagasabb érték lesz. Emellett a futamidő igazodik az eho és a kamatadó kedvezmények igénybevételéhez.

nem dúskálnak a kkv-k a pályázati lehetőségekbenK&H Csoport Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan közel 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 228 lakossági fiókkal pénzügyi szolgáltatásokat kínál mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének. A magyar gazdaság működését közel 1800 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű (hitelkeret és garancia) állománnyal segíti, a vállalkozások, a vállalatok, az önkormányzatok és a háztartások finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége során több mint 4000 magyar beszállító cégnek, mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 144 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez. A KBC az elmúlt 15 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. főbb adataink: K&H Bank 2013. március 31-én: saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 219 milliárd forint mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2550 milliárd forint adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 3,2 milliárd forint K&H Biztosító 2013. március 31-én: saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 9,3 milliárd forint mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 111,5 milliárd forint biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,9 milliárd forint adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,8 milliárd forint

Tovább romlott a kkv cégvezetők megítélése az európai uniós pályázati lehetőségeket illetően. A pesszimista hozzáállás oka, hogy kevesebb cég talál olyan pályázati kiírást, ami komolyan érdekelheti a vállalkozást, és ezzel együtt csökkent azon cégek aránya is, amelyek reálisnak tartják uniós forrás elnyerését. A különböző ágazatok közül továbbra is az agrárcégek hozzáállása a legpozitívabb az európai uniós pályázati lehetőségeket tekintve – derül ki K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.

nagy lehetőségek a gyógyszeriparban

K&H gyógyszeripari származtatott alap

Az elöregedő társadalom egyre jellemzőbb trend a fejlett országokban, ami azt jelenti, hogy az átlagéletkor növekedésével párhuzamosan a krónikus megbetegedések száma és az ezekhez kapcsolódó gyógyszerfogyasztás is folyamatosan emelkedik. A gyógyszeriparág dinamikus növekedését kihasználva indítja el a K&H Alapkezelő a K&H gyógyszeripari származtatott alapot, amely a jelenleg is hatalmas egészségügyi szektor teljesítményéből nyújt részesedést a befektetőknek.

a pénz fontosabb, mint a szorgalom

véli az egyetemisták többsége

A K&H pályakezdők jóléti index mérése során megkérdezett egyetemisták, főiskolások kicsivel több, mint harmada hisz abban, hogy a képességek és a szorgalom elég ahhoz, hogy valaki továbbtanulhasson. Sokan tartják meghatározónak az anyagi és a családi hátteret a továbbtanulásban valamint az életben való boldogulásban.

gyerekcipőben a kkv-k export aktivitása

A kkv cégvezetők megkérdezésével végzett K&H kkv kutatás eredménye szerint jelenleg a hazai vállalkozások 23%-a végez export-import tevékenységet, míg további 6% folytat csak export tevékenységet. Az exportálás hiányának legfőbb okaként a cég tevékenységét, termékének jellegét jelölték meg. A legfontosabb célországok jelenleg Németország, Románia és Ausztria.

töretlenül nő a beruházási szándék

A kkv cégvezetők megkérdezésével végzett K&H kkv bizalmi index kutatás adatai szerint a vállalkozások beruházási szándéka egyértelműen túljutott a mélyponton, ugyanis egy éve töretlenül növekszik folyamatosan. Jelenleg a vállalkozások 59%-a tervez fejlesztést. A beruházási célok közül továbbra is az informatikai fejlesztések állnak az élen.

az Európai Egészségbiztosítási Kártya is csak utasbiztosítással nyújt teljes védelmet

Miközben Nyugat-Európában, például az Egyesült Királyságban 10 utasból 9 bizonyosan köt utasbiztosítást, addig - a MABISZ adatai alapján - hazánkban továbbra sem sikerül elérni a 40 százalékos biztosítottsági szintet. Az ingyenesen igényelhető Európai Egészségügyi Kártya sok esetben hasznos, de általában nem helyettesíti az utasbiztosítások által nyújtott védelmet.

11 nyertes a 10 éves K&H gyógyvarázs pályázatán

Budapest, 2013. július 24. – A K&H gyógyvarázs program 2013-ban ünnepli 10 éves fennállását. Idén a zsűri 11 intézményt választott ki a 20 millió forintos pályázati támogatásra, amely 12 000 beteg gyermek gyorsabb gyógyulását segíti. A jubileum alkalmából a K&H további 5 millió forint értékű különdíjat is felajánlott, amely májtranszplantációra váró csecsemők életének megmentésében segíthet. A K&H gyógyvarázs az elmúlt 10 évben összesen 257 intézményt juttatott hozzá több mint 476 millió forint értékű műszertámogatáshoz.

baleset külföldön? erre kell figyelni!

megfelelő utasbiztosítással, minimális felkészüléssel megoldhatók a váratlan gondok

A legszebb külföldi nyaralást is végleg elronthatja egy váratlan betegség, vagy baleset, netalán a csomagok, az iratok eltűnése. A megfelelő biztosítás kiválasztásával gyors segítséget kaphatunk, ám érdemes előre felkészülni a váratlan helyzetekre – tanácsolja a K&H Biztosító. Néhány dolgot kell csak szem előtt tartani, így könnyebben megoldhatók a problémák, és baj esetén is megmenthető a nyaralás.

mennyit kell spórolni egy laptopért?

apró trükkök, amikkel segítünk gyerekünknek a pénzügyi tervezésben

Sok mindenre vágyhat egy gyermek: a kicsik egy játékra, amit épp abban a pillanatban reklámoznak a tévében, a nagyobbak mobiltelefont szeretnének, a tinilányok sminkfelszerelést, ruhát, esetleg tabletet vagy laptopot. Hogy ki mennyi zsebpénzt kap és az miért jár, családonként eltérő. Van azonban néhány egyszerű trükk, amit következetesen alkalmazva megtaníthatjuk gyermekeinket a pénzügyi tervezésre. A K&H Bank szakértőjének tippjeit alkalmazva játszva elsajátíthatják a kicsik is az okos döntések alapjait.