hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

K&H: mi történt Budapesten és a többi városban?

indexek versenye

Akik vállalták a kockázatot és a német, az amerikai, valamint a feltörekvő piaci részvénypiacokon próbáltak szerencsét az idén, azok két számjegyű pluszt könyvelhettek el, pedig az év elején még másra lehetett számítani – derül ki a K&H Alapkezelő összefoglalójából. Frankfurtban és New Yorkban például több mint 20 százalékos többletet lehetett elérni, de Budapesten is bő 10 százalékos emelkedést mutattak az árfolyamok. 

így készülhetnek fel a családi cégek a közelgő recesszióra

Újabb gazdasági visszaesés közeleg, hazánkba azonban várhatóan lassabban és kevésbé markánsan gyűrűzhet be a recesszió, mint tíz évvel ezelőtt. Nem mindegy, hogyan reagálnak majd a családi cégek, mivel a hazai vállalati szektor 70%-a ezen cégekből áll. Az előny most náluk van, hiszen egy válságot már átéltek, ami három kulcstényezőre tanította meg őket: tudatos stratégiai és pénzügyi tervezés, fejlesztés és gyors reakció kell a sikeres túléléshez – hangzott el a K&H székházban szervezett családi vállalatok klubon.

így sportol a digitális generáció

A digitalizáció előretörése életünk minden területére, így a sportolásra is hatással van. Főként a fiatalok hajlamosak arra, hogy több időt töltsenek képernyő előtt, ugyanakkor a digitális eszközök alkalmazásával ösztönözni is lehet őket az aktív életmódra. A K&H mozdulj! egészségszakértője most bemutatja, hogyan állíthatjuk az okoseszközöket a sportolás és az egészséges életmód szolgálatába. Azok pedig, akik az online térben otthonosan érzik magukat, lehetőségük volt kipróbálni magukat egy offline futóversenyen: az idén november 16-án első alkalommal meghirdetett K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton futóverseny gamer futamán.

K&H: a többségnek muszáj lesz dolgoznia nyugdíjasként

A nők 74 százaléka, a harmincas korosztály tagjainak pedig a 77 százaléka számít arra, hogy a nyugdíjas éveiben dolgoznia kell majd, mert szüksége lesz a pénzre - derül ki a K&H biztos jövő felmérésből. A megkérdezettek közel fele, 42 százaléka szerint nyugdíjasként nélkülöznie kell, és mindössze 25 százalék biztos abban, hogy a nyugdíjba vonulásig tartó munkájával elért állami nyugdíj összegéből meg tud majd élni. 

a családi vállalatoknak a vérükben van a CSR

Már a kisebb családi vállalatoknál is jelentős a társadalmi felelősségvállalás, miközben a generációváltásban is sokat fejlődtek az elmúlt években. A hosszú távú stratégiai gondolkodásban és az innovatív megoldások alkalmazásában azonban még szükség lehet némi útmutatásra, ezért idén negyedik alkalommal nyolc cég üzleti gyakorlata kapott K&H családi vállalatok kiválósági díjat a jó példák felkarolására és bemutatására.