hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

Megjelent a K&H Csoport 2010-es fenntarthatósági jelentése

a válság ellenére minden területen folytatta CSR tevékenységét a K&H Csoport

Ötödik alkalommal adja ki a társadalmi felelősségvállalás (CSR) területén elért eredményeit összefoglaló jelentését a K&H Csoport. A kiadvány a fenntartható fejlődés jegyében idén első alkalommal kizárólag elektronikus formában jelenik meg. A nemzetközi szabvány alapján készült összefoglalóból kiderül, a K&H Csoport a kedvezőtlen gazdasági helyzet ellenére is kiemelt figyelmet fordít a társadalmi felelősségvállalási stratégia megvalósítására. A K&H CSR tevékenységének középpontjában továbbra is négy terület, a gyermekegészségügy, a környezetvédelem, a sport és a vonzó munkahely kialakítása áll. A társadalmi felelősségvállalási tevékenységet irányító K&H CSR Bizottság két területen állított fel hosszú távon elérendő indikátorokat: az ismételten dolgozni kívánó kismamák visszavételével kapcsolatban és az elektromos energiafelhasználás csökkentése érdekében.

Ismét pályázhatnak a fiatal képzőművészek a K&H alkotói ösztöndíjára

A K&H Csoport kortárs képzőművészeti gyűjteményének folyamatos fejlesztése mellett idén tavasszal megújította alkotói ösztöndíj programját. A fiatal képzőművészek számára meghirdetett legújabb pályázaton ezúttal nemcsak a fél éven keresztül nyújtott havi 125 ezer forint alkotói támogatást lehet elnyerni, hanem a K&H összesen 10 darab műtárgyat is megvásárol az ösztöndíjra pályázó művészektől, 200 ezer forintos egységáron. A kiválasztott alkotások a K&H „művészet egy jobb, teljesebb világért” című gyűjteményének részei lesznek, amely a fiatal alkotók ismertsége és szakmai megbecsülése szempontjából kiemelkedő lehetőség.

Az elöregedő társadalomban nem lehet kérdés az öngondoskodás

„Az elöregedő magyar társadalom évről évre egyre komolyabb problémát fog jelenteni a nyugdíjrendszer fenntarthatósága szempontjából. A hazai népesedési folyamat jelenlegi tendenciái mellett ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni az öngondoskodás jelentőségét, amellyel nagyban növelhetjük a nyugdíjas évek anyagi biztonságát” – mondta el Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

Húsz gyógyszergyártó növekedését kínálja az új eszközalap

A gyógyszeripar hagyományosan jó befektetésnek számít, hiszen a világon egyre többet költenek gyógyszerekre. A K&H Biztosító ebből kiindulva új zártvégű gyógyszeripari eszközalapot hozott létre, amely lehetővé teszi, hogy ügyfelei részesülhessenek a világ minden tájáról összeválogatott, stabil háttérrel és magas potenciállal rendelkező gyógyszergyártók részvényeinek lejárati árfolyam-növekedéséből.

Emlékező alapot indít a K&H

„Az észak-afrikai zavargások, illetve a japán katasztrófa is jól mutatja, hogy sajnos bármikor történhet olyan politikai, gazdasági vagy természeti esemény, amelynek hatására a részvény- és nyersanyagpiacok jelentős ingadozást produkálnak. A továbbra is alacsony kamatkörnyezet miatt ugyanakkor korlátozott a biztonságos bankbetétekben elhelyezett megtakarítások hozama, ezért idén is folytatódhat az a trend, miszerint a lakossági megtakarításokon belül egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a biztonságos, ugyanakkor a betéteknél magasabb hozamot ígérő befektetési alapok” – mondta el Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

K&H ingatlanfedezetű forinthitelek díjelengedési akcióval

előzetes hitelbírálat 24 óra alatt

A K&H szenzációs forinthitelek kedvező törlesztőrészlet mellett most 24 órás előzetes hitelbírálattal és május 31-ig induló banki költségek nélkül igényelhetőek.

A vállalkozások számára továbbra is fontos a költségcsökkentés

„A gazdasági válság hatására a legtöbb hazai kisvállalkozás a működési költségek csökkentésével, illetve a beruházások elhalasztásával reagált. Mivel az általános gazdasági fellendülés várat magára, a költségek csökkentése továbbra is kiemelt tényező marad a működési egyensúly megtartásában” - mondta el Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.

Tovább növekedtek a K&H alapokban elhelyezett megtakarítások

a K&H Alapkezelő 2010-es eredményei és idei várakozásai

„A befektetői környezet tavalyi változásai kedvezően hatottak a háztartások megtakarításainak növekedésére, aminek hatására 100 milliárd forinttal nőtt a K&H Alapkezelőnél elhelyezett vagyon összege. Az idei évben az adóváltozások eredményeként a megtakarítások, ezzel együtt a befektetési alap piac további növekedésére számítunk” – jelentette be Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

Idén jelentősen csökkenhetnek a vállalkozások adminisztrációs terhei

A Nemzetgazdasági Minisztérium és a vállalati szektor kkv szakemberei országos konferenciasorozat keretében tartottak ma előadást Debrecenben a kisvállalkozások számára, ahol Pogácsás Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium Kkv fejlesztési, kereskedelmi és fogyasztóvédelmi főosztály szakmai főtanácsadója ismertette a kkv-k fejlesztését támogató gazdaságpolitika összetevőit. Emellett beszéltek a 2011-ben elérhető uniós pályázati forrásokról, valamint bemutatták a vállalkozások terheinek csökkentését szolgáló finanszírozási és megtakarítási lehetőségeket.

Stagnáló foglalkoztatási hajlandóság a kisvállalati szektorban

„A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint januárban jelentősen, mintegy 15,7%-kal nőtt az álláskeresők száma az előző hónaphoz képest. Mivel az általunk megkérdezett kkv vezetők többsége egyelőre az alkalmazottak létszámának stagnálásával számol, és a munkaerő-felvételben gondolkodó vállalkozások többségénél is csak néhány fős létszámbővítést valószínűsítenek, ezért a kkv szektorban a következő hónapokban nem várjuk a foglalkoztatás látványos megugrását” - mondta el Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.