hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

többet ésszel

a K&H tanácsai a hazai kisbefektetők részére

Az év első negyedévét jellemző optimizmus után a növekedési és adósságproblémák hatására egyre nagyobb a bizonytalanság a piacokon, ami jelentős árfolyammozgásokat von maga után. A megtakarítók elbizonytalanodnak, és ilyen helyzetben sokszor kapkodó, irracionális befektetési döntéseket hoznak. Ahhoz, hogy egy befektetés a jelenlegi gazdasági környezetben sikeres legyen, nem elég azonban azt megnézni, hogyan teljesítenek a piacok, illetve milyen befektetési eszközök népszerűek. Legalább ennyire fontos az is, hogy tisztában legyünk a befektetésünk céljával, megfelelően válasszunk időtávot, és ne érzelemből, hanem megfontolt tájékozódás után döntsünk. A K&H szakemberei a hazai kisbefektetők számára rendezett országos rendezvénysorozat budapesti állomásán bemutatták a tipikus befektetői hibákat, valamint az ezek elkerülését lehetővé tevő eszközöket, technikákat.

a K&H Biztosító figyel legjobban az ügyfeleire

A K&H Biztosító lett az Év Fogyasztóbarát Biztosítója, a díjat független szakmai zsűri szavazta meg a pénzintézetnek. Az elismerés komoly támpontot adhat a tudatos vásárlóknak, hogy könnyebben választhassanak a biztosítók között. Az első alkalommal odaítélt díjat Luc Cools, a K&H Biztosító vezérigazgatója vette át a mai napon.

10 hasznos tipp a SZÉP Kártyák biztonságos használatához

A K&H tapasztalatai szerint a SZÉP Kártyákat tulajdonosaik a kézhezvétel után rövid időn belül használni kezdik. A K&H szakértői összegyűjtötték azokat az elővigyázatossági lépéseket, amelyeket érdemes megtenni a kártya használata előtt.

cafeteria: minden második kkv alkalmazza

„A hazai kkv-k több mint fele továbbra is használni kívánja a béren kívüli juttatásokat, ugyanakkor minden cafeteria elem esetében jelentős visszaesés tapasztalható a néhány évvel ezelőtti alkalmazáshoz képest. Egyedül az újonnan bevezetett SZÉP Kártya tervezett alkalmazása növekszik jelentős mértékben. Az étkezési és a közlekedési hozzájárulás mellett így az üdülési csekk szerepét átvevő SZÉP Kártya stabilan a harmadik legnépszerűbb juttatási forma” – mondta el Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.

lendületes a K&H SZÉP Kártya első negyedéve

Lendületesen indult a K&H Széchenyi Pihenőkártya programja ez első negyedévben. A K&H kibocsátotta az ötvenötezredik K&H SZÉP Kártyát. A K&H tapasztalatai szerint a munkavállalók a kártyák kézhezvétele után rövid időn belül használatba vették azokat, és ez idáig több mint 30.000 tranzakciót indítottak el a K&H SZÉP Kártyákkal, mintegy 42 millió forint értékben.

csökkenő részvényárfolyamok esetén is elérhető az extra hozam

„Mivel az eurózóna növekedési kilátásai meglehetősen bizonytalanok, ezért a jelenleg alulértékelt európai részvénypiacon a következő időszakban jelentős árfolyam-ingadozásra lehet számítani az adósságválsággal és a gazdasági növekedéssel kapcsolatosan érkező hírektől függően. A nagy bizonytalanság miatt ezért a részvénybefektetéseket tőkevédett formában javasoljuk. Ennek is egy speciális formája a K&H szakaszos hozamú alap, amely nem a részvények futamidő alatt elért abszolút teljesítményét, hanem az egyes időszakaszokban elért teljesítményét nézi” – mondta el Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

K&H Alapkezelő Trendmonitor

trend előrejelzés 2012. II. negyedévre vonatkozóan

„Az első negyedévtől eltérően az előttünk álló hónapokat már nem a rossz makrogazdasági adatok hiányából táplálkozó optimizmus fogja jellemezni. A pozitív piaci hangulat csak akkor maradhat fenn, ha dominálnak a jó hírek. Az amerikai gazdaság szép lassan magára talált, ugyanakkor az eurozónában bizonytalanok a növekedési kilátások, és a feltörekvő piacok is lassulást mutatnak, ezért az első hónapok részvénypiaci emelkedését követően jó esélyét látjuk egy jelentősebb korrekciónak. A geopolitikai kockázatok miatt tovább emelkedhet az energiahordozók ára, így a nyersanyag továbbra is vonzó befektetési célpont marad” – mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

a banki hitel a legfontosabb kkv finanszírozási forrás

„A hazai kkv-k számára elérhető finanszírozási lehetőségek közül továbbra is a banki hitelek a legfontosabbak, minden más forrást megelőzve. Tőkehiány esetén a vállalkozások mintegy harmada gondolkodik a hazai pénzügyi szektor által nyújtott hitelben, és minden ötödik vállalkozás terveiben szerepel idén vállalati hitel felvétele” – mondta el Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.

olajpiac: ketyeg az időzített bomba

„Az olaj árának növekedését az iráni atomprogram folytatása miatt kialakult nemzetközi konfliktus újabb fejleményei a következő hónapokban is fenntarthatják. A 100 dollár fölötti hordónkénti világpiaci ár már most komoly terhet jelent az egyébként is gyengélkedő világgazdaságnak. A konfliktus elhúzódása, esetleges súlyosbodása esetén a magas energiaárak negatív hatásai az olajfüggőség miatt főként Európának jelenthetnek komoly terheket. Befektetési szempontból azonban – éppen a stabilan magas olajár miatt – ígéretes a nyersanyagpiac” – mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

két keréken is biztonságban

A tavaszi idő beköszöntével nem csak a motorosok, hanem a kerékpárosok is egyre többen vesznek részt a közlekedésben, ezért az autósoknak érdemes még figyelmesebben közlekedniük. A biciklisták maguk is sokat tehetnek a biztonságos közlekedésért, például csak teljesen felkészített és átvizsgált járművel csatlakozzanak a közúti forgalomba. Különösen azoknak kell elővigyázatosnak lenniük, akik csak időszakosan kerékpároznak, ők arra is ügyeljenek, hogy KRESZ-ismereteiket felfrissítsék. Sokan nem tudják, de felelősségbiztosítása is lehet a bicikliseknek – akár lakásbiztosítás kiegészítéseként. Összegyűjtöttük a tíz legfontosabb tennivalót a tavasszal induló bringaszezon előtt.